Testről és lélekről
Enyedi Ildikó díjnyertes filmjéről annyi mindenképpen elmondható, hogy vizuálisan nagyon letisztult, kellemes, kifejező képekkel dolgozik, legyenek azok az erdei felvételek vagy később a belső jelenetek. Dramaturgiájában azonban nekem kevésbé működött, mert Enyedi szépen megtervezte a fejében, hogyan tudná bemutatni két olyan ember lassan kibontakozó szerelmét, akiknek a lelkei tudat alatt már egymásra találtak, a tudatos énjük korlátai viszont olyan akadályt jelentenek a fizikai életben, amiken mindketten csak nehezen tudnak túllépni... de amilyen karakterekkel tette ezt, és amilyen környezetben, az nem igazán állt össze.
Eleve ahhoz legalább háromszor erőszakot kellett tenni a történeten, hogy a két ember rájöjjön, ők ketten ugyanazt álmodják, és utána még háromszor, hogy eljusson ahhoz a végkifejlethez, amit szántak neki. Ettől a két főszereplő is kicsit "csálé" párost alkot, mert míg Morcsányi Géza -nem túl sokrétű színészi gyakorlata ellenére, lévén ő tudtommal inkább háttérember volt a színházi életben dramaturgként és szerzőként- teljesen hiteles a kicsit megfásult, elremetésedett gazdasági igazgató szerepében, Borbély Alexandrának túl bonyolult karakter jutott, amiben elég szelektíven kellett volna bemutatnia a fél DSM-et (ami a pszichiátriai betegségek nagylexikonja), amivel nehezen is boldogult, meg elég abszurd jeleneteket is eredményezett. Olyan volt, mintha Enyedi elképzelte, hogyan szeretné, hogy viselkedjenek a karakterei, és megnézte, hogy ehhez nagyjából milyen betegség tüneteit kell produkálni, de nem vitte azokat következetesen végig. A betanult, eseti játék leginkább az olyan, a legkisebb mellékszerepet is teljes természetességgel játszó profikkal összehasonlításban látszott leginkább, mint Tenki Réka, Mácsai Pál vagy Nagy Ervin. Ugyanígy bármilyen szépek is voltak csendes magányukban az erdei felvételek a szarvasokkal, folyamatosan érződött, hogy ezek idomított állatok, amiknek a "használatát" utána kényszeresen próbáltak ellensúlyozni a vértől vöröslő vágóhíd természetes durvaságával.
Így lett nálam a Testről és lélekről egy érzékeny, sok érzelemről és gátlásról mesélő film, amit beárnyékolt a mesterkéltség, amit a cselekmény ebben a formájában sajnos megkövetelt magának.
