ong bak: ez a thai izomtúra igazándiból a kutyát sem érdekelné, ha főhőse kisujjában nem lenne több tehetség, dinamika, kecsesség, meg miegymás, mint jackie chan teljes életművében. persze, egy kicsit túlzok, másrészt jackie-t ez a tájfeles (höhö) szájú kölök nem fogja kipaterolni a szívemből, hacsak nem szed magára némi sármot, meg a humorérzék növesztése sem ártana. az izommunka rendben van, sőt a kissrác olyan dolgokat művel, amitől eltátottam a szám, s néztem, mint a moziban. szerencsére a legjobb húzásokat (hú, átugrotta az autót, wow, átbalettozott a terepjáró alatt, phü, átugrott az ementáli sajt lukján, stb...) több szögből is visszajátszották, a kábelt meg hiába is kerestem: hát, baszd meg, az nem volt.
seabicuit: nálunk majd a vágta néven poroszkál be a mozikba gary "pleasantville" ross új filmje, s valszeg nyom nélkül ki is sétál szépen, ugyanis mifelénk a lovi éppenséggel nem népünnepély, a seabiscuit nevezetű paciról pedig csak az hallott, aki egy kicsit jobban beleásta magát a tőzsdekrachba, vagy töviről hegyire ismeri polanski kínai negyedét. sz'al a harmincas években volt ez a ló, amely egy egész országot lázba hozott, hisz olyan hendikeppel indult el a megdicsőülés útján, mint a hobbitok a végzet hegyéhez. volt ez a ló, amelyben senki sem bízott, hisz ő csak egy önfejű tréningpaciként szolgált, no meg a jockey, aki jó egy fejjel magasabb, mint a munkatársai, ráadásul egyik szemére vak. erre a lúzer párosra maximum homer simpson fogadna, de neki tilos, mivel ez a ló megmutatta, meg bizony. olyasfajta feel good mozi a seabiscuit, amelynek már az első húsz perce summázza azt, amit az amerikai filmekben szeretünk: gary ross pedig van olyan ügyes író-rendező, hogy csupán másodpercekre van szüksége ahhoz, hogy megkedveltesse szereplőit a nézővel. felejtsétek el a suttogó kimódolt marlboro esztétikáját: ez sokkal jobb!
buffalo soldiers: éveken át dobozban tartották a szigorú cenzorok, s a beszari stúdiófőnökök, de végül győzedelmeskedtek a gerillák, s világszerte bemutatták a filmet... kb. 3 moziban. a rejtegetés érthető, hisz a buffalo soldiers nyelve vág, mint a papír, s fapofával hajigálja a címszereplőket az emberi ostobaság furaszagú oltárára - ennyi darwin-díjat én még filmben soha nem osztottam ki, mint e szatíra nézése közben. a film 89-ben játszódik, egy karlsruhe-i amerikai támaszponton, szóval épp minden bennszülött marha izgatott, de ebből a katonák mit sem érzékelnek: az a legfontosabb, hogy a hadi tápot (legyen szó felmosó szerről vagy stringer rakétáról, tulajdonképp tökmindegy) módszeresen elbizniszeljék a török maffiával, a bevételből pedig luxuscikkeket és kemény drogokat vásároljanak. ilyen felosztásban a logisztikus (leírhatatlan keresztnevű phoenix) a király, ha a főtörzs (ed harris) netalántán le meri baszni valamiért, akkor azon nyomban bocsánatot is kér, amiért elveszítette a fejét. az aranyéletnek azonban egyszeriben vége szakad, mert új belső ellenőr (scott glenn) érkezik a támaszpontra, s rendesen összeakasztja bajszát a hadtáposokkal. mint olvasható, nem a sztori adja el a buffalo soldierst, inkább narratív módszerei, meg váratlan hangulatváltásai emelik ki a dzsumbujból. a kissé elkapkodott befejezés pöttyet csökkent az élvezeti rátából, de már csak azért a jelenért is érdemes megnézni, ahogy a kokainfőzdében elszállt katonák halomra lövik egymást: ellenséget, barátot egyaránt.
