47 Ronin
Az alapsztorit mindenki ismeri, nem csak Japánban. Egy valóban felemelő, izgalmas történetről van szó, ami szinte hihetetlen, fura is belegondolni, hogy a történelem néha jobb sztorikat kreál, mint a hollywoodi álomgyár.
Röviden a történetről: a 18. századi Japánban Asano daimyo (kvázi földesúr) hivatalos ügyben járt a Sógunnál, ezért annak udvari hivatalnoka/ceremóniamestere, Kira etikett szabályokat igyekezett oktatni neki. A fáma nem szól róla, pontosan mi is történt, de a lényeg, hogy Kira mélyen megsérthette Asano urat (egyesek szerint a feleségét pocskondiázta, mások szerint fel volt háborodva tudatlanságán, vagy nem vélte megfelelőnek Asano ajándékát... források azt írják, Kira alapból egy gőgös, fennhéjázó alak volt. Asano nagyúr pedig fegyvert rántott rá, és megsebezte. A sógunátus hivatali személyeinek otthonában még csak fegyvert sem lett volna szabad rántani, nem hogy bántalmazni azokat, azért az uralkodó seppukura kényszerítette Asano urat, akinek halála után annak szamurájai roninokká, vagyis kegyvesztett, nincstelen harcosokká váltak. Ám nem törődtek bele sorsuk ilyetén alakulásába, bosszút terveztek Kira ellen, amiért urukat ilyen végzetre ítéltette. 2 évig tervelték a bosszút, vezetőjük, Oishi tudta, hogy Kira figyelteti őt, tartva a bosszújuktól, ezért elkezdett züllött életet élni. Kocsmákba járt, bordélyházakba, stb. Ám mindez csak a terv része volt, Kira ezáltal figyelmetlenné és magabiztossá vált. Idő közben a többi Ronin beépült Kira udvarházába, szerzeteseknek, építészeknek adva ki magukat. Az egyik még Kira udvarházának tervezőjének a lányát is elvette, hogy ezáltal hozzájuthasson a tervrajzokhoz... és ez még mindig egy igaz történet!
Végül, 2 év után a roninok megostromolták Kira rezidenciáját, ügyes csellel bevették magukat a várba, lemészárolták Kira katonáit, majd a hivatalnokhoz igyekeztek. A történet szerint valamilyen raktárban akadtak rá, ahol rémülten nyöszörgött, s bár Oshi felajánlotta neki a tisztességes halált, a seppukut, Kira nem felelt. Végül levágták a fejét, majd Asano sírjához vitték.
Az uralkodó Asano halálakor megtiltotta a roninoknak, hogy bosszút álljanak, így azok tudták, kötél általi, dicstelen halál vár rájuk tettükért. Ám a bosszúhadjáratuk híre hamar elterjedt, a nép pedig petíciókat küldött a sógunnak, hogy harcosokként bánjanak velük. Végül az uralkodó megengedte nekik is a seppukut, s együtt vetetettek véget életüknek... majd pedig uruk mellé temették testeiket.
Beszarás ez a sztori, de komolyan. Akit részletesebben érdekel, az az angol wikipedián megtalálhatja a teljes sztorit, kurva érdekes részletei vannak, de tényleg.
S hogy milyen lett a film? Amilyennek lennie kell egy ilyen filmnek. Felemelő.
A színészek remekeltek, érezni rajtuk a kimért, szamurájhoz illő viselkedést, Kai karaktere, bár alapból nem hiányzott volna a történetből, jól megállja a helyét. A sztorin persze itt-ott változtattak, a történet esszenciája, lényege az megmaradt. A fantasy elemek is tetszettek, bár nem hiányoztak volna, de nem vettek el a filmből semmit.
Amolyan tipikus ázsiai/amerikai filmkeveréket kaptunk, de nekem nagyon-nagyon tetszett.
A CGI néhol elég gagyi volt, mintha csak a végére szedték volna össze magukat a készítők, de hát ez van. Ami még nem tetszett, hogy a karakterek kicsit sótlanok maradtak...
A zene felemelő, nagyon tetszett...
Egy letisztult, szép történet a bátorságról, becsületről, igazságról, amit sosem érdemes elfeledni.
7/10
Áhh, rengeteg dolgot tudnék még róla írni, de inkább nézzétek meg. :D