A martfűi rém
1957-ben a martfűi bíróság halálra, majd másodfokon életfogytig tartó fegyházra ítél egy fiatal férfit egy, az ottani cipőgyárban dolgozó nő meggyilkolása és hullagyalázás miatt. A védelem ugyan nem egy gyanús, az eset túl gyors befejezését eredményező körülményre hívja fel a bíróság figyelmét, de ezzel akkor már nagyon senki sem akart foglalkozni, főleg nem egy beismerő vallomás birtokában, még ha abban akadnak is ellentmondások. Hét évvel később azonban valaki elkezdi sorra bántalmazni és gyilkolni a környékbeli nőket, de a helyi rendőrség a rendelkezésre álló emberanyaggal nem igazán képes eredményeket elérni a nyomozásban, és mindössze egy fiatal ügyésznek jut eszébe, hogy az esetek között kapcsolatot keressen, így bukkanva rá az 57-es ügyre. Csak hát egy ilyen régen elásott üggyel túl sok, túl magas pozícióban levő embernek lehetne a tyúkszemére lépni, ha elkezdené valaki bolygatni.
Az előzetes pár hónapja nagyon meggyőző volt, sokféle érdekes réteggel: a gyilkosságok feszültsége, az ártatlanul elítélt ember drámája, a nyomozás izgalma, a rendőrök tehetetlensége, a lakosság félelme, és mindeközben az egészet gúzsba kötő felsőbb hatalom és a politikai háttér miatt ez akár az utóbbi évek legjobb magyar filmje is lehetne. De részemről nem az, hiába tartják sokan annak. Amellett ugyanis, hogy a megvalósításban mind a színészek (akik közül leginkább a mozifilmen most debütáló Jászberényi Gábort emelném ki), mind a háttérstáb rengeteg energiát fektetett, ami tisztán látszik az erőteljes alakításokban, a hangulatban és a korrajzban, a kellékekről nem is beszélve (ilyen kellékes munkát még tutira nem láttál egy magyar filmben sem, főleg ami a hullákat illeti!), alapvető aránytévesztésben szenvedett nálam. Miközben a forgatókönyv feleslegesen sok időt szán a nyomozó és az elítélt testvére közötti, esetlen közeledés bemutatására, vagy hosszan elidőzik egy-egy helyszínen, addig egy-egy jelenettel, utalással vagy mondattal próbál letudni olyan fontos mozzanatokat, amik a körülményekből egyértelműen következnek, és rengeteget tennének a filmhez. Érthetetlen, miért nem lépünk át a falu határain legalább egy újságcikk vagy egy rádióhír erejéig, vagy hogy legalább miért nincs jobban bemutatva a falu élete (miért csak a szájalás megy arról, hogy félnek a nők, miért nincs ennek semmi jele, hogy legalább csoportosan mennének haza?!), hogy miért nincs jobban kifejtve az 57-es évszám jelentősége (szar indok, hogy "mert magától értetődő"), hogy a sunnyogás az igazságszolgáltatás tagjai részéről miért nem generál több feszültséget, miért nem jelenik meg jobban a kapcsolati hálóban a politika, és hogy miért nem mutatnak be részletesebben főbb szereplőket (mert mondjuk a börtönben sínylődő fickónak amúgy a film közepén derül ki, hogy ja, egyébként felesége van meg gyereke...), azon kívül, hogy az ügyészgyerek búvárkodik, a nyomozó meg alkesz. Mert ezeket a hiányosságokat a "profilépítés" szempontjából fontos, közelről, erőszakosan és hosszan bemutatott bűntények (az egyiket egy érdekes fordulattal is színesítette az író), és a börtönök kegyetlen világát bemutató brutál jelenetek sem tudták teljesen feledtetni, pótolni.
Sajnálom, annyira kevés kellett volna...
6/10
