Godzilla
A tegnapi nap folyamán végre abszolváltam az ebben az évben általam egyik legjobban várt filmjét, a Godzillát. Azt hiszem egy ideig nem is megyek moziba...
De nem a film miatt. Nagy várakozásokkal ültem be a filmre, és nem is csalódtam nagyot, egy remek, pusztító fenevadat vártam és kaptam is, rögtön hármat. Azt hiszem Emmerich filmjéből ez hiányzott a legjobban, egy Godzilla kaliberű ellenséget, de abban a filmben egyértelműen Zilla volt a főgonosz. Szeretem az 1998-as filmet, még ha alaposan amerikanizálták is a japán hőst (?). Az eredeti filmekhez ugyan nem volt szerencsém, de filmrészletek illetve leírások alapján van némi elképzelésem arról, mit jelent Japánnak Godzilla és mit az amerikaiaknak. Garreth Edwards filmje úgy érzem mindkét nemzet elvárásainak meg akart felelni és ez sikerült is, még ha a gigászi (de ritkán tudom használni ezt a remek szót) szörny eredettörténete nem az, mint a 60 évvel ezelőtti szörnyé és ezzel az amerikaiak felelőssége is kisebbé lesz, már ami az atomot illeti, de ez azért nem is meglepő egy amerikai filmnél.
A színészek, fájó, de valóban a leggyengébb láncszemei a filmnek, főképp ami a főszereplőnket, Aaron Taylor-Johnson-t és karakterét illeti, aki csöbörből vödörbe esve mindig a küzdelmek színterén találja magát, de legalább nem tétlenkedik és próbálja hasznossá tenni magát. David Strathairn, Juliette Binoche és Bryan Cranston csípőből hozzák karaktereiket. Elizabeth Olsen, de főképp Ken Watanabe kicsit mintha visszább vettek volna, de szerintem utóbbi esetében ez egy tudatos lépés volt, valahogy én is meredten, tátott szájjal néztem, ahányszor felbukkantak a szörnyek.
Merthogy nem is egyet kaptunk, magát a címszereplőt egy jó ideig nem is láthatjuk, a belépője azonban igen elegáns, onnantól fogva elbírtam volna viselni, hogy csak őt lássuk, de a MUTO-k sem vallottak szégyent, remek "kis" dögök lettek, bár mutatnak némi hasonlóságot az elmúlt évek szörnyeivel, a második részre remélhetőleg kicsit jobban megerőltetik magukat a tervezők. Godzilla azonban olyan, amilyennek már az első, 1954-es filmben is láthattuk: hatalmas, kissé tömzsi, de egyben félelmetes megjelenésű szörny. Pusztán attól, hogy sétál, városok dőlnek romba, üvöltése velőt rázó és remekül helyt áll egy MUTO-val szemben, kettővel már nehezebben. És ami hatalmas meglepetés volt: megkapta a képességét, hogy atomsugárzást lövelljen ki a szájából, kétségtelen, hogy a film egy nagy pillanata mikor először használja ezt a tehetségét. És hogy korábban miért nem? Számomra megnyugtató magyarázat, hogy nyilván rettenetesen lefárasztja szervezetét ennek használata, láthattuk is, hogy mindkét alkalommal szépen el is pilled. De nagyon örültem, mikor a fim végén felkelt és unottan az óceánba vetette magát! Szerettem a Sonyzilla-t is, de ez a jószág máris közelebb került hozzám. Remélem a továbbiakban sem őt fogják ellenségként beállítani, még ha vadászösztönből is cselekszik. Összességében tehát nekem nagyon tetszett a film, az egész szörny lénye, és a jogos kritikák, hibák ellenére én jobban élveztem a filmet, mint a Tűzgyűrűt, pedig azt is szeressem.
Csúcspontok:
- a főcím utáni jelenet, hatalmas tisztelgés egy másik klasszikus előtt!
- Godzilla első megjelenése,
- Godzilla átússza a Csendes-óceánt,
- a MUTO-k első találkozása,
- az utolsó összecsapás.
Simán megadom most a 8/10-et, de érzésem szerint ez az első BD-s megtekintés után még lesz magasabb is.
Negatívumok:
- halk szinkron (nem hiszem, hogy a mozi hibája, az effektek szóltak rendesen)
- a minősíthetetlen, alpári viselkedés, amit egyesek megengedtek maguknak a teremben, jó időre elvették a kedvem a mozizástól, félek az új X-Men filmmel már nem moziban fogok találkozni.