******** SPOILER!! HA NEM LÁTTAD A FALUT, NE OLVASD TOVÁBB******
Egyrészt nem voltak középszerűek a figurák, másrészt nem volt érdeketlen, hogy mit csinálnak. Számomra legalábbis nem. /.../ Night olyan kellemesen adagolja a feszültséget, és mindezt elegánsan vegyíti a romantikával.
Szerintem azok voltak. A film tele volt olyan alakokkal, akik egy cseppet sem hiányoztak volna, ha eltűnnek. De erről ennyit, én így látom, te úgy. Feszültség kellemes adagolásáról meg nemigazán beszélhetünk, ahhoz Shyalamant például túlzottan lekötötte az általad magasztalt szerelmi szál csigalassú, de tökéletesen kiszámítható végigvezetése. És itt lehet az egyik ok, amiért engem nem varászolt el a film: átláttam rajta.
A legjobbkor mutatta meg a lényeket.
Számomra nem, túl sokat láttam belőlük és, amit láttam az egy kicsit se tudott megrémíteni, inkább nevetségessé tette a filmben meglévő maradék sejtelmességet.
Miért kéne bonyolódnia a cselekménynek? Szépen megy az a maga kis medrében. Megismerjük a szereplőket, az érzéseiket, a külvilághoz való viszonyukat. Egy perc üresjárat sincs.
Valóban megismerjük, de ennek a fele is elég lett volna a képalkotáshoz. Nem jutunk egyről a kettőre, csak azt látjuk, hogy ezek az emberek valamitől nagyon félnek és nem tudjuk, hogy miért. Amikor pedig meglátjuk az okát, az szerintem nem hat elég félelmetesnek, hogy átérezzük, hogy a falu miért retteg ezektől annyira. Igazából a manipulálás művészetéről van szó, de Shyamalan, és így az általa alakított figurák nem manipuláltak olyan ügyesen, hogy ez működjön.
A valódi, hihető érzelmek meg már erősen szubjektív kategória. Engem megérintett a falu érzelmessége.
Igaz, ám, ha látjuk, hogy csak maguknak csinálták a bajt akkor az a helyzet, hogy a legtöbb szereplőnek nincsenek igazi gondjai, a legtöbből meg, ami van ahelyett, hogy fókuszt kapna rejtélyt csinálnak belőle. A félelem megbénítja a szülőket is, mégse tesznek ellene semmit. Filmes szempontból nézve, aki ennyire marha, az meg is érdemli a sorsát, nem tudok vele együtt érezni, a rinyálása nem hat meg. Csak olyan cselekvésképtelenné vált embereket látok, akik elmenekültek a világ elől "a múltba", amit Shyamalan is rossz megoldásnak mutat be, az újságos példával mégis valamiképp mellé áll. Egy átgondoltabb, kevésbé hatásvadász szemléletre lett volna szükség.
Phoenix leszúrása és vele a csajra való átálás kiváló húzás?
Akkor ezek szerint te is belátod, hogy eddig ő volt úgymond a főhős. Innen pedig gondolom már megérted, hogy miért tartom ezt a váltást túl durvának. Akkor már a csajra is több hangsúlyt kellett volna fektetni. Lehet, hogy így kevésbé lett volna meglepő a váltás, ellenben sokkal értelmesebben jöt volna ki.
...a félelem érzése is elég szubjektív. valaki halálra váltan jött ki a moziból a Blair Witch Project c. limonádé után.
Ez így van. De abban gondolom egyetértünk, hogy, mint a Blair Witch, A falu is inkább dráma, mint horror. Egy drámán meg nem sokan remegnek a félelemtől.
Brody megbüntették, bezárták. Brody szomorú és dühös. Dühös mert a lány mást szeret. Ezért bosszút forral. Nem tudhatja, hogy a lány már tudja, nincsenek szörnyek, ezért dönt úgy megijeszti és megöli a lányt az erdőben. Szerintem ez tök logikus.
Van benn logika, de egy olyan figurától, mint Brodyé ez túl fondorlatos lépés lenne. De ha már itt tartunk, az, hogy Shyamalan az üldözés alatti állati hörgést kever a lényhez szintén nem túl következetes a későbbi tények ismeretében.
Brody karaktere értelmi fogyatékos, de nem teljesen hülye. Abszolút meg lehet érteni az érzéseit és a motivációját. Ezekből kiinduva én tudtam vele azonosulni.
Brody számomra akkor is legidegesítőbb figura volt Jar Jar Jinks óta és a film nem kimondottan etalon a szellemi fogyatékosok megjelenítésében.
Nem az a lényeg, hogy te mit tartanál jó megoldásnak. Ha te lettél volna ott a krizisközpontban, akkor lehet, hogy neked egész más ötlet pattan ki a fejedből arra vonatkozólag, hogy hogyan óvd meg a gyermekeidet a bűnős nagyvárostól. Valszeg én sem ezt az ötletet választottam volna. Ennek azonban nincs köze a megvalósításhoz, ez csak a mi egyéni véleményunk.
A lényeg, hogy, ha egy író egy ötletet ad a karaktereinek, akkor hihetőnek kell lennie a néző számára, hogy azok az emberek tényleg meg is tennék, és nem csak azért, mert különben nem lenne film. Amit a szereplők választottak az egy rossz megoldás, ez tény. Egy érett szülő ebbe nem menne bele vagy a gyereke halála után nagy valószínűséggel kiszállna. Ez lehet, hogy vélemény, viszont közelebb állhat az igazsághoz, mint Shyamalan verziója.
nem szeretem ha valaki úgy néz egy filmet, hogy most mi lesz a vége? vagy ki a gyilkos? vagy akármi..
Nem tudhatod, hogy így szoktam-e nézni a filmeket, annyira nem ismerhetsz. Egyébként meg nem azon filóztam, hogy mi lehet a nagy csavar, a jelen eseményeivel foglalkoztam, mégha nem is tudtam beleélni magamat a történésekbe. Ha a film hihető és/vagy meg tud fogni akkor ez is megtörténik.
Night a falu lakóinak a szemén keresztűl minősíti a világot.
Lehet, hogy ezt teszi, de ez akkor is hibás lépés, sőt egy szükségtelen, manipulatív csúsztatás. Az újság itt az egyetlen az ablak, ami kaput nyit a világ állására, a benne lévő "igazságot" pedig Shyalaman illeszti bele, ami bizony egyoldalú képet ad.
***********************SPOILER VÉGE************************
(Húúú, ez jó hosszú lett! :)