Millió dolláros bébi (Million Dollar Baby, 2004, forgalmazza: FF Film / UIP)
A Millió dolláros bébit egyetlen oldalról lehet csak kikezdeni, ez pedig az alapsztori. Ezen kívül olyan erős mindenben, hogy vétek nem az év filmjének kikiáltani. Clint Eastwood legutóbb A szív hídjai esetében rendezett ilyen hagyományosan, old school Hollywoodot idézve, mégis ilyen erőteljesen - kiváló munka, megérdemelte az Oscart. Paul Haggis forgatókönyvíró a - mint azt említettem - langyos alaptörténetet olyasfajta varázslattal dobta fel, amit nagyon kevesknek sikerül: a karakterek egytől egyig élnek, nem is akárhogy, nincs olyan elhangzó mondat, amit ne lehetne szeretni. Eastwood zenéje pont annyira tud magható lenni, amennyire kell (sokat tanulhatott Lennie Niehaustól), és sosem viszi túlzásba a használatát. Tom Stern operatőr úgy játszik a fénnyel, mint szegény, megboldogult Conrad L. Hall tette szinte minden filmjében, egyszerűen nincs hiba látvány terén (sem). Ehhez járul hozzá a Nincs bocsánatért már Oscart nyert, idén azonban "csak" jelölt Joel Cox, Clint "házivágója" is: gondoljunk csak arra a jelenetre, amikor Frankie kezet fog Maggie-vel, két másodperc alatt a színész-rendezőtől szokatlanul kb. 5-6 vágást láthatunk, de ennek olyan minőségi érzése van, ami (számomra legalábbis) abszolút felejthetetlen (és persze magát Eastwoodot is dicséri). A színészként sosem síró Piszkos Harrynél ezúttal csak eltörtik a mécses, alakítása simán a legjobb pályafutása során (persze azért nem jelent mondjuk Jamie Foxx szintű játékot). Morgan Freeman visszafogottan, Red Redding-szerűen hozza szerepét, naná, hogy Oscart ér. Hilary Swank, nos, úgy látszik, neki mindegy, mit kell eljátszania. Azt mindenképp hozzátenném, hogy ha ezek az úgymond tényezők külön-külön szerepelnének más filmekben, csak megemlítenénk őket, hogy "miatta jó ez a film", stb. De együtt egy olyan csodálatos filmélménnyel ajándékoztak meg, amiről végre elmondható, hogy joggal lett az Ocaron is "Az év filmje".
10/10