La migliore offerta/The Best Offer (Senki többet, 2013)

Hogy ne vesszen el a sok sallang közt a lényeg, baszott jó filmet láttam tegnap este.
És akkor a sallang: városunk egyetlen, cserébe évtizedek óta töretlenül álló, artfilmek bemutatására szakosodott intézménye, az Otthon Mozi digitalizációjának híre még azon fülig is eljutott (mármint az enyémhez), aki - a főleg az e-cinema rendszerben vetített műsort érintően - élvezhetetlen kép- és hangminőségű elő-nem-adások miatt kerülte a nevezett intézményt, így vártam egy alkalmas címet, melyen tesztelhetem a kolléganőm által dicsért, megújult rendszert.
Guiseppe Tornatore nevével találkoztam már, ám csupán ajánlók, DVD-borítók és előzetesek útján, ám az már jelen produkcióból is messziről látszik, biztos kezű direktor instruálta a filmet, a rendezésnek komoly súlya van. Geoffrey Rush egy, a végletekig babonás, megrögzött agglegény aukcióvezetőt alakít, akinek érdeklődését felkelti egy titokzatos női ügyfele (a csodálatosan szép, holland Sylvia Hoeks alakításában), akivel a férfi életében először nem kizárólag megbízásos viszonyt ápolna. Ez így mondjuk nem hangzik túl izgalmasan (sőt, a film valódi értékeit még az előzetes sem képes visszaadni), ám a történések öt perc után berántanak, ha érdekel az árverés világa, ha nem, Rush kiváló alakítása lehetőséget ad arra, hogy jókat derüljünk a főszereplő hóbortjain, a lenyűgöző fényképezés és Ennio Morricone kísérteties dallamai pedig első osztályú tálalást adnak ahhoz a kedves románccal és jóleső izgalmakkal egyaránt átitatott történethez, mely a letaglózó végjátékban csúcsosodik ki. Nem véletlenül említettem a kísérteties jelzőt, a film bír ilyen is lenni, Morricone vonósai és billentyűsei ilyenkor a hátadon húzzák a nótát. Köszönet a Fórum Hungarynek a forgalmazásért, eszméletlen elegáns és igényes alkotásban lehetett részem a hazai bemutató által.
A technikai körülményekről annyit, hogy a képminőség és a fényerő, ha nem is ragyogó, de nagyszerű lett. Korábban, a tekercses korszakban már annak is örültünk, ha a gépész eltalálja a megfelelő falat, most viszont a vetítmény tökéletesen illeszkedik a vászonhoz, a függöny is teljesen szétnyílt, a színek élénkek, a sötét jelenetek is tökéletesen láthatók és élvezhetők. A korábbi kétcsatornás (bár állandóan kontakthibás, szóval valójában egycsatornás) hangtechnika térhangzássá fejlődött, ám a centerből továbbra is kispórolták a magas tartományt. Ez utóbbi teljes egészében hiányzik, ami olyan zavaró tud lenni, hogy a hat sorral hátrébb diszkréten reccsenő széket is meghallom, lévén nincs, ami kitöltse a magas frekvenciát. Valószínűleg egy agyonhasznált hangszóró a ludas. Koncertanyagok, hangzásorientált akciódús bemutatók tehát szinte élvezhetetlenek így, ám némelyik párbeszédalapú, "nyugis" produkcióra el fogok látogatni a jövőben. A nézőtér helyjegyessé vált, így a biankó nyugtát nagyon helyes kis cédula váltotta fel (igény esetén illusztrálom), ugyanakkor a jegyár megmaradt a rendkívül baráti 750.- Ft-os szinten.