Mivel ez az aktuális rovat, így inkább idevaló olvasnivaló:
Bond örök és elpusztíthatatlan. A mozi történelmét, világát, hangulatát, technikáját, látványát, humorát nagy mértékben köszönheti az idén kerek évfordulóhoz érkező szériának. A "leg", az "első", az "először" szavakat sűrűn lehetne potyogtatni, ha belemerülünk ennek az 50 évnek a felidézésébe. A Bond-filmek látványossága, fényűzése, grandiózussága, hihetetlensége, lazasága, ironikussága, filmről filmre nagyobb és nagyobb méreteket öltött. Tulajdonképpen mindig is egy olyan záslóshajónak, mérföldkőnek számító szuperprodukció volt, mely jól érezte meg az aktuális trendek, divathullámok, különleges események, technikai vívmányok felhasználásának, alkalmazásának szükségét, arányát, irányát, így minden filmről elmondható, hogy a maga idejében szupermodern, nagyon friss, nagyon aktuális volt, amellett, hogy betöltötte az alapvető szórakoztató funkcióját is. A filmipar fejlődésének felgyorsulása, a trükkök, effektek tökéletesedése, azoknak szélesebb körű megvalósíthatósága, a blockbusterek megjelenése, és elszaporodása, s nem utolsósorban a különböző produkciókból való ötletek másolása, utánzása, felhasználása együttesen vezetett el oda, hogy a világ filmtermésében idővel egy-két igazán nagy és eredeti produkció helyett sok arctalan középszerű projekt jött létre. Mivel mindehhez adott volt már a fent említett szükséges háttér, így látványilag, trükkileg sem maradt el egyik a másik mellett. Ez a folyamat idővel elfátyolosította az addig az akció- és látványfilmek vezető szerepét betöltő Bond-epizódok fényét. A kilencvenes évekre Bond már szinte csak egy hős a sok között. Brosnan még sikeresen egyesíti mindazt, amit a korábbi két nagy előd, Connery és Moore képviselt. Ha kell, erőszakos, ha kell, bűbájos, humoros, elbűvölő, de határozott karaktert formál Bondból. Egyre nagyobb szerepet kap Boothroyd, azaz Q és az ő általa folyamatosan fejlesztett technikai arzenál, hiszen nagy a verseny, a tudomány egyre gyorsabban duplázza meg a korábbi szintjét, s még mindig az a cél, hogy Bond mindenben "leg" legyen. A Halj meg máskor!-ban már a betétdal is afféle high-tech gépiesedést sugall (utálják is sokan), s ebben a filmben az írók elkövetik talán legnagyobb hibájukat azzal, hogy Bondot megfosztják korábbi méltóságától, jellemvonásaitól, s egy bosszúálló gépezetté, egy gentleman-Rambo hibriddé próbálják gyúrni. Nem szerencsés az évtizedes jegyeket ilyen mértékben kidobálni az ablakon.
Brosnan már valamennyire unja is a figurát, menne is maradna is, megteszi azt a pénzügyi javaslatot (gázsi) amit ha nem fogadnak el, akkor végre kiszállhat, ha belemennek, akkor az a kalap pénz se rossz. Végül nem mennek bele, így újabb casting után Daniel Craig érkezik. Craig szálkáslelkű, surmódisztingváltságú, parasztgentlemenségű, humorérzéketlen, kifinomulatlan bunkóügynök figurája alapjaiban változtatja meg a korábbi hangvételt, a hős addigi jellemvonásait. Nem értek egyet azokkal, akik ezt az eredeti Fleming-regényekhez való visszatérésként definiálják, mivel az írott formájú 007-es is jó modorú, jó ízlésű, kulturált, humorral bíró karakter volt, s ebből a felsorolásból Craig Bondja igencsak hiányosságokkal küzd. Inkább azt gondolom, hogy az éppen divatba jövő többi akció- és kémfilm mintájára próbálták "megkőkeményíteni" Bondot, de szerintem már rég rossz az, ha nem Bond a mérce, hanem Bond kullog más sikerfilmek figurái után, hogy azokat utánozza.
Jelen pillanatban itt tartunk, ez a helyzet. Végül is nézhető volt az utolsó két Bond-film is, igaz, számomra nagyon kellett igyekezni, hogy megkedveljem őket, de mára már nem rossz a viszonyunk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy az összes eddigi Bond alakítás közül, az eddigi főszereplők közül messze Craig a legjellegtelenebb, legeszköztelenebb, legfelejthetőbb, legcsereszabatosabb figura. Olyan, mint egy James Bond-játékban egy fiktív arcúra animált hős, akinek a sorsáért nem igazán tudnánk aggódni.
Ha majd egyszer Craig is szögre akasztja az ügynökgúnyát, őt fogom legkevésbé hiányolni az azt követő filmben. Legalábbis most még így érzem, de egy-két további remekléssel hagyom magam meggyőzni.
A Bond-filmek azt a duplafenekű komplex műfajt képviselik, amit később számtalan követőik: egyszerre komolyak és komolytalanok, akciódúsak, feszültségteremtők, de akár a következő pillanatban mégis viccesek, nevetésre ingerlőek, technikai oldalról nézve csúcsmodernek, ugyanakkor a főhősének viselkedése ódivatú, úriemberes, "angolos". Csomó olyan, máshol abszolút elképzelhetetlen keveredésű, egymással nem találkozó, így nem is vegyülő elem, jellemvonás, stílus, műfaj nagy-nagy olvasztótégelye minden Bond-film, hogy akiknek tetszik, azoknak biztos ettől a lehetetlen mixeléstől tetszik, míg azok, akik erre nem tudnak fogékonyak lenni, azok már az első ilyen felismeréskor a falat kaparják.
Hiába, James Bond egy olyan komolytalan kőkemény ügynök, akinek történeteit hitelességgel teszik hihetetlenné, viccesen teszik izgalmassá, újszerűen régimódivá. Egyszóval: Bondossá. Igen, ezen folyamatosan lehet hullámvasutaztatni az elmét, az érzékszerveket, mert egyszerre ilyen is meg olyan is. Mint az édes-csípős kínai kaja.
Nekem az is bejön!
Bond mindig is az a fajta "vasárnapi matinés"-féle szuperhős volt, mint mondjuk Indiana Jones, vagy bármelyik ponyvaregényhős, akit a műfaj sajátosságai alapján folyton egzotikus helyszínekre küldenek az alkotóik, folyton halálos veszélyben vannak, folyton szép nők akadnak az útjukba, akiket - naná! - folyton meg is dugnak, és a legzűrösebb helyzetben sem veszítik el hidegvérüket, mindig van valami frappáns beszólásuk, amivel oldják a nézőben addig kialakult, felgyülemlett izgalmat. Konkrétan a Bond-filmek egyik forgatókönyvírója, a harmadik film (Goldfinger) dialógusaiért felelős szaki (ha jól emlékszem Paul Dehn) kezdte el Connery szájába adni ezeket a cinikus, szarkazmusos, fanyar humorú egysorosokat ("temetésre mentek"), s innentől datálható ez az összes ezután forgatott cool-moziban elhangzó beszólás. A Moonrakerben például űrrepülőgépet rabol a főgonosz, s ma már csak vállat vonunk, de a hetvenes évek végén ez marha nagy szám volt, hiszen a valóságban még csak a terv volt meg erre, a mozifilmben hamarabb kelt útra a jármű, mint a valóságban. Vagy például ott van az elején az ejtőernyős jelenet, ami szintén itt volt látható legelőször nagyvásznon, nem volt még meg rá a bejáratott technika, így annyit kellett vele melózni, mint az Apolló 13-ban a súlytalanságos jelenettel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy mikor ezen filmek készültek - leszámítva talán a Brosnan-féléket - még nem ismerték a computer-animációt, a CGI-t, bizony, mindent fel kellett venni, meg kellett építeni valahogyan. A Tűzgolyóhoz egy 140-150 méteres belméretű és vagy 30 méter magas vulkánbelsőt építettek meg a filmstúdió melletti szabadtéren, A kém, aki szeretett engem tartályhajójának belsője vetekedett a budapesti Sportaréna nagyságával, mikor elkészült, akkor kezdtek el agyalni rajta, hogy hogy a fenébe fogják tudni megfelelően bevilágítani, még Stanley Kubrick is besegített a stábnak, hogy megoldódjon minden probléma. De a Halálvágta bányadíszlete se piskóta és még sorolhatnánk a példákat, Ken Adam vagy Peter Lamont zseniális kulisszáiból. Ezek nagy dolgok! Hogy vannak kütyük? Persze, hogy vannak, mivel a főgonosz mindig ördögi tervet eszelt ki, mindig a dokumentált és már ismert technológiák előtt járt fejlesztésben, pont ettől volt veszélyes. De ezek a sztorik mindig úgy voltak kitalálva, hogy szakértőket vontak be, akik tudományosan megalapozottnak ítélték meg a láttattakat, vagy pedig elmondták, hogy szerintük hogyan lenne hihetőbb mindez. Q kütyüi persze mindig is egyediek voltak, ám azoknál sem gond az, hogy nem elképzelhető bármelyikről, hogy valóságban előállítható, működtethető. Ezek a "segédeszközök" kettős funkciót töltenek be, egy részükről mindig csak annyit tudunk, hogy tesztelési fázisban vannak, ezek általában a bonyolult, ám tök felesleges, leginkább csak nevetést kiváltó fegyverek, gépek (lásd még pl. a Vissza a jövőbe dokijának jégkockacsinálóját) más részükről meg már az elején lehet tudni, hogy azok lesznek a film akciójeleneteinek kulcsfontosságú tárgyai, s hogy majd tutira fog jönni az a szituáció, amikor használni lehet és kell azokat. Ugyanakkor mindig van egy vonal, amit ha elér a sorozat, akkor Bondot visszarángatják a földre. Ez a Moonraker után kétszeresen is igaz volt, mivel nem csináltak Bondból Flash Gordont, helyette egy teljesen "hétköznapi", csak saját erejére támaszkodható alakként látjuk újra a Szigorúan bizalmasban, sőt, még a kocsiját is ellopják, azaz hogy tönkreteszik, így marad a "kölcsönkacsa". De most hogy újranézem a teljes Bond-univerzumot, azon kapom magam, hogy a Brosnan-filmek valóban túltechnikásítottak, túlmodernek, aminek persze nyilván olyan oka is van, hogy maga a kor is ugyanilyenné lett. Mindenesetre azzal a döbbenettel áltam fel majd mindegyik Brosnan-Bond elől, hogy kerestem magamban azt a nanokvantumnyi rezdülést amit mintha éreztem volna valamikor a játékidő alatt, de lehet, hogy hagy csak a két nyitott erkélyajtó közötti huzat volt a ludas. Bár hazudok, A világ nem elégben Q süllyesztős búcsúzásától kicsordult a könnyem. Ebben a jelenetben Desmond Llewelyn a rá jellemző öregbácsis, ám csibészesen mosolygó tekintetével alászállva köszön el Bondtól, a produkciótól és mondhatni, hogy az élettől is, hiszen 36 év "Q-ság" utáni nyugdíjas élete az utolsó film bemutatója utánig tartott. Igaz, nem betegség vitte el, autóbalesetben halt meg 85 évesen, midőn a róla szóló könyv egyik író-olvasó találkozójáról hazafelé tartott. Mondhatni, hogy szívesen cserélnénk vele. Egyébként a színész többször is bevallotta, hogy mindenféle kütyüt utál, a szerkentyűk világa távol áll tőle.
A Halj meg máskor! után ismét elérkezett az a pont, amikor a főhőst egy eszköztelenebb, technikátlanabb, "kétkezi" közegbe kellett helyezni. Az már vitathatóbb, hogy a figura eljátszásához vajon Craig volt-e a legjobb választás. A huszon- film extráiból megismert, számomra roppant szimpatikussá vált alkotóstáb döntését kezdem elfogadni, és bízom benne, hogy ez a Skyfall megtekintése után még könnyebben fog menni. Mielőtt ez bekövetkezne, még hátravan az utolsó két film megtekintése, merthogy későn kezdtem el a múltidézést, s az eltelt egy hónap alatt ezidáig csak 20 Bondot végeztem ki. A hétvégén még megnézem egyben a Casino Royale-A Qantum csendje párost (ezek egyébként is csak együtt élvezhetők igazán) azután pedig irány a mozi!
