A némafilmes (DVD)

Én odamutogatnám a szívmelengető szót is. :)

Mel Brooksnak is felesleges volt megcsinálnia a Bombasikert, de milyen jó, hogy megcsinálta. A némafilmes kapcsán nekem egy olyan szó jutott eszembe, ami az utóbbi 20-25 év filmjei kapcsán csak nagyon ritkán: varázslat. A szemfényvesztés nagyban dívik, de az igazi mozivarázslat ritka, mint a fehér holló. Én nagyon ritkán értek egyet a Filmakadémia döntésével, de ennek a filmnek mind az 5 Oscarját jogosnak tartom.

Nem rémlik hogy lett volna rajtam bármi is, ami szemellenzőhöz hasonlított volna, szimplán csak nem jött be.

Sőt, ez sem teljesen igaz: nem volt rossz, csak felesleges. Nekem. :)

Az első mozgóképes válság sok olyan színészt is eltüntetett,akik ma már gond nélkül szerepelhetne.

A szép,a színész karakteréhez illő és feltűnő akcentus nélküli beszéddel kapcsolatban olyan nagy igényt támasztottak,ami már régen nem létezik.
Arnie-t akkor azonnal eltanácsolták volna.:)

Az is igaz,színészek jelentős része külföldi volt,akik alig vagy csak rosszul beszéltek angolul.

Kevesen mentették át magukat.A nem beszélő Chaplin mellett a legnagyobb név Garbo,akitől elfogadták a kis akcentust,és a mély hangja illett a szereptípusához.
Elbukott viszont az állandó partnere Gilbert,akinek a hangjával semmi baj nem volt,de a szerepei miatt egy erős,mély hangra számított a közönség és az övé nem ilyen volt.

Nekem az a véleményem, hogy ha ragaszkodunk a szemellenzőhöz, akkor oda az élmény.

A hétvégén olvastam el Réz András 2006-os könyvét, amely néhány bekezdésben megemlékezik arról a jelenségről, melyet A dzsesszénekes c. Warner-klasszikus második lemezén lévő dokumentumfilm is taglal, és amelyet A némafilmes ezúttal dramatizált változatban ad elő: arról van szó, hogy a hangosfilmek elterjedésével művészek tucatjai maradtak munka nélkül, hisz a táncolni-mozogni-gesztikulálni profin képes művészekről sorban derült ki, hogy megszólaláskor csődöt mondanak - hiába vannak a topon abban, amiben, ha "hangos" színészként eladhatatlanok, ezért újak kerülnek a helyére. Igen, most már a csinos macára buknak, nem a képzett és egykor népszerű szvingtáncosra. Ez kurva nagy dilemma és kudarc lehetett annak idején, és tökéletesen egyet tudok érezni a főszereplővel abban a világban, ahol egy Tom Hanks-Julia Roberts párosra leginkább so-so mennek a nézők (és a filmjét Hanksnek saját maga is kell finanszíroznia), míg a látványfilmek, amik nem ritkán 3D-sek, mindennemű sztár nélkül tarolnak. Vagy ott van az óriási siker, a Bosszúállók, ahol még a remek színészek is adottak, mégis, kérdezd meg a rajongótábor egyik-másik prominens tagjától, hogy hívják a Thort alakító színészt és figyeld meg, hányszor törik bele a nyelve!
Ma már, kevés kivétellel, nem a színészek, hanem a látvány és a brand adja el a filmet. Kit érdekel, hogy nem Matt Damon játszik a Bourne-ben? Az a lényeg, hogy Bourne. Liam Neeson alig van jelen a Csatahajóban? És? Nagyot durrant a trailer, úgyhogy megnézzük. Olyan független kézikamerás cucc készült, hogy ámulsz a sztoritól és a minőségi borzongástól? Nem érdekes, a Paranormal Activity a bejáratott név.

Ezen körülmények között megidézni az első mozgóképes "válságot", nagyon eltalált és ízléses figyelemfelkeltés a dolgok ismételt átrendeződésére és arra, a színész már korántsem elsődleges a filmben - vagy akklimatizálódik, vagy kalap-kabát.

Zenéjéről, meg annak emlékezetességéről annyit, hogy egy márciusi moziélmény és még abban a hónapban egyetlen youtube-track meghallgatása óta nem hallottam, de bárkinek el tudnám dalolni a főtételt (Isten mentsen meg tőle).

Ahogy tegnap este Scorsese képes volt elhitetni velem, hogy Robert "La Motta" De Niro már a negyvenes-ötvenes években is élt, úgy hittem el teljes mértékben azt, hogy A némafilmes nem egy 2011-es produkció, hanem egy kilencvenéves klasszikus, amit valaki megtalált a szekrény alján.

Fájna a szívem, ha kiderülne, a filmszerető filmszeretete csak addig ér, hogy legyen meg a napi 1920*1080-as felbontású, dts-HD demoélmény, aztán minden más le van szarva, mert véleményem szerint ez az egyetlen szempont, amelynek A némafilmes nem tud megfelelni, minden egyéb azonban, ideértve a szívmelengető csodát is, benne rejlik.

Nekem ez a cikk tetszik:

http://revizoronline.com/hu/cikk/3878/the-artist-a-nemafilmes/?cat_id=4&first=0

de ezzel is egyet tudok érteni:

"...nem tartom stílusgyakorlatnak a The Artist-ot, mint ahogy Tarantinót vagy Almodóvart se vádolnám soha az eredetiség hiányával, amikor teleollózzák a forgatókönyveiket személyes kedvenceikre való utalásokkal. A megidézett mozgóképes örökség makulátlanul illeszkedik a The Artist történetébe és a mozi éltetésévé, ünneplésévé emeli a filmet. A technika változik; hangosfilmek váltják fel a némákat, színesek a fekete-fehéret, dolby HD a sztereót, hódít a 3D, de a nézők nagy része ma is ugyanazt várja egy jó moziestétől, mint 1928-ban vagy 1950-ben: jó sztorit, élvezetes színészi alakításokat és igényes szórakoztatást. A 2012-es díjszezonban mindezt a The Artist-nál valóban egy film sem tudta maradéktalanabbul teljesíteni."

-origo-

R2D2-vel 100%-ban egyet értek.
Nincs is más hozzáfűzni valóm.
Talán annyi, hogy az első 15- 20 percet marhára élveztem, fülig ért a szám, de a 40. percnél már nagyon vártam a végét.
SPOILER
Amikor elkezdet hangokat hallani a főszereplő, akit én már a francia James Bond "paródiából" (igazából egy igazi résznek is jó lenne) is nagyon bírok, akkor én arra számítottam, hogy szépen átmegy hangos és színes filmbe az egész, akár egy Roger nyuszis rajz- élőszereplős betéttel tisztelegnek a filmgyártás előtt. Eleinte ugyanis azt hittem, hogy az Oscar gálára az volt a házi feladat, hogy meg kell idézni az elmúlt 100 éve filmkészítését. Az első negyedórára ennek adtam volna az elsőséget a Hugoval szemben, de onnantól egyik sem érdekelt igazából tovább.