Keresés

Moziajánló

2005. április 1., péntek 1:06
The Ring 2
R: Hideo Nakata

Izgultam és féltem. Izgultam, hogy nyitva maradt-e otthon a gáz és féltem este hazafelé megállít a rendőr. A vásznon pergett valami színes filmféle, de az túlságosn nem hozott lázba.
Érezhetően lassabb volt a film mint az első rész, Nakata próbálta visszahozni a Ringu hangulatát, de a próbálkozása nálam tömény unalomba fulladt. Lehet, hogy immunis leszek a horrorra?  

40%
0
2005. március 31., csütörtök 21:48
A FŐNIX ÚTJA

Másodosztálybeli szinészek (Dennis Quaid, Giovanni Ribisi, Tyreese), régi-módi film, gondoltam nem lesz egy nagy pukk. És mégis. A premier napján kora délután majd tucatnyian voltunk kiváncsiak a filmre a 300 férőhelyes teremben. (Lehet végleg leszokom a 7végi mozizásról, így legalább nem zavarnak a körülöttem lévők).
Tehát a film hatalmas pozitív csalódás volt. Egy olajfúró toronynál vagyunk, valahol ázsiában a sivatagban, amit felsőbb utasításra bezárnak és elszállíttatják az ott dolgozókat. Ebből a célból érkezik Frank Towns és csapata egy rozoga repülőgéppel, hogy hazavigye az embereket. A gép lezuhan, a víz és az élelem fogy, ám kiderül, hogy az egyik utas repülőgéptervező. Az utolsó reményük benne van, de addig még rengeteg veszély leselkedik rájuk a Góbi-sivatag közepén.
A sztori kb.ennyi, a film látványos, izgalmas és végig érdekes. Mondom nekem hatalmas pozitív csalódás volt, az biztos, hogy fél év múlva letesztelem a DVD lejátszómom is.
80%
0
2005. március 30., szerda 22:05
LEMONY SNICKET-A BALSZERENCSE ÁRADÁSA

Jelentem Szerda délután sem járnak többen moziba, mint Kedd éjszaka, pedig most a Westendbe voltunk. 9-en voltunk a teremben, 2 fiatal pár, egy anyuka a kislányával és egy középkorú hölgy egyedül+MI.

A film pozitív csalódás volt, Daemiaen pajti negatív kritikája után kicsit félve ültem be. De ahogyan a mondás is mondja ízlések és pofonok. Szerintem egy nagyon különleges hangulatú, kicsit talán tényleg HarryPotteres hangulatú világba röpített a film. De lehet, hogy csak a kisrác szinkronja és a zene miatt éreztem én. A szereplők ott vannak, Jim Carrey zseniálisSPOILER! és egy rövid cameo erejéig Dustin Hoffman is feltűnik.SPOILER VÉGE!. Párszor rám is hozták a frászt, nagyon jók a vizuális trükkök. A film látványvilága egyszerre gyönyörű és komor és lélegzetelállító. Pl:a ház a sziklás hegyen lélegzetelállító. Egyszer mindenképp ajánlatos, de alig várom, hogy itthon dübörögjön tőle a mélynyomóm.
80%
0
2005. március 30., szerda 14:33
Igaz :-) sorry. :-)
0
2005. március 30., szerda 10:52
Főpáka inkább :)
0
2005. március 30., szerda 2:24
ROBOTOK

Mai mozizásommal megálapíthatom, hogy kedden éjjel nem járnak az emeberek moziba. 10-en ültünk a több 100 férőhelyes teremben a MOM-ba, de nem is baj. Sokáig vaciláltunk a Robotok és a Csak lazán között, végül a Robotok került ki győztesen.
A Jégkorszak alkotóinak filmje nagy fába vágta fejszéjét. Sajnos az elődöt a Jégkorszakot közel sem sikerült felülmúlnia, viszont egy fantasztikus világba repít minket ez kedves mese, röpke másfél órára. A történet egy robot fiúról szól, aki tele van ambíciókkal és életvággyal, amit csak Robot-cityben valósíthat meg. Feltalálóként felkeresi a nagy "Főkápát" (micsoda hülye név), akit nem talál, hanem utódját Reteszt találja, akit nem érdeklnek az ócska találmányok, hanem új designosabb robotruhákat/alkatrészeket akar bevezetni. Persze hősünk megtalálja a városban pártfogóit és barátait, akikkel szembe szállnak és megmentik Főkápát és minden jó ha jó a vége. Gondolom senki sem fog spoilerkedéssel vádolni, hisz egy ilyen filmnek mindenki sejtjeti a filmjét. A filmnek remek szinkronja van:Bodrogi Gyula, Liptai Klaudia (aki tv-s szereplése helyett mostanság sokat szinkronizál és remekül!), Lippai László, Back II Black Bebe, Groovehouse Judy és egy rövid szerepben Hajdú B.István hangját is hallhatjuk. Remek viccek, filmes és zenés utalások. Főleg kicsiknek, de akár nagyoknak is. Könnyed 90 perc szórakozás.
Ja, a Robot-citybe való "érkezés" pedig felér egy körrel a hullámvasúton. ;-)
70%
0
2005. március 29., kedd 13:38
ÉN, PÁN PÉTER

Nagyot csalódtam a filmben, igaz katartikus filmélményt sem vártam tőle. A sztori a Pán Péter kiötlőjéről szól, azaz írójáról. Rengeteg tanulság, nevelési szándékkal fűszerezve. Nekem nagyon nem jött be, Johnny Deep ide, vagy oda, csodálkozom is a jelölésén, ennél szerintem a Volt egyszer egy Mexikóban is nagyobbat alakított. Oscar és művész mániákusoknak azért ajánlom, én, ha nem moziban, hanem itthon néztem volna, nem hiszem, hogy végignéztam volna...
20%
0
2005. március 29., kedd 9:47
A zűrhajó ((T)Raumschiff Surprise: Periode 1, 2004, forgalmazza: Best Hollywood)

A Manitu bocskorát követően elég nehezen tudtam elképzelni, hogy egy újabb Michael Bully Herbig filmen képes leszek majd nevetni, mégis így történt. Vitathatatlan, hogy a németek nem a vígjátékok terén a legerősebbek (azért ez A zűrhajón is látszik sokszor), de ezúttal azért van egy-két jó pillanata a filmnek. Azt sem lehet elvitatni, hogy a trükkök igencsak profik (ami egy paródia esetében nem számít alapkövetelménynek). Viszont továbbra is sokszor erőltetett a film, az agyonismételt (humortalan) jelenetek elég kínosak (még visszautalás is van jó néhány a Manitu bocskorára - brrrr), de összességében (még ha ez az összpontszámon nem is tükröződik) többet kaptam, mint amit vártam.

4/10
0
2005. március 29., kedd 9:38
Édes vízi élet (The Life Aquatic With Steve Zissou, 2004, forgalmazza: InterCom)

Már az Okostojás óta folyik a vita, hogy Wes Anderson géniusz avagy idióta. Szerintem egyik sem, pusztán egy különc Hollywoodban. Olyan filmeket készített eddig, mint a Petárda, aminél kevés rosszabbat, vagy a Tenenbaum, a háziátok, aminél kevés jobbat láttam (az Okostojás valahol a kettő között helyezkedik el). Így az Édes vízi életet nem vártam különösebben vérmes reményekkel, szerencsére. A pofon egyszerű történetet a szokásos andersoni közönyös figurák hivatottak "feldobni", ám ez ezúttal nem sikerül teljes mértékig, ugyanis az összes karakter totálisan beleillik a képkockákba. Hiányzik egy oda nem illő, karizmatikus figura, aki tovább növelné a történet és a képi világ (Henry Selicket dicséret illeti) által nyújtott abszurditást, ám ezúttal le kell mondanunk egy Gene Hackman-féle színészről. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem már elegem van Bill Murray savanyú ábrázatából (meg is őrültem volna, ha az Elveszett jelentésért Oscart kap), a többi szereplő viszont képes újat nyújtani (legfőképp a schwarzeneggeri akcentussal beszélő Willem Dafoe). Az Édes vízi élet az év egyik legkülönlegesebb filmje, ám azt nehezen tudnám rámondani, hogy jó is.

6/10
0
2005. március 29., kedd 9:32
Robotok (Robots, 2005, forgalmazza: InterCom)

Aki valami újat, valami eredetit szeretne látni egy CGI rajzfilmtől, ne a Robotokat nézze meg! Ugyanis ebből a az animációból hiányzik az ötlet legapróbb csírája is, mégis nagyon jó, és ez főképp Chris Wedge-en múlt. Szenzációs iramot diktál 80 percen keresztül, az agyonismételt poénok is jól ülnek a vásznon, egy percig sem válik montonná vagy unalmassá a film, úgyhogy a rendezés előtt le a kalappal. A figurák jópofák, de bejáratott sémát követnek, úgyhogy én egyet tudok érteni a 40%-osokkal is (:), bár nekem ez kétszer annyit ér.

8/10
0
2005. március 29., kedd 1:02
Kösz, field, és kösz, Ivan, nyilván nem csak az érdekelt, hogy láttátok-e már, hanem hogy milyen. :)) De leírtátok azt is...
Egyébként biztos, hogy elfogult vagyok, és pusztán csak A. Huston játékának említése kíváncsivá tett, úgyhogy úgy döntöttem, tutira megnézem. Ti láttátok Anderson előző filmjeit is? Csak a hasonlítgatás miatt... ;)
És már nem is szószátyárkodom itt tovább...
0
2005. március 28., hétfő 14:54
E közül a 4 közül a Vejedre ütöket mindenképp, főleg ha akarsz 2 órát nevetni és az Átkot, ha akarsz másfelet rettegni.
0
2005. március 28., hétfő 13:13
Ez végülis szubjektív. Szerintem a 4 közül a legjobb a Kommandó. Ha a még meglévő hármat szemügyre veszem... Inkább nézd meg a M$B. Abban biztos nem fogsz csalódni :D
0
2005. március 28., hétfő 13:03
Segítségetek szeretném kérni!Négy filmet is meg akarok nézni a moziban,de sajnos csak 2-re van időm és anyagi keretem!Mondjátok már el légyszi hogy az alábbi 4 film közül,melyik kettőre ülnétek be?!
Vejedre ütök,Amerikai Kommandó:Világrendőrség,Bújócska,Átok
0
2005. március 28., hétfő 11:31
az a baj, hogy ebben se poén, se komoly téma. illetve abszolút közhelyek és nevetséges dolgok vannak "komolyan" előadva. úgy hogy egy 5 éves is értse.
0
2005. március 28., hétfő 4:05
Végülis én nem feltétlenül igényelném a poénokat csakis azért, mert animációs filmről van szó.. sőt! Bár ezt a filmet még nem láttam, igazán helye volna már komolyabb filmeknek is animációs témában, ami nem feltétlenül olyan lapos és keszekusza, mint pl. a Final Fantasy.
0
2005. március 28., hétfő 3:55
Robots (2005)
R: Chris Wedge

Ami sikerült a 20th Century Fox Animációs részlegének a Jégkorszakkal, az már nem jött össze a Robotokkal. Disney stílusban forgattak egy 3D filmet, amiben a moralizálás, a közhelyek egymásra dobálása mellett, alig jut hely a poénoknak. Azokról is jobb ha szépen hallgat az ember...

40%
0
2005. március 28., hétfő 0:04
AZ UTOLSÓ GYÉMÁNTRABLÁS

Már majdnem lemaradtam a film moziváltozatáról, ugyanis csak egy moziban játszák már Pesten. Délutáni matinénak tökéletese megfelelt a húsvéti mozis hétvégémre.
A film gyakorlatilag Salma Hayekről és az Ő cicijeiről szól, miként vonhatjuk el a férfinézők gondolatát a külvilágtól és néha a film cselekményéről Salma cicijei különböző ruhákban való mutogatásával? lazacsavo.gif
A hangulat egyébként kellemes, valahol Amerika "középföldjén" egy nyugdíjas tolvajpár tengeti nyugalmas napjait, amikoris a régi nagy ellenfél FBI ügynök feltűnik a szigeten és nem nyugszik addig míg el nem kapja őket. Átverések, berugások, kettyintések, koktélok, gyémántok, nők, szőrös mellkasú pasik és Salma Hayek cicijei.
50%
0
2005. március 27., vasárnap 18:31
"...ez a tény újfent kételyeket ébreszt bennem e filmes honlap komolysága iránt..."

Ez bennem már a kezdetekkor megkérdőjeleződött, amikor a Doktor Szöszi 6.4-et kapott. Hát milyen világban élünk?
0
2005. március 27., vasárnap 18:24
Elektra
R: Rob Bowman

X-aktás és Sárkányos rendező Rob Bowman egész fogyasztható kis mozit rakott össze. Nem, nem kell megijedni: jó történetről, színjátszásról, karakterfejlődésről és egyéb " felesleges" dolgokról szó sincs, maradunk a jól bevált kliséknél, közhelyeknél és akcióknál (ami lehett volna több)
Mivel azonban mindezt Jennifer Garner  teszi, ezért elnéző vagyok.

60%

0
2005. március 27., vasárnap 11:20
Nem akarok mindig szószátyárkodni, s Macsek csak a megtekintés ténye iránt érdeklődött. :))

Egyébként ugyanazt tudnám elmondani, amit Ivan leírt: se nem dráma, se nem vígjáték, egy szóval semmi, miközben a főbb szerepekben világsztárok láthatók. De minek? Országos cimborám, Rosszkutyusz hívott el a film premier előtti bemutatójára, de ha ő nem lett volna ott, szétuntam volna az agyam. A film értékelése az Imdb-n 7.3, s ez a tény újfent kételyeket ébreszt bennem e filmes honlap komolysága iránt.
0
2005. március 27., vasárnap 0:11
Sajna láttam:(

Az idei év egyik legnagyobb csalódása volt számomra.
A történet elvileg akár jó is lehetne, de valahogy már az elején millió apró darabra törik szét és ezen még az amúgy zseniális színészek sokasága se tud segiteni. Emelett ami baromira idegesített, hogy nem tudtam eldönteni mit is akartak a készitők ezzel a fimmel. Gyakorlatilag tele van a film véig különböző műfaji keverésekkel ami azért állat gáz, mert az akció részek baromira nem jók, a vigjátéki elemek kicsit se viccesek a drámai elemek meg annyira eröltettek voltak, hogy hihetetlen!
Összeségében asszem elmondhatom, hogy rendesen lefárasztott a film és soha többé nem kivánom látni!



15% (ez is csak azért, mert két jó póén azért volt benne és Willem Dafoe + A. Huston azért jók voltak most is)
0
2005. március 26., szombat 22:34
Rövid, tömör, velős :)))
0
2005. március 26., szombat 22:29
A KÖR 2.

2, vagy 3 hete az Átkot is kis teremben premier előtt néztük, hasonlóképpen, ahogy most a Kör 2-t is. Biztos megvan a varázsa a hatalmas Palace mozik vásznán is, azonban szerintem (legalább is számomra) hatásosabb pl. a Lurdy egyik kis termében. Természetesen telt ház volt, az átlagkorosztály 18 év.
Nem akarom a történetet boncolni, legyen elég annyi, hogy amire hivatott teljesítette. Persze fele annyira sem ilyesztő, mint az Átok (amiben szinte minden másodpercben történhetne valami rémisztő és szinte minden 5. percben meg is ilyedünk), sokan meg is jegyezték ezt a végén kifele a teremből. De annak idején (a Kör első részénél) azért elég formabontóak voltak ezek a hirtelen bevágott ijesztő képek, emlékezzünk csak vissza a kiscsaj halálra ilyedt képére, na ilyen azért itt is lesz. Sőt senki sem akarok elriasztani a filmtől azzal, hogy nem parás, mert az.
Tudott újat mutatni és hozzáadni a műfajhoz, a kádas rész lenyűgözőre sikerült szerintem.
Samara visszatért tehát, irány a moziba, közepesnél erősebb folytatás talán egy picivel pörgősebb és rövidebb is lehetett volna.
60%
0
2005. március 26., szombat 22:29
KÖZELEBB
Fenntartásokkal ültem be a filmre, mivel sokan lehúzták a filmet. Jelentem a film (szerintem) zseniális, a jelenleg futó filmek között immáron 3. nagy kedvencem idén.
Zseniális (tudom mindíg ezt írom, de ha egyszer tényleg így van) színészek, köztük 2 nagy kedvencem Jude Law és Natalie Portman, aki miatt ha másért nem is minden férfinek élvezetes lehet a film. Egy szerelmi négyszög, csalódások, fellángolások, veszekedések és néhol egy egy finom elrejtett humor. Az internetes chateles pedig...
Nézzétek meg, szerintem hibátlan!
100%
0