Moziajánló

Ezt a filmet évek múltán egyáltalán nem fogják emlegetni, legfeljebb, mint 2003 top 10-es anyagi buktáját az USÁ-ban. A trend és a divat témakörébe nem mennék bele, de (amit leírsz), igencsak szemellenzős látásmódra utal (mivel csak a rossz oldalát látod a divatnak). Az olvasás visszatérő téma, nem biztos, hogy keveset olvasunk, csak mivel sokminden más (mint a filmek) előtérbe kerülése (persze nemcsak ez) miatt sokkal kevesebbet beszélünk róla.
Hogan úgy csinálta meg a filmet a részben saját forgatókönyve alapján, ahogy egy Álomcsapdának vagy egy A 13. harcosnak kellett volna elkészülnie. Azaz hűen az eredeti műhöz. És ez itt nem működött (jó, tudom, csak szerintem :-))), akárcsak az előbb említett két filmnél a jelentős rövidítés.

És abban hadd értsek veled egyet (remélem, egyazon "fajra" gondolunk): azoknak a bizonyos plázamajmoknak pedig tényleg ÉLJEN! :-)

Már bocsánatot kértem. És nem a véleményedet minősítettem plázásnak, hanem a hozzáállásodat :-) Mindegy: ma valahogy a tiszavirág-életű dolgok előtt borulunk le - Nike-csuka, hidrogénszőke haj, miegymás. Senki sem akar/tud álmodozni, csak megszületik, futószalagon fogyaszt, és meghal. Ebből a szempontból a film "generációs és kulturális ellentéteket" tartalmaz, hiszen ma már alig olvasnak az emberek, alig mesélnek egymásnak, a TV-n keresztül a mese, mint olyan, árucikké vált, amit megnézel, kiröhögsz aztán elfelejtesz.
A mai felszínes, közönséges világban nem lehet azonnali lenyakazás nélkül felvállalni, hogy a dolgokat máshogy is lehetne csinálni. Hogan felvállalta, és le is nyakazták érte. Figyeld meg, ezt a filmet majd évek múlva fogják megérteni, és elfogadni az emberek. Addig pedig éljenek a sivárlelkű kommersz plázamajmok :-)

Én nem tartom cikinek (és nem is érzem, hogy az lenne) szeretni a gyerekfilmeket, igaz, az utóbbi Disney-filmektől már kiütést kaptam. Ezért is ért váratlanul A kincses bolygó komplex kapcsolati rendszere és relatív komolysága. Kevés dolgot sajnálok jobban a Disney körüli, egyre felerősödő vitákban annál, hogy A kincses bolygó hatalmasat bukott. Értetlenül álltam a dolog előtt, de szerintem a Disney is. Ám sajnos most több stúdió (főleg a DreamWorks, de a Fox is "támad") is bepróbálkozik minden területen (már ami a gyerekfilmeket illeti), és a mennyiségi problémákon túl minden valószínűség szerint a minőséggel is gondok lesznek (a Pixar eddig nagyon ügyes volt, de ki tudja?).

Az IMDb 7,4-es értékelésében már az én 1-esem is benne van. :-)

Én akkor is úgy látom, hogy a mi Hoganünknek nem szabadott volna így elkészíteni a Pán Pétert, mert ezzel csak feljavította a szabadabb és másabb Hookot.

Ja, és még annyit, hogy azért azt akkor is sértőnek találom, hogy szinte (mit szinte, egy az egyben) "ledegradáltad" és "plázásnak" minősítetted a véleményemet. Ezen előítéletektől kellene megszabadulni, mert a legtöbb moziba járó ember nem azért multiplexben nézni a filmet, mert meg akarja mutatni a nyakban lógó mobilját, hanem mert a mozi a bevásárlóközpontban van, és az van hozzá közel, esetleg nem játsszák máshol a filmet. Művészmozi-multiplex, művészfilm-közönségfilm, művészfilmrendező-hollywoodi rendező: ezek azok, amik a legnagyobb hülyeségek. Mindenki sznob egy kicsit valamilyen téren, de ezek az éles határok nagyon feleslegesek.

Van benne igazság. És még be sem vallottam azt, hogy a PP szimplán 100% nálam, csak objektív akartam lenni az értékelésénél :-)
Ha végignézed a filmre adott nemzetközi kritikákat, látni fogod, hogy alapvetően szeretik a népek: 70-85% között kap minden nagyobb fórumon (imdb, boxofficemojo, rottentomatoes), ami azért jelent valamit. Ha tökéletesen objektív akarnék lenni, első nézés után 80%-ot kapott volna a film, de annál szerintem semmivel nem rosszabb. Innentől a 10% már a te előítéleted :-)
Amúgy nem létezik "objektív kritikai" kategória. Bármit írsz le, abban benne vagy te is, és a vágyott tudat, hogy másokat befolyásolhatsz kényed-kedved szerint. Sokkal jobban szeretem ezért a megvallottan elfogult, de kiegyensúlyozottan érvelő kritikát, mint a tényszerűnek hazudott, "cool", de nem kevésbé befolyásoló irományokat, amelyek pont az álságosságuk miatt alattomosabbak, és fertőzőbbek. Ha érted, mire gondolok :-)

Nem láttam a némafilmes verziót, de kiváncsi vagyok rá. Viszont messze nincs igazad, ha ezt az új feldolgozást technikai bemutató-parádénak érzed. Jóval több van benne annál.

Jim: a Hook játékos szentimentalizmusa könnyen fogyasztható: nem viszi túlzásba a giccset, a gyerekek is csak néha fakadnak dalra, szóval teljesen korrekt "közönségfilm". Ezért szeretem én is: elvarázsol, kikapcsol, és kellemes perceket szerez decens szépségével. A Peter Pan más: direktebb, keményebb, sokkal-sokkal durvább, drámaibb, és szomorúbb. Szó szerint sötétebb mélységekbe és nagyobb magasságokba röpít, mint a Spielberg-feldolgozás (ő direkt nem erőltette agyon a drámai vonalat, akkor még ő is gyerek volt :-). Amit a Hook interpretál a "felnőtté válásból", egy kétmondatos (amúgy gyönyörű) frázis, Moira szájába adva ("Nekünk csak néhány rövidke év adatik meg a gyermekeinkkel, amíg még velünk akarnak lenni, és te elszalasztod az egészet...").
A Peter Pan ugyanezt mondja el az eredeti történet gyerekszemszögéből, mégsem gyerekesen, határozatlanul, vagy hatásvadászó módon. Látom, nagyon ciki ma szeretni a gyerekfilmeket, de Hogan (talán már bánja az egészet) belefogott, és én ezért kegyetlenül hálás vagyok neki.

A két új Star Wars-szal kapcsolatosan teljesen egyeértünk. :-) (Legalább valamiben.) :-)

Az előítéleteket én sem szeretem, mégis sokszor megfogalmazódnak bennem, de ezektől függetlenül megnézem xy produkciót. Például nem tudok nem elfogultság nélkül beülni egy John Woo-filmre, és sajnos az Ál/arc óta folyamatosan csalódom benne.

Az elfogultságot szemléltetendő próbálok itt összehozni valami zagyvalékot: a 90%-os értékelésbe (és most nyilván sokan körberöhögnek, hogy a számokkal példálózom) nem szabadna belekerülnie a rajongásnak. Semmi pénzért nem adnék a Mission: Impossible 2.-re (hogy én is maradjak a kaptafánál) 90%-ot, mikor annyira röhejes a sztori (sajnos ez beleesett a Paramount fejeseinek "vágólavorjába", azaz anélkül vágtak ki egy órát a filmből, hogy azt Woo jóváhagyta volna, persze tényleg igencsak eltúlzott hossz lett volna egy 3 órás M:I-2., az más kérdés, hogy én szívesen vettem volna), és hiába zseniális Woo akciójelenetek megkoreografálása iránti érzéke, nem lehet jobb egy 5-ösnél. Pedig én is mondhatnék olyanokat, hogy mire kell "felkészülni" a megnézése előtt, és aztán sorra hozom a pozitívumait a filmnek (azért van egynéhány), és odabiggyesztek egy 90%-ot, ami egyáltalán nem fedi a valóságot.

Szóval: Pán Péter történetét szeretni kell ahhoz, hogy ezt a feldolgozást valaki elfogadhassa, de én nem szívesen nézném például hatvanadszor újra ugyanazt azért, mert a technika elért egy bizonyos szintet. Márpedig ennek a Pán Péternek ez az egyetlen oka, hogy elkészült. Próbáld meg megnézni a némafilmet, ha még nem láttad. Az még nekem is tetszett. :) Ezzel az utolsó mondatommal jól elárultam magam, nem? :)

Legalább szinkronnal nézted? :-)

Hajjaj.. :-)
Nem volt szándékom bárkit is sértegetni, káromkodni meg végképp nem szeretek, szóval ne haragudj, az előbbi csak egy hangos gondolatfoszlány volt, aminek az utolsó mondatát kell figyelembe venni :-) (Mégis pont olyan lettem mint Zsiguli kollega :-)
Szóval: amikor először láttam a filmet, sokminden zavart benne - többek közt az effektek is, amiket említettél. Próbáltam objektív, kritikus szemmel nézni, ebből született az írásom első fele: megéreztem, mik azok a pontok, ahol egy blockbuster-néző számára elszakad a cérna.

Hogy az ábrázolt gyerekszerelem mennyire volt nevetséges, szerintem fölösleges vitatéma: én még sosem láttam ennyire átélt, őszinte alakítást majdhogynem "amatőr" színészpalántáktól, bár ez erősen szubjektív. Egyetlen érvet viszont el tudok fogadni: felnőtt szemmel erősen giccsesnek hat az egész, de ha belegondolsz, hiányzik belőle mindaz a hollywoodi kliséhalmaz ("szeretlek, drágám" - "tudom" esetleg "én is téged"), ami emészthetővé, ugyanakkor középszerűvé tesz ezer másik romantikus filmet.

Ugyanez igaz a látványra is: tökéletesen formabontó, extrém, tudatosan nem áll be a digitális coruscant-klisék sorába. Elsőre baromira zavaró, aztán rájössz, valamikor te is ilyennek láttad a világot, te is vattának képzelted a felhőket, és világító üveggolyókkal teli sötét maszatnak az égboltot. Nagyon rendben van a CGI, épp csak messze nem az, amire számítanál. Hook "gyurmaszerű" stop-motion papagája kicsit vérlázító, és mégis - sokkal életszerűbb így, mintha Jar-jar imitátor próbálna lenni. A kardpárbajok, a díszletek (kastély!!!) pedig szimplán lélegzetelállítóak - azokon látszik igazán a rengeteg befektetett munka és odaadás. Ennyit az effektekről.

"...mentegetőzöl minden megjegyzésednél, óvod a moziba járó közönséget, nehogy bármiben is rosszat lássanak, még véletlenül se legyen önálló véleményük..." - na ez megmosolyogtatott. Óvja őket a halál, sokkal inkább arról van szó, igyekeztem olyan kritikát írni, amiből átsüt a rajongás, de ugyanakkor kirajzolódnak a történet gyengéi, illetve azon pillanatai, amikre "fel kell készülni". Szerintem (és ez magánvélemény) objektíven, hűvösen filmről értekezni fölösleges billentyűzet-masszírozás, és én rengeteg olyan véleményt olvastam már, amik hiperkorrektek voltak, épp csak a szív hiányzott belőlük, vagyis semmi ellenállhatatlan késztetést nem éreztem a filmek megnézésére. A Pán Péter pedig pont ilyen: szerintem szív nélkül nem lehet végignézni, úgyhogy úgy érzem, korrekt voltam: ha elovasod a kritikámat, el tudod dönteni, hiányzik-e neked két óra ömlengés, vagy sem. Hogy rá akarnék beszélni bárkit? Nem hinném.

Az, hogy a téma, és az eredeti történet nem tetszik neked, már sok mindent eleve predesztinál. Több ismerősöm a tralier láttán jelentette ki, ő ezt soha az életben nem hajlandó megnézni. Erre mondom azt, hogy előítélet, és ez is buktatta meg a filmet rendesen.

A forgatókönyv és a koncepció hiánya szerintem gumicsont: nagyon sok olyan filmmel volt már "randim", amiknek egy tőmondatban összefoglalható a tartalmuk - nos a PP erősen nem ez a kategória. És kifejezetten az előnyére váltak azok a változtatások (gondolj a befejezésre - Jane-t teljesen kivágták!), amik miatt sokkal egységesebb, egyetlen tömör, drámai eseményre fokuszáló történetté vált.
Szóval Hogan forgatókönyv-adaptáló képeségeit kéretik békénhagyni. Még akkor is, ha az összes többi filmje szürkeegér az útszéli porban...

Hmm.. megnéztem én is a Peter Pant. Sajnos azt kell, hogy mondjam, várakozáson alul teljesített. Végig olyan érzésem van, hogy a rendező úr, Steven Spielberg Hook-ját (ami egyébként az egyik kedvenc filmem) próbálja lekopírozni. Sajnos nem jött össze, egy ostoba gyerek film lett az egészből, egyes egyedül Wendy karakterét sikerült megformálni úgy ahogy, Peter Pan szinte csak egy mellékszereplő Hookhoz és Wendyhez képest, és Tinkerbell karaktere meg egyszerűen nevetséges, őt tutria nem a Hookból vettek át, egy komplett idióta lett - engem személy szerint nagyon irritált szegényke. Végig olyan érzésem volt, mintha egy akciófilmet néznék, úgy 'durr bele' módon abszolút mindennek nekivágtak! Az egyik akció követte a másikat, és ezzel teljesen fölöslegesen megölték az összes fontosabb filmbeli karaktert. Értéklehető dolog szinte alig volt, de kiemelném James Newton Howard nagyszerű zenéjét - ami egyébként helyenként hasonlít is John Williams Hook-jára. 10/3.5

Szása, bocsesz a sok szóismétlés miatt, de hirtelen sokmindent kellett csinálnom, és csak három részben tudtam befejezni a "reakciómat".

És még annyit hozzátennék a Te 90%-os értékelésedhez: számomra az derült ki a "kritikádból", hogy ez egy olyan film számodra, ami lehet bármilyen rossz (mentegetőzöl minden megjegyzésednél, óvod a moziba járó közönséget, nehogy bármiben is rosszat lássanak, még véletlenül se legyen önálló véleményük), Te mégis szereted. Én pontosan így vagyok a New York bandáival. Tisztában vagyok azzal, hogy tele van hibával és félmegoldással, mégis nagyon szeretem.

Az sosem baj, ha egy film visszarepít képzeletben a gyerekkorba, csak ne legyen gyerekes (mint az általad említett első szerelem kibontakozásának megvalósítása, ami kifejezetten nevetségesre sikerült).

Hát, már ne is haragudj, de ez a Pán Péter nem több egy bemagolt versnél. Sosem szerettem Pán Péter történetét, de igazad volt, új értelmet nyert nálam egy bizonyos Pán Péter feldolgozás, mégpedig a Hook. Azt a filmet sem szerettem, de ez az adaptáció jóval jobb színben tünteti föl amazt. Sir James M. Barrie műve jobbat érdemel. Az 1924-es Herbert Brenon-féle némafilm messze veri ezt. Hogy vicces lenne, mihez képest? Tény, hogy sosem szerettem a Pán Pétert, de az '53-as Disney-rajzfilm és az említett némafilm sokkalta igényesebb benyomást kelt. Az újnak nincs koncepciója, telepakolták CGI-vel, gondolták (rosszul), ennyi elég ahhoz, hogy megnyerje újra az embereket. Egy dolgot felejtettek el, forgatókönyvet írni hozzá, mert P. J. Hogan (pedig mennyire jó a Muriel esküvője) és Michael Goldenberg "műve" nem az.
Az, hogy Te engem minek titulálsz, az a film védelmében nem igazán helytálló. Csak halkan jegyezném meg, hogy nem plázában láttam a filmet, de moziban. De azért örülök, hogy jól működnek itthon az előítéletek. De ezért vagyunk mi magyarok.
Még egy dolog. A kincses bolygót szinte mindenki lehúzta itt az Xpressen, én mégis az egyik legjobb (szigorúan) amerikai rajzfilmnek gondolok. Stevenson regénye nem is kaphatott volna jobb adaptációt.
Álmodozni jó, de nem a másik sértegetésével. Inkább káromkodtál volna!

Nos.
Első gondolatom az volt, hogy káromkodok egy kurva nagyot, és az ilyen korlátolt, kőszívű plázamajom-beszólást megpróbálom frappánsan helyretenni. Aztán arra gondoltam, inkább mégis szellemi kihívásként értékelem a kritkádat, és megpróbálok civilizált érveket felhozni a film védelmében, majd kitérek arra, hogy mi a halálnak kellett volna eredeti ötletet hozzáadni a klaszikus színdarabhoz, mikor sem Columbus, sem Jackson nem attól lett vagány gyerek, hogy szépen átfércelte az eredeti HP és LOTR történeteit. Aztán rájöttem, ez kurvára gyenge indok valakinek, aki már a Barrie-féle "eredetit" is unalmasnak titulálja. Arra gondoltam ezután, megpróbálok talán az érzelmeidre hatni: hogy elmondom, a színdarab és a Disney-rajzfilm mókás "semmilyen"-ségéhez képest milyen drámai, humoros és katartikus ez az egész film, csak manapság sokan vannak, akik életükben nem álmodoztak semmi szívbemarkolóbb dologról, minthogy szőke holdjárós cicákkal vetítsenek a mekiben és mobiltelcsi fityegjen a nyakukban.
De aztán rájöttem, hátha telibe találok, és felsejlett előttem egy Zsiguli-jellegű orosz gépkocsimárkás nick-nevű emberke, aki az életét is hajlandó feláldozni azért, hogy mindenkit megggyőzzőn a Star Wars univerzum egyetemességéről, és Lucas-apánk tévedhetetlenségéről, még úgy is, hogy 10-ből nyolcan könnyesre röhögtük magunkat a Klónok banális hülyeségein.
Végül rájöttem, semmi értelme az ő nyomdokaiba lépnem, és hithű Krisnás-ként meggyőznőm téged arról, hogy egy kibaszott jó filmet láttál, csak még nem vagy rá elég érett. Úgyhogy végülis azt ötlöttem ki, hogy csak ennyit írok: sajnálom, hogy nem tetszett, próbálj meg néha álmodozni kicsit, és emlékezni, milyen volt gyereknek lenni...

(A filmet pedig sok helyütt méltattam már - az, hogy a legrosszabb film volt, majd a Cat in the hat után fog új értelmet nyerni számodra...)

ps.: azért nem bánnám, ha ez a hirtelen támadt DV-láz hamar kifutná magát: az ember nem azért ül le filmet nézni, hogy egy családi home video esztétikájával megvert filmet kelljen elviselnie - hányinger nélkül.

pieces of april: varázslatos kis filmecskét láttam ma este. april (katie holmes) a mintacsalád fekete báránya, s már évekkel ezelőtt elmenekült a nagy almába, részben saját lelkiismerete, részben a szemrehányások elől. new yorkban is szabados életet él, nem is nagyon lóg ki a lepukkant brooklyni környezetből: punknak álcázza magát, néger faszija van, s white stripest hallgat (na jó, háromból kettő az már valami :). ám lelkiismerete még most is gyötri, ezért úgy dönt, hogy hálaadás napján meginvitálja a családot egy pulykavacsorával összekötött nagy kibékülésre. igen ám, de april nem egy szakács-őstehetség, ráadásul a sütő pont most mondja fel a szolgálatot, s látszólag senki nem akar segíteni a házban. miközben april próbál urrá lenni az egyre terebélyesedő káoszon, addig bepillanthatunk a hosszú útra indult familía roadshow-jába is: miért vigyáznak az anyára (patricia clarksonnak kell megkapnia az oscart idén!) úgy, mint a hímes tojásra? mik ezek a hirtelen kedélyváltozások? a válaszadás könnyen melodrámává fajulhat, ám a filmet íróként és rendezőként is jegyző peter hedges ügyel arra, hogy a lehető legkevesebbet szemezzen a családi tragikomédiák kényszerű kellékeiből. sz'al nagy összeölelkezésekre, harsány kitárulkozásokra, sírógörcsre ne is számítsunk. a pieces of april ettől még feel good film, de mindvégig képes a földhöz ragadtan közeledni a nézőhöz, hogy aztán rendesen telibe is kapja a szívét.

elephant: gus van sant arany pálmával jutalmazott filmje a columbine mészárlás alapján. gondosan koreografált sakkjátszma ez a film, amelyben csupán parasztok (gerry-k?) vesznek részt. kettőnek fegyvere van. a film első fele cérnavékony jellemek tologatásával telik (átlagosnál szebb diákok végzik napi rutinjukat), a kamera egyikkőjükön sem időzik elegendő ideig ahhoz, hogy egy kicsit is beláthassunk a külsőségek mögé - oké, vettük a lapot, teljesen hétköznapi suli, hétköznapi diákokkal, de végre történhetne is valami. a film második fele az elkövetőkre koncentrál: róluk sem tudunk meg túl sokat, viszont indokokból egész csokorral kapunk: fiúszerelem, hitler a tévében, véres fps a laptopon, stb. szerencsére a vérengzés nincs túldramatizálva, nincsenek erőltetett lassítások, elgyötört arcok, vérben forgó szemek, egyszerűen csak megtörténik az, amiről a lapokban olvastunk, s az áldozatok nagyja még mindig nem tudja, mi a franc folyik körülöttük, mikor a film egyszer csak véget ér. kb. én is így voltam vele: néztem, néztem, aztán egyszer csak vége lett. semmilyen hatással nem volt rám.

Figyelem új Roland Emmerich film a láthatáron,a címe The Day After Tommorow.
Ha minden igaz a magyar címe a Holnapután lessz.
Akinek tetszett a Függetlenség Napja ezt is szeretni fogja!

A texasi láncfűrészes (The Texas Chainsaw Massacre, 2003)

Alapjában véve nincs ezzel a filmmel semmi baj. Viszont Marcus Nispel borzalmasan erőltetett rendezése sokat levon az értékéből. Szinte minden ijesztgetős jelenetnél érezni az izzadságcseppeket, hogy valami nagyon hatásos kerekedjen ki belőle, és a vágás is ennek esik áldozatául. Sokszor teljesen elmarad a kívánt rémisztgetés a rosszul döntő rendező miatt, pedig minden adva volt, hogy jó remake legyen. Különben is úgy érzem, hogy a január 1-én bemutatott francia ultrbrutális horror, a Magasfeszültség (ami egyébként erősen hajaz a Texasira) után már nagyon kell tudni horrort rendezni, hogy igazán ütős és félelmetes legyen. Ja, és a "jelmeztervező", valamint a fodrász úgy tűnik, elfelejtette (vagy elfelejtették nekik mondani), hogy 1973-ban és nem 2003-ban játszódik a film.

5/10

Felül semmi (Calendar Girls, 2003)

Az angol vígjátékok reneszánszukat élik. A Fújhatjuk című Ewan McGregor filmmel elindult, majd az Alul semmivel és a Billy Elliottal folytatódó hasonló témájú alkotások alapjaiban változtatták meg a brit komédiákhoz való hozzáállást. A kisvárosi, falusi emberek kitörni akarása, vagy ebben az esetben a saját céljaik abszolút túlteljesítése hálás téma. Annyi külöbséggel, hogy a Felül semmi esetében igaz is. A Helen Mirren és Julie Walters által vezetett női színészcsapat fantasztikus kalandokat él át aktnaptáruk sikere miatt, ám a film vége már átcsap az amerikai vígjátékok ingoványába, de ez nem von le semmit sem az értékeiből. Igényes, visszafogottan mosolyogtató és nagyon angol komédia, harsány poénok nélkül.

7/10

Pán Péter (Peter Pan, 2003)

Az tuti, hogy nálam az év egyik legrosszabb filmje lesz P. J. Hogan "regényhű" Pán Pétere. Annyira hű az eredeti műhöz, hogy az már mérhetetlenül unalmas. Egy csepp eredeti ötletet nem sikerült hozzátennie a korábbi adaptációkhoz vagy a regényhez. Jason Isaacs és a többiek játéka felettébb idegesítő. A vadul alkalmazott és bűnrossz CGI még pluszban hozzájárul a film negatívnál is negatívabb élvezetéhez. Ebben az esetben a box office eredmények abszolút megfelelnek a film minőségének: 100 milliós büdzséből 40-et hozott. Újabb, és erőteljes szégyenfolt Hollywoodnak.

1/10

A pillangó (Le Papillon, 2002)

1921 óta tudjuk, hogy a kisgyerek és a felnőtt kapcsolata milyen érdekes is lehet a filmvásznon. A pillangó ugyanezt viszi tovább, igaz, hozzá nem ad semmit. Ám egy ilyen filmnél, ami legfőképp az emberi kapcsolatkoról szól, nem lehet sablonokról és utánérzésről beszélni. Michel Sérrault játéka nagyon kifinomult, Claire Bouanich a kislány szerepében telitalálat. Abszolút hihető, a mai világ minden gyengeségét magába foglaló film, amit Sérrault árnyjátéka jellemez a legjobban. Egyetlen hiányosság maradt bennem a moziból kifele jövet, mégpedig az, hogy semmiféle nyomot nem hagyott bennem, elszállt a film, mint a pillangó. Ja, és 1921-ben egy bizonyos csavargó és a kisfiú történetével indult ez az alműfaj. A csavargót Charles Chaplinnek hívták. Sajnos már csak múlt időben.

6/10

Snowboarder (Snowboarder, 2003)

Hurrá, újabb havas film. A franciák nyilván felbuzdultak a Hóhatár - A félelem felpörget hatalmas buktáján (90 milliós költségvetés, 4 milliós bevétel), és úgy gondolták, ők majd megmutatják, hogyan is kell ezt "kezelni". A sztori szinte dettó ugyanaz: hajszálnál is vékonyabb bűnügyi szál (egy pisztoly még el is dördül, jujj!), felszínes szerelmi szál, rohadt unalmas snowboardos szál, és lám, kész is a 110 perces "ütős" film. Mindenki kerülje el jó messzire!

1/10

Mackótestvér (Brother Bear, 2003)

A magyar címválasztás kicsit gyermetegnek tűnik, kicsit olyan, mintha egy Minimaxon futó sorozat címe lenne. A Disney összegyűjtötte az utóbbi idők saját rajzfilmjeinek legjobb pillanatait, felkérte Phil Collinst, és már kész is volt a minden eredtiséget nélkülöző Mackótestvér. Külön öröm, hogy nem használtak sok CGI-t, és ezáltal inkább a klasszikus Disney-filmekre emlékeztető látvány fogad minket. Az Atlantisz és A kincses bolygó viszonylagos sikertelenségét követően eltértek a komolyabb témáktól, és ez a box office eredményekben is tükröződött. Röviden egy megbízható minőségű, ám nem túl eredeti rajzfilm. Egyszer érdemes.

6/10

Magyar vándor (Magyar vándor, 2003)

Furcsa dolgok történnek Magyarországon. Herendi Gábor a Valami Amerika hatalmas sikerét követően sem kapott rögtön pénzt következő filmtervére, ami a Magyar vándor volt. Később azonban összegyűlt 300 millió forint (a Valami Amerika költségeinek kétszerese, mellesleg alig több, mint egymillió dollár). Ennyiből lett leforgatva a mi kis történelmi komédiánk. Sajnos ez látszik is a filmen. A konfliktusokat kerüli a forgatókönyv, és vándoraink is csak folyamatosan mennek és mennek. Helyenként egy-két jó poén, de inkább a mai Szeszélyes évszakok (anno ez még abszolút pozitív kritikának számított volna) harmatgyenge kabarépoénjai köszönnek vissza. Összességében haloványabb az amúgy sem túl acélos Valami Amerikánál, de Herendi képes egymaga újra sikerre vinni a jobb sorsra érdemes magyar filmet. Reméljük a legjobbakat!

5/10

hollywood-i

Veronica Guerin - 2003 - USA,Ireland,UK

Nem is olyan régen gondolkoztam azon, hogy hova tünt a tehetsége a 80-as évek rendezőinek. Carpenter, McTiernan, Schumacher sorra jönnek a szar filmjeikkel... azonban az élet rámcáfolt és Schumacher kezdi ismét bizonyítani, hogy neve nem véletlenül került fel az A kategóriás hollywoody rendezők listájára.

Veronica Guerin története Dávid és Góliát története. Abban viszont sajnos különbözik a bibliai mesétől, hogy ebben a történetben Dávid csak csatákat nyerhet, a végső Győzelem Góliáté. Örülök, hogy manapság is vannak Dávidok és örülök, hogy vannak akik bemutatják ezt nekünk.

90%

no, majd csütörtökön elválik: akkor nézem meg ugyanis a MR-t! nem, nem a moulin rouge-t. :]