Holnap lesz két hete, hogy szabin vagyok, de sajnos jövő héttől kezdődnek a dolgos hétköznapok. Ha erre gondolok, máris elmegy az összes életkedvem. Azt gondoltam, a szabim alatt rekordokat döntögetek majd a filmnézéssel, napi kettőnél alább nem is adom, hiszen annyi restanciám gyűlt össze, de ilyen-olyan okokból olykor még a napi egy sem jött össze. Ráadásul olykor nem is túl szerencsésen válogattam a készletből. Néhány a látott darabok közül:
JUSTINE (1969): Jess Franco alkotása láttán a klasszikus francia kosztümös kalandfilmektől Boccaccióig sok minden és mindenki eszembe jutott, De Sade márki a legkevésbé, noha az ő magyarul is olvasható könyve alapján készült a film. Szórakoztató és látványos alkotás, gyönyörűek a színek, de ami a lényeget illeti, én nem ilyennek képzeltem volna filmen ezt a történetet. A női főszereplő az akkoriban tizenévei végén járó Romina Power, aki a forgatás idején már ismerte Al Banót (sőt közös filmjük is volt!). A következő évben házasodtak össze, de csak később kezdtek el együtt énekelni. Romina bájos, aranyos, sőt szexi is a JUSTINE-ban (néhány jelenetben vetkőzik vagy vetkőztetik), mindazonáltal a rendezőnek nincsenek igazán szép emlékei róla.
TONY ARZENTA E BIG GUNS: Francia kedvenceim egyike, Alain Delon nálunk kevésbé ismert 1973-as filmje ez. Egy kukkot nem értettem belőle, mivel csak francia hang volt a DVD-hez, mindazonáltal összeállt a sztori. Duccio Tessari rendezőtől a közelmúltban több filmet is láttam. Nem mondom, hogy ez volt a legjobb, de kora ellenére jobban elszórakoztatott, mint egynémely vadonatúj film. Delontól egyébként két másik kuriózum is megtekintésre vár (Duvivier DIABOLICALLY YOURS és Alain Jessua ARMAGUEDON című filmje), illetve a nálunk is megjelent AIRPORT/CONCORDE.
KLEINHOFF HOTEL: Az olasz filmtörténet egyik élő klasszikusa (idén volt 87 éves!), Carlo Lizzani rendezte ezt az 1977-es filmet, amely bízvást pályázhat életem egyik legrosszabb filmjének címére. Zavaros és sajnos többnyire unalmas történet, helyenként az UTOLSÓ TANGÓ-ra emlékeztető módon. Szexjelenetekben talán még merészebb is, ám lehet, hogy Lizzani hősnője, Corinne Clery szebb, mint Maria Schneider, de garantáltan nem jobb színésznő nála. A Bruce Robinson–Marlon Brando párhuzamot nem is erőltetném, ám Robinsonról érdemes megemlíteni, hogy később rendezővé avanzsált, az ő alkotása például a JENNIFER 8 című thriller, amely emlékeim szerint nekem tetszett.
A LA MALA ORDINA (1972) Fernando Di Leo Milánó-trilógiájának része, és bár itt-ott látszik rajta a kora, de még ma is nagyon jó mozi. Köszönhető ez mindenekelőtt a színészválasztásnak, főleg a főszerepet játszó Mario Adorfnak, akit méltatlanul keveset emlegetnek nálunk, pedig nagyon jó színész, akár fő-, akár mellékszerepet játszik.
MURDER IN A BLUE WORLD (Una gota de sangre para morir amando, 1973): Eloy de la Iglesia filmjét a „spanyol Mechanikus narancs”-ként emlegetik. Ráadásul szóba is kerül benne Kubrick alkotása, sőt magát a rendezőt is mutatják (fotón) egy tévéhírben. Vannak más utalások is Kubrickra, hiszen Iglesia alkotásának női főszereplője Kubrick egykori Lolitája, Sue Lyon, aki egyébként az egyik jelenetben Nabokov könyvét olvassa. Jelen filmben egy női sorozatgyilkost játszik, aki mellesleg ápolónő. Az opusz végül is nem volt rossz, bár messze nem olyan ütős, mint Kubrick alkotása, pedig az két évvel öregebb. Igaz, ha hinni lehet az IMDB-nek, én a vágott változatot láttam, nem a CLOCKWORK TERROR című vágatlant.
ODÜSSZEIA (1968): Ez gyerekkorom egyik kedvenc tévésorozata volt, amelyet vagy 30 éve láttam utoljára. Legnagyobb örömömre nem sokat öregedett, talán azért, mert alapvetően nem látványcentrikus széria volt. Odüsszeuszt a bosnyák Bekim Fehmiu játszotta, aki a TALÁLKOZTAM BOLDOG CIGÁNYOKKAL IS (1967) című jugoszláv filmmel futott be Nyugaton. Pénelopét a nagyszerű görög színésznő, Irene Papas formálta meg. Fiukat, Télemakhoszt Renaud Verley alakította, akire jómagam leginkább Visconti ugyanakkor készült ELÁTKOZOTTAK-jából emlékszem. Nauszikaá, a phaiák királylány szerepében a későbbi Bond-girl, Ánya Amaszova alias Tripla X, vagyis Barbara Bach látható, még Barbara Gregorini néven. Egyébiránt Barbara Goldbach az igazi neve, Gregorininek az első férjét hívták, akihez épp e minisorozat készítésének évében ment hozzá. Két gyereket szült neki, 10 év múlva elváltak, majd Barbara hozzáment a Beatles egykori dobosához, Ringo Starrhoz. Az ODÜSSZEIA DVD-ken (3 DVD-ről van szó) található olasz és német hang közül az utóbbit választottam, nem lévén egyéb opció, még felirat szintjén sem: „Sage mir, Muse, die Taten des vielgewanderten Mannes, /Welcher so weit geirrt, nach der heiligen Troja Zerstörung...” („Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott / s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját...” – Devecseri Gábor fordítása).