A japán szerető (Japanese Story, 2003, forgalmazza: Budapest Film)
Nem tudom, miért, de engem ez a film nagyon megfogott. Szép szerelmes történet, ami ugyan hemzseg a közhelyektől, mégis én nem tudom nem szeretni. Lehet, hogy attól másabb kicsit, mert nő volt a forgatókönyvíró és a rendező is, lehet, hogy nem. Mindenesetre a film élettel teli, a figurák igazi, élő emberek, a köztük zajló párbeszédek pátosztól, giccstől mentesek, régen láttam olyan romantikus filmet, amiben valóban egymással beszéltek a szereplők. Érdekes a film felépítése, ugyanis a szerelmi szál körülbelül 25-30 percet ölel fel a 100-ból, ami ugye normális esetben elhibázott lépésnek tűnne, A japán szeretővel viszont teljesen más a helyzet: az a bizonyos 25-30 perc maga a csoda, Sue Brooks rendezőnő varázslatosan mutatja be az érintés gigantikus erejét, valamint azt, hogyan kerül egymáshoz két, egymásnak eleinte közömbös lélek. A film utolsó harmada jócskán meglepett, talán kissé erőltetett is ez a rész, csupán ez az, ami picit szúrja a szemem, de ilyenkor a csodálatos zene azért valamennyit segített.
8/10