van helsing
ezen nincs mit szépíteni: a van helsing ostoba film. nem, mintha stephen sommers eddigi filmjei az intellektusunkat vették volna célba, ám mind a múmia, mind a deep rising (tán kísértethajó volt a magyar címe) rendelkezett a B-filmek ellenállhatatlan bájával, fel tudott mutatni sármot, s azt a fajta dilettáns humort, amin titokban röhögünk. a van helsingből mindez hiányzik: címszereplője fakó arccal zakatol előre, rokonszenvünket bárgyú és lapos megjegyzéseivel biztosan nem fogja kivívni (hugh jackman magyar hangja egyébként gergely róbert, ami csak hab a lótortán), s közben a film egyik hangos CGI-csodából a másikba esik, amellyel nem lenne különösebb bajom, ha nem szakítanák meg erőltetett/erőtlen érzelmi kitörésekkel, s valami izével, ami mintha sztori akarna lenni. a van helsing csatasorba állítja a XIX. század ponyvájának, ill. a mozgókép történetének leghíresebb monsztereit: megvalósítás tekintetében többé-kevésbé hibátlanok, ám a PG-13 besorolással szemben valamennyi tehetetlen. tavaly ilyenkor egy klassz hugh jackman-project vezette be az utóbbi évek legszarabb nyári moziszezonját, remélem, most fordítva lesz. 1o/5 néhány jobban sikerült akcióért, a remek díszletekért, kate beckinsale seggéért és a film egyetlen valamire való poénjáért, amit a méltánytalanul hanyagolt kevin j. o'connor nyög be arra a kérdésre, hogy "miért ne öljelek meg?"
ying xeong - hero
az ilyen filmekért érdemes moziba járni, sőt messzebbre megyek: az ilyen filmek miatt találták fel a mozit. a hős "a valaha készült legdrágább kínai film", ahogy a promóciós anyag írja, de ezenkívül még vagy három tucat leges jelzőt el lehet rá szórni, méghozzá nem érdemtelenül. sokan támadják a film politikai nézeteit, de a hős túlságosan is erőteljes film ahhoz, hogy ilyen buta disputa akár egy kicsit is megkarcolná. bárcsak a mi honfoglalásunk lenne ilyen regényes... 1o/1o
kill bill vol.2
tarantino felett eljárt az idő. tíz évvel ezelőtt ő volt a legnagyobb dolog a televízió feltalálása óta (brad bird után szabadon), ma már a legutolsó mondvacsinált tanítványa is úgy érzi, hogy ciki lenne tarantinósra venni a figurát. a géppuskaszájú direktor pedig rendesen elkésett ezzel a kettészabott filmmel: az első eresztést szerettük és utáltuk egyszerre, kb. ugyanazért: mert nem volt olyan tarantinós. nem volt benne popkultúrális szatíra, idézhető dialóg, azonosulásra teremtett hős, meg miegymás. a folytatásnak meg pont az a baja, hogy mindent megtesz azért, hogy bepótolja mindazt, ami az első részből kimaradt. tehát a szereplők nyomják a sódert, ahogy a szájukon kifér, csak az a gubanc, hogy QT eddigi munkáiban a karakterek csak akkor beszéltek mellé, ha épp nem volt más dolguk, a kill bill 2-ben viszont akkor is pofáznak, mikor lépni kéne. a filmből simán ki lehetne szórni 4o-5o percet, s még akkor is azt mondanám, hogy az első katyvasz tartalmasabb. QT valahol a levélhullás magasságában rádöbbenhetett arra, hogy a vol.1 totálisan érzelemmentes volt, így a folytatásban ezt is kompenzálni próbálta, s hőseink most többet nyafognak, mint egy másnaposan megírt barátok közt epizódban. sajna, nem csupán a kosz ment az ara coolsága rovására. a sztori továbbgombolyítása pedig szintén nem válik a film előnyére. van néhány szánalmas porhintés (mégsem esküvő volt ám az...), felesleges karakter (escobar los motherfuckos, vagy vmi ilyesmi), s kínos ötletbörze (DIY: hogy másszunk ki a sírból?). a soundtrack most jobban alkalmazkodik a környezethez, s hirtelen stílusváltás se sok van (habár nem értem a shaw brothers hommage esetében alkalmazott szűrőt), a hosszúra nyújtott, aztán pillanatok alatt lezavart befejezés viszont újfent csalódást okozott. összességében azt kell, hogy mondjam, a like a virgin réges-rég lejárt lemez. 1o/5
ezen nincs mit szépíteni: a van helsing ostoba film. nem, mintha stephen sommers eddigi filmjei az intellektusunkat vették volna célba, ám mind a múmia, mind a deep rising (tán kísértethajó volt a magyar címe) rendelkezett a B-filmek ellenállhatatlan bájával, fel tudott mutatni sármot, s azt a fajta dilettáns humort, amin titokban röhögünk. a van helsingből mindez hiányzik: címszereplője fakó arccal zakatol előre, rokonszenvünket bárgyú és lapos megjegyzéseivel biztosan nem fogja kivívni (hugh jackman magyar hangja egyébként gergely róbert, ami csak hab a lótortán), s közben a film egyik hangos CGI-csodából a másikba esik, amellyel nem lenne különösebb bajom, ha nem szakítanák meg erőltetett/erőtlen érzelmi kitörésekkel, s valami izével, ami mintha sztori akarna lenni. a van helsing csatasorba állítja a XIX. század ponyvájának, ill. a mozgókép történetének leghíresebb monsztereit: megvalósítás tekintetében többé-kevésbé hibátlanok, ám a PG-13 besorolással szemben valamennyi tehetetlen. tavaly ilyenkor egy klassz hugh jackman-project vezette be az utóbbi évek legszarabb nyári moziszezonját, remélem, most fordítva lesz. 1o/5 néhány jobban sikerült akcióért, a remek díszletekért, kate beckinsale seggéért és a film egyetlen valamire való poénjáért, amit a méltánytalanul hanyagolt kevin j. o'connor nyög be arra a kérdésre, hogy "miért ne öljelek meg?"
ying xeong - hero
az ilyen filmekért érdemes moziba járni, sőt messzebbre megyek: az ilyen filmek miatt találták fel a mozit. a hős "a valaha készült legdrágább kínai film", ahogy a promóciós anyag írja, de ezenkívül még vagy három tucat leges jelzőt el lehet rá szórni, méghozzá nem érdemtelenül. sokan támadják a film politikai nézeteit, de a hős túlságosan is erőteljes film ahhoz, hogy ilyen buta disputa akár egy kicsit is megkarcolná. bárcsak a mi honfoglalásunk lenne ilyen regényes... 1o/1o
kill bill vol.2
tarantino felett eljárt az idő. tíz évvel ezelőtt ő volt a legnagyobb dolog a televízió feltalálása óta (brad bird után szabadon), ma már a legutolsó mondvacsinált tanítványa is úgy érzi, hogy ciki lenne tarantinósra venni a figurát. a géppuskaszájú direktor pedig rendesen elkésett ezzel a kettészabott filmmel: az első eresztést szerettük és utáltuk egyszerre, kb. ugyanazért: mert nem volt olyan tarantinós. nem volt benne popkultúrális szatíra, idézhető dialóg, azonosulásra teremtett hős, meg miegymás. a folytatásnak meg pont az a baja, hogy mindent megtesz azért, hogy bepótolja mindazt, ami az első részből kimaradt. tehát a szereplők nyomják a sódert, ahogy a szájukon kifér, csak az a gubanc, hogy QT eddigi munkáiban a karakterek csak akkor beszéltek mellé, ha épp nem volt más dolguk, a kill bill 2-ben viszont akkor is pofáznak, mikor lépni kéne. a filmből simán ki lehetne szórni 4o-5o percet, s még akkor is azt mondanám, hogy az első katyvasz tartalmasabb. QT valahol a levélhullás magasságában rádöbbenhetett arra, hogy a vol.1 totálisan érzelemmentes volt, így a folytatásban ezt is kompenzálni próbálta, s hőseink most többet nyafognak, mint egy másnaposan megírt barátok közt epizódban. sajna, nem csupán a kosz ment az ara coolsága rovására. a sztori továbbgombolyítása pedig szintén nem válik a film előnyére. van néhány szánalmas porhintés (mégsem esküvő volt ám az...), felesleges karakter (escobar los motherfuckos, vagy vmi ilyesmi), s kínos ötletbörze (DIY: hogy másszunk ki a sírból?). a soundtrack most jobban alkalmazkodik a környezethez, s hirtelen stílusváltás se sok van (habár nem értem a shaw brothers hommage esetében alkalmazott szűrőt), a hosszúra nyújtott, aztán pillanatok alatt lezavart befejezés viszont újfent csalódást okozott. összességében azt kell, hogy mondjam, a like a virgin réges-rég lejárt lemez. 1o/5
0
