Suszter, szabó... ügyben akinek van kedve és türelme, kérem írjon pár sort, miért kiemelkedő ez a film, mert én valami elmondhatatlanul untam sajnos. Könnyen lehet, hogy valami fontos momentum felett elsiklottam, mely az egészet teljesen más megvilágításba helyezné, esetleg nem a megfelelő szemmel néztem rá. Szóval Remo, vagy bárki, aki szereti, néhány sornak örülnék. :)
_________________________________________
Áttanulmányozva a 2012-es bemutatókat, arra jutottam, hogy ezen év el tudott úgy telni, hogy nincs egyetlen olyan kedvencem, melyre azt mondhatnám, "eeeez volt az év filmje". Persze Az élet fája vastagon kiérdemelné ezt a címet, holtversenyben a Pénzcsinálóval, csak hát mindketten 2011-es bemutatók, hiába idén jöttek szembe. Szívem szerint azt mondanám, vegyük úgy, hogy első helyezettem nincs, az alábbi tízes lista tagjai különösebb sorrend nélkül mind a dobogó második fokán állnak, a 11-20. helyeken lévők pedig egyöntetűen bronzérmesek. De hogy benevezzek egy kicsit a játékba, közlök azért egy formális összeszedményt.
A szempont ezúttal is a szokásos: olyan film- és moziélményt takarnak ezek a címek (a húsz helyezettből tizenkilenchez nagyvásznon volt szerencsém), melyekre mind-mind szívesen emlékszem vissza. Nem gondolom, hogy filmtörténeti jelentőség, alkotói igényesség, értékállóság, vagy bármi forradalmi tényező mércéjén átcsúszna ez a lista, helyette "csupán" engem tükröz.
1, Parajelenségek 4.
- gondoltam egy merészet: miért ne rakhatnám be az első helyre azt a filmet, melyet, mi tagadás, a legjobban vártam idén, és amelynél a leghevesebben vert a szívem, visszatérő szereplői láttán majd´ szétvetett az ideg, és a letaglózó zárójelenetet látva konkrétan felhördültem? a stáblista után pedig még kerek három kört tettem a Mammut Plázában, hogy rendbe rakjam, hol vagyok, milyen napot írunk, és mik a terveim még aznapra.
2, A leleményes Hugo
- Scorsese 3D-s kiegészítőkkel felvértezett csodáját senkinek sem kell bemutatni, aki moziban, 3D-ben látta. technikailag egyszerűen elképesztő, a történet pedig, amit elmesél, felejthetetlen.
3, A némafilmes
- szívmelengető nosztalgiába csomagolt, egy szűk évszázad után ismét aktuális dilemma, pompás filmzenével
4, Az utolsó műszak
- nem voltam kész arra a hiperintenzív élményre, amikor "csupán egy durvább akciófilmre" fizettem be. sokkal jobban igénybe veszi a szervezetet, mint egy horror, a végén konkrétan remegtem.
5, Lazhar tanár úr
- értelmi és érzelmi intelligenciája példaképként lebeg előttem, megrázó képekkel, monológokkal/párbeszédekkel teli utazás a gyász, a veszteség feldolgozása irányába
6, Prometheus
- életem első IMAX-élménye révén a megtekintés körülményei is felejthetetlenek, de minden létező szempontból képes felnőni az ugyancsak Ridley Scott által felépített, harminchárom évvel ezelőtti Alien-univerzumhoz, miközben hihetetlenül gondolatébresztő
7, Az ajtó
- Szabó István filmje újfent megmutatta számomra, hogy korunk többtucatmilliós CGI-orgiáinál még mindig jobban értékelek egy "egyszerű", "földhözragadt", mélyen emberi drámát, kiválóan előadott érzelmekkel és gesztusokkal, súlyos mondanivalóval
8, Keleti nyugalom - Marigold Hotel
- a ballagási szezonban került a hazai mozikba ez a produkció, mely nagyságrendekkel több életbölcsességgel szolgál, mint némely iskolaigazgató által esetlenül megírt és előadott tanácskazal avagy a tapasztaltabb korosztály útmutatása nem csak tapasztaltak számára
9, Utódok
- Alexander Payne-től a Kerülőutakhoz is idén volt szerencsém, mely rögtön bekerült a száz legjobb film közé, melyet életemben láttam. Az Utódokban is tetten érhető ez a kiszámíthatatlan, már-már hihetetlennek tűnő eseményekkel és érzelmekkel felturbózott, mégis száz százalékig életszagú előadásmód - Clooney meg konkrétan fergeteges
10, Végzetes hazugságok
- a történet húsbavágóan morális kérdései mellett Susan Sarandon még kisebb szerepben is szikrázó, Richard Gere nemkülönben, de méltathatók a mellékszereplők (Roth, Marling) is
___________________________________
11, Pi élete
- nagyon szerettem volna, ha befér a fenti csomagba, de valószínűleg még nem ért eleget az élmény, ami elképesztően látványos, tanulsága pedig szinte hihetetlen - Ang Lee filmjét nem fenyegeti az a veszély, hogy az ember egyszercsak elfelejti
12, Felettünk a Föld
- a melankolikus darabokért egyébként is odavagyok, de ebben a műben annyi értékes gondolat és finom rezgés lapul, hogy amennyiben létezik szerelem egy-egy filmes jelenet iránt, az itt bőségesen megvalósulhat
13, Holdfény Királyság
- Wes Andersonnak a gyermekkori lélekben tett utazása szerintem azért nem fért bele a fenti csomagba, mert az augusztusi vetítés óta nem néztem még újra, amúgy meg olyan imádnivaló, hogy az már néhol túlzás. ráadásul itt lapul az év legjópofibb végefőcíme.
14, Az Argo-akció
- mert Ben Affleck épp olyan remekül rendez, mint amilyen alázatos színész, a játékidő második felében pedig izzadtra izgultam magam.
15, A biztonság záloga
- magam is meglepődtem, egy független Statham-mozi hogy tud ilyen ütősre, sőt, durván kurvajóra sikerülni
16, Sinister
- az emblematikus, csupán fél perces, de annál sokkolóbb nyitójelenet/főcím után egyre inkább elmerülünk abban a beteg hangulatban, mely nem engedte, hogy kiengedjen gyomromban a görcs. ha a befejezés, pontosabban annak prezentálása nem lenne ily átgondolatlan, félig-meddig blama, és irritálóan túljátszott, akkor ez a cím az első öt között végzett volna, mindenesetre Christopher Young idegborzoló filmzenéjét még nappal sem merném otthon berakni
17, Démoni doboz
- ez a horror Ole Bornedal miatt működik, aki tisztában van vele, hogy kell mozgatni a kamerát, miképp kell a teret megvilágítani, a párbeszédeket meddig kell nyújtani és hogyan kell egymásra vágni egyes szegmenseket, hogy pusztán a vágástempóval is könnyedén játszadozzon nézőjével, sőt akár olyan helyzetekbe hozza gyerekszínészeit, hogy zavarba jöjjek. a CGI-t itt-ott tudnám feledni, cserébe a muzsika mesteri
18, A tetovált lány
- ugyan a címszerep nálam mindig is Noomi Rapace-é marad, azért Rooney Mara Oscar-jelölésig jutó alakítása sem smafu, de a brutális történet legfőbb ékköve számomra Lisbeth lélektana és jellemének alakulása. itt még az utolsó tíz perc is nagyon erős, s mivel eltér a svéd változattól, már ezért megérte Larsson regényét amerikai módra is feldolgozni.
19, A sötét lovag - Felemelkedés
- Nolan trilógiájának záródarabja számomra nem okozott csalódást. nemhogy a nulláról, hanem egyenesen mínuszról építkező Batman emberfeletti erőfeszítései Hans Zimmer falrepesztő akkordjaival együtt meghozták azt a küzdelmes élményt, ami szélsőséges érzelmeket biztosít. Wally Pfister csodaszép képei nagyon-nagyon.
20, Ideglelés Csernobilban
- úgy hiszem, ez a film senki más listáján nem szerepel, ennek ellenére örvendek a hazai viszonylagos sikerének, amúgy meg örömmel kajálom be az Oren Peli-féle rémísztgetést. a Kiskunlacházán és Kelenföldön forgott horrort már csak ezen helyszínek miatt is közel érzem magamhoz, egyébként kellemesen parás, ízléses mértékig misztikus, és noha meglehetősen egyszerű darab, legalább nincs tele égbekiáltó marhaságokkal, ám valószínűleg az marad a számomra legemlékezetesebb momentum a vetítésről, hogy annyira, de annyira kellett pisilnem közben, hogy tényleg tudom, hogy bírtam tartani.
