Battle Royale és So Close keveréke ez a Hong Kong-ban készült akciófilm. Története nincs sok, szép lányok ölik áldozataikat, közben néha szenvednek.
60%
0
2004. április 19., hétfő 2:55
17243
tik tak
azt írta a port.hu erről az oscar-jelölt svéd filmről, hogy félig ponyvaregény, félig rövidre vágva. a ponyvaregényhez ugyan nem sok köze volt, inkább az amores perroshoz tudnám hasonlítani, csakhogy inarritu filmje később készült, sz'al marad a rövidre vágva. :] a több szálas/szereplős filmek legnagyobb buktatójába azért ez a film is beleszaladt (kicsit inogva bár, de kikecmereg belőle): nem mindegyik történet-szelet érdemelt ki azonos figyelmet, s többször éreztem úgy, hogy menjünk, haladjunk: hagyjuk az őrjöngő félszeműt, s térjünk vissza a tulipánokról és szerelemről beszélgető skinheadekhez. persze, a végére minden fogaskerék bekattan, mindenki megtalálja a maga helyét. fölöslegesnek maximum az icipicit sajtos kereszteződéseket éreztem (pl. a "hangyás" kölök belerohan a korrupt zsaruba). summa summarum, jó volt, élveztem.
fél éven belül ez a harmadik svéd film, amit láttam: ebből kettő tetszett (a másik a fucking amal), a kultikus picasssos äventyr viszont bűnrossz. azért nem rossz arány. 1o/8.5
0
2004. április 18., vasárnap 23:28
2774
Darkness - 2002 - USA, Spain
Van 4 étel amit nagyon szeretek. Nutellás palacsinta, rántott pulykamell, lecsó és a mákos guba. De biztosan nem enném meg őket, ha valaki előtte összeturmixolja. Valahogy így jártam ezzel a filmmel is. A készítők tettek bele egy kis haunting-ot, shining-ot, the others-t, ninth gate-et és a végeredmény gyomorforgató lett. Ugyanazok az ijesztgetős klisék 36-szor egy filmben, a rángatozó kamera, a bevillanó fények és a szar hangeffektek.Jaume Balagueró rendező jobban járt volna, ha otthon marad és megnézi a fenti filmeket dvd-n. Nekem is megspórolt volna 90 percet az életemből.
20%
0
2004. április 18., vasárnap 23:27
2774
fogalmam sincs mire gondolsz....
0
2004. április 18., vasárnap 23:22
345
A legkirályabb kalózkaland márpedig a... mindegy. :-)
0
2004. április 18., vasárnap 22:49
4201
Ha valaki legkirályabb kalózkalandra vágyik: Monkey Island sorozat!!! Többet ér minden eddigi kalózos filmnél! :))
Call me Guybrush Threepwood.
0
2004. április 18., vasárnap 21:42
515
Közhelyesen szólva: nem túl eredeti akciók, gyenge szövegek és rendezés.
0
2004. április 18., vasárnap 21:20
2774
mi volt a baj a filmmel?
0
2004. április 18., vasárnap 21:07
515
Na, akkor most én is:) => szerintem elírtad, a helyes összegzés maximum 10%, ez a film nem érdemtelenül bukott meg szerintem...
0
2004. április 18., vasárnap 17:43
2774
Cutthroat Island - 1995 - USA
Nem túlzok ha azt mondom, hogy eddig nekem ez a film az év meglepetése. A film, amely minden idők egyik legnagyobb buktáját produkálta (92 milliós gyártási költség és 11 millió bevétel az Usában), csődbe taszította a Carolco Picturest, nálam bekerült minden idők 30 legjobb filmjébe. Nem is értem? Hogyan bukhatott meg? Rosszul választották a bemutatót? Más oka nem lehet, hiszen ebben a filmben minden megvan ahhoz, hogy tökéletes kalózós kalandfilm legyen. Végig pörög, cgi nélkül varázsol elénk olyan látványt hogy leesett az állam (Pirates Of the Caribbean szégyenében elkulloghat), a szereplők beszólásai viccesek, a fényképezés megállná a helyet az Oscaron. Azt már csak halkan jegyezem meg, a film zenéje az egyik legjobb amit valaha hallottam. Egyszóval kaphatna egy tisztességes dvd kiadást, mert ez a non-anamorph kép elég gázos volt.
100%
0
2004. április 18., vasárnap 13:34
2774
Timeline – 2003 – USA
Azt olvastam, hallottam nemrég valahol, hogy Richard Donner nem tud filmet csinálni Mel Gibson nélkül. Persze ez nem igaz, hiszen Gibson még az iskolaudvaron kergette a bőrlasztit amikor Donner papa már Omen-t készített, és persze a Superman-ről sem feledkezhetünk meg. Tény az, hogy elmúlt 17 évben Mel-lel csinálta a legjobb filmjeit. A Timeline-nak a legkisebb hibája, hogy benne vannak a szokásos időutazásos bakik. Ezeket le lehet nyelni, ilyenek voltak a Back to the Future-ben és Terminator-ban is. A nagy hibája az az, hogy teljesen érdektelen a film. Sehol egy izgalmas cselekmény, egy érdekfeszítő megmozdulás. A karakterek (és a színészek is) teljesen középszerűek, felőlem mindegyik feldobhatta volna a talpát ott ahol van. Nem lehetett értük izgulni, nem lehetett egyikkel sem azonosulni. A párbeszédek néha annyira siralmasak, hogy az már fáj. A forgatókönyvet elkövető Jeff Maguire írta az In the line of Fire-t is, amihez képest ez elég nagy visszalépés. Kiemelkedő viszont a filmzene. Figyeljétek meg ebből a Brian Tyler gyerekből lesz még valaki. Nálam ez a negyedik, ötödik zenéje ami nagyon bejön. Összességében a film nem izgalmasabb mint egy matek érettségi, és kb. annyit is érdemel.
30%
0
2004. április 18., vasárnap 1:50
2774
kellemes kis vígjáték napot tartottunk ma. a három filmből 2 még jó is volt. Lássuk 1-1 mondatban.
Big trouble: Barry Sonnenfeld leginkább helyzetkomikumokra épülő filmje jól működik, köszönhetően a kiváló színészeknek. 80%
Raising Arizona: A Coen testvéreknek szóljon valaki, hogyha vígjátékot csinálnak tegyenek majd bele pár poént. 10%
Galaxy Quest: Mindenféle Star Trek "képzettség" nélkül láttam ezt a filmet először 4 évvel ezelőtt. Azóta vagy 7-8 alkalommal. Megunhatatlan. 100%
0
2004. április 16., péntek 17:30
4078
"te milyen láttál? rambo egyfolytában azt hangoztatja, hogy ő csak annyit szeretne, hogy "békénhagyják". a pózoló creena is azt javasolja, hogy hagyják futni, s jobb lesz mindenkinek.
a sírásrívással nincs semmi bajom, ha megfelelő hitelességgel, megalapozott háttérrel adják elő. a morgás, ordítás, hazafias kijelentések sokkal jobban mennek a loboncos adrenalinhuszárhoz. ne mondd nekem, hogy a rambo-filmek attól jók, mert stallone vinnyog az első rész végén? mire emlékszel vissza leginkább? mikor leugoptt a sziklafalról, mikor m16-ossal szarrá lőtt néhány házat, mikor két perc alatt harcképtelenné tett féltucat rendőrt, stb-stb."
Iagazd van. Csak megpróbáltam megvédeni az egyik kedvenc filmem (Bár a Rambo 2-őt én is sokal jobban szeretem)
"azon pedig még mindig gondolkodom, hogy jön ide a holt költők társasága. :]"
úgy jön ide hogy azzal a filmmel is elég csúnyán elbántál :-)))
0
2004. április 16., péntek 1:21
246
Starsky és Hutch
Valami iszonyat.. történet:0, szereplők:0, akció:0, humor:0, látvány:0...
5% de csak az eredeti szereplők megjelenése miatt.
0
2004. április 15., csütörtök 9:08
1447
erről van szó...
Manapság divat leírni Goldsmith-t, az állítólagos "rajongók" közt betegségre, öregségre miegymásra hivatkozva. (John Williams vagy Morricone nem öregszik?) Meg nem nagyon hiszem, hogy Jim hallotta volna azt a szép tételt amit a londoni koncerten játszottak tőle (Soarin' Over California). Szóval egyáltalán nem kell leírni a mestert.
0
2004. április 15., csütörtök 0:06
2774
itt a pont!
de mondhatnám a Haunting-ot, és a Last Castle-t is. Looney Tunes kicsit bugyuta de aranyos, Nemesis nem rossz, de nem az én világom, Sum of all fears pedig nagyon jó. Timeline (rejected) az igazi.
0
2004. április 14., szerda 23:54
17243
annyit mondok a múmia utáni jerry goldsmithről, hogy hollow man.
0
2004. április 14., szerda 22:54
1447
szegény Sutter :D
0
2004. április 14., szerda 22:46
515
Jézusom...
0
2004. április 14., szerda 22:45
1447
Mondtam, hogy felesleges belemenni, eltérő a véleményünk. Ne fárassz;)
0
2004. április 14., szerda 22:44
1447
Amúgy én csak a véleményemet írtam le, ha ez téged fáraszt az engem hidegen hagy:)
0
2004. április 14., szerda 22:43
515
A Nemesis zenéje olyan volt amilyen, ezért inkább nem értékelem, mert elfogult vagyok. :) A Sum of All Fears, az Along Came a Spider elég sz*r volt, a Looney Tunes meg szinte egy "Best of". A lényeg a lényeg, a '99-2000-res év óta semmi maradandót nem alkotott. De természetesen ez mind érthető, hiszen eléggé idős már a mester.