Keresés

Moziajánló

2003. július 7., hétfő 14:19
Itt most nem arról van szó, hogy hány felé tudsz figyelni. Vagy egy dolgot nézel, vagy egy másikat, kész.
Nekem inkább az baszta a csőröm, hogy teljesen kizökkent engem. Ezt az osztott képernyős technikát egyedül a telefonbeszélgetéseknél tudom lenyelni, akkor is fanyalogva. Mint a régi Airport filmekben, kész röhej. Ráadásul megtöri a dinamikát. Pl. amikor a végefelé autók tucatja borul fel. Egyike a három-négy jól siekrült jeleneteknek a filmből. Erre jön ez az osztott képernyős buziság, és teljesen megöli a jelenetet.
Másik, hogy a film gyönyörű fényképezését kár volt ezzel elbarmolni.
Most az jutott eszembe, hogy a Frigyládában annál a jelenetnél, amikor Indy átugrik a teherautóra, betettek volna még egy képet más kameraállásból, hát nagyon nem lett volna jó.
0
2003. július 7., hétfő 13:54
Ezzel nem értek teljesen egyet. A 24-nél pl. nekem is tetszett ez a megoldás, nem ment a hangulat rovására, sőt, kifezejezetten előnyére vált a filmnek. A Hulk esetében viszont engem is zavart és hidd el, nem azért, mert képtelen vagyok egyszerre egynél több dologra koncentrálni. Persze ha aztvesszük, hogy ez egy képregény, akkor ugye logikus ez a megoldás, de engem kimondottan idegesített, holott gondolom nem ez volt a cél. :-) De nem azért idegesített, mert ezáltal nem tudtam volna követni az eseményeket, hanem mert megtörte a hangulatot.
0
2003. július 7., hétfő 13:41
Pedig az osztott képernyős megoldás a legkirályabb (24-ruLez...)!!!

Figyelemmegosztással meg rohadt jól követhető :-)))
De mondjuk tényleg van akinek ez nem jön be, mert egy dologra tud csak koncentrálni.....
0
2003. július 7., hétfő 9:30
"valszeg nem is hozza be költségeit"

Csak Amerikában már behozta a gyártási költségeit, igen csodálkoznék, ha a világ többi részén nem szedné össze, amit a reklámra fordítottak. Szvsz tuti a folytatás.
0
2003. július 7., hétfő 9:03
Régóta nem szenvedtem ennyit moziban, mint a Hulknál. Asszem utoljára az A.I.-ról akartam kijönni, de megembereltem magam.
Nem, nem az a gondom, hogy képregényadaptáció. Láttunk már butább történetet is. Nem is az a baj, hogy a Klónok támadása óta a legcikibb párbeszédek hangzanak el. Végül is William Goldman nem írhatja meg minden filmnek a dialógusait.
Nem, engem ezek az osztott képernyős buziságok, meg a borzalmas képváltások kergettek őrületbe. Először azt hittem, hogy csak az uncsi bevezetést akarják ezekkel feldobni egy kicsit. De aztán jött az igazi horror: amikor felpörögnek az események, akkor is osztott képernyő, meg kép a képben. Ezek nem normálisak!
Hogy mi a bajom ezekkel? Elvonja a figyelmemet a cselekményről, már ha van olyan neki. Ha végre sikerült elmerülnöm a történetben, éppen nem zabál senki pattogatott kukit a közelembe, akkor egyből kizökkent: "Öreg, te csak egy moziban ülsz".
Szerintem csak a tehetségtelenségüket próbálták ezekkel a megoldásokkal palástolni, hogy majd ettől lesz kúúúlabb a film. Pedig már vagy 100 éve feltaláltak egy technikát, montázsnak híjják, és általában be is szokott jönni.
Az egyetlen pozitívumot Danny Elfman kicsit Hans Zimmeres zenéje nyújtotta, de tőle ezt el is vártam. Kicsit már az az érzésem, ha képregényadaptáció, akkor 99%, hogy Danny Elfman a zeneszerző.
0
2003. július 6., vasárnap 21:54
kedves jim kirk! a hulk kritikám megírása előtt elolvastam az empire témával kapcsolatos cikkjét [nem kritikáját!], ahol többek között megszólalt ang lee, eric bana, jennifer connelly, stan lee, lou ferigno, de még egy pszichiáter is. :] tökjó cikk, sok hasznos infó van a forgatásról, arról is beszél, amit süti emlegetett, ajánlom szíves figyelmedbe.
0
2003. július 6., vasárnap 21:50
no, erre az írásodra majd visszatérünk augusztus végén [csak kibírom odáig valahogy... :], tudod, általában nem szeretek kritikákat olvasni olyan filmekről, amiket még nem láttam, illetve még nem véleményeztem őket, mert nem akarom, hogy befolyásoljanak. ééérted. :]
0
2003. július 6., vasárnap 20:32
bocsi, én vóóótam a figyelmetlen... szóval szorri a ledorongolásért :-)
0
2003. július 6., vasárnap 20:06
(ex)Cat!

Ott ugatta a trombita ezerrel, hogy kinek szól................
0
2003. július 6., vasárnap 20:01
Ehh :-))))

Én kérek bocsánatot, de egyébként nem is neked címeztem hozzászólásomat. Szóval nyugi van. ;)
0
2003. július 6., vasárnap 19:56
Nem értem, mi a bajod azzal, ha ez a véleményem? Egyébként egyetlen újságot sem böngésztem végig a témával kapcsolatban, cak megnéztem a filmet. Ez baj?
0
2003. július 6., vasárnap 19:46
Kíváncsi vagyok, hogy vajon hány újságot/honlapot böngészgettél végig mire megírtad "saját" kritikádat. :-) Az utolsó 4 sor viszont tipikus. (mi más is lehetne :))
0
2003. július 6., vasárnap 18:40
T3 - Rise of the machines

Az idei év általam egyik legjobban várt filmje a Terminator 3. része. Kissé féltem is attól, hogy mit tudnak kihozni még ebből a történetből és hogyan tud teljeseiten Arnold ilyen idősen a hős halálosztó szerepében.

Ez a film ha lehet, még sötétebb mint az előző kettő. Talán hangulatilag leginkább az első részhez lehetne hasonlítani, bár szerintem még annál is komorabb. Az akció jelenetek jók, látványosak, bár engem ez a női főgonosz terminátor egy picit zavart. Valahogy nem lehetett igazán félelmetesnek tekinteni, bárhogy is próbált a kicsike csúful nézni a képernyőre. Sőt, szerintem ez az egyik leggyengébb része a filmnek, hogy teljesen át akarták venni a 2. részből a T1000-est játszó Robert Patrik szúrós tekintetét, ami itt szerintem nem igazán jött be, és kissé zavaró volt, hogy amikor a kamera elé kerül, szinte mindig kissé féloldalra fordított fejjel bámul bele a képbe... De ettől eltekintve igazán profi kis termintárka lett belőle. Tud mindent amit már az elődei, sőt még annál is sokkal többet, de gondolom ez így illik. :-) Arni - szvsz - már kicsit öreg ehhez a szerephez. Ahogy sok újságban írták róla, mintha megfáradt volna, és ez azért tükröződik is a játékán.  A belépője pedig egyáltalán nem sikerült olyan hatásosra mint akár az első, akár a második részben.

A film befejezése szerintem egyértelműen előrevetíti, hogy ha csak nem lesz nagy bukta a film (és miért lenne az?) akkor lesz folyatás...

10/8

jahh.. a leggayibb jelenet a film végére maradt, mégpedig a két terminátor utolső összecsapása, ami már szinte humorossá vált, ahogy azt a megelőző két részből szinte egyszerűen összeollózták :-)

Egyébként ezzel együtt megnézem majd moziban is, mert ha másért nem, a látványt igazán ott lehet majd értékelni.
0
2003. július 6., vasárnap 13:42


Tuck Everlasting - 2002 - USA


A hallhatatlanság előnyeit és hátrányait már megismerhettük a Hegylakóból. Ennek a filmnek is ez a központi témája, és szájbarágósan adja tudtunkra, hogy ne sóvárogj örök élet után, hanem élvezd azt ami megadatott számodra.
Romantikus feeling, vadnyigati környezet.
Egyszer nézhető

10/5
0
2003. július 6., vasárnap 12:06
hulk
[USA, 2oo3, ang lee]

a hulkot hollywood szerte már évekkel a bemutatója előtt is úgy emlegették, mint 2oo3 nyarának legnagyobb... hősét? blockbusterét? nope: legnagyobb kockázatát. hogy miért? a hulk moziváltozatát sokféle képp el lehet képzelni, a "nagy", "zöld" és "erős" szavak mindegyik változatban muralkodnak, de vajon ki gondolta volna, hogy mindez egy taiwani születésű direktor kezében fut össze, akinek legnagyobb sikerei között egy mandarin nyelven kuruttyoló wuxia és egy jane austen adaptáció van? nem kicsit lehetnek kétségbeesve az amerikai filmfővárosban... a universal szimplán rábízhatta volna jan de bontra, john mactiernanra a hulkot, de ők egy "ang lee" filmet akartak. hát megkapták. "ez nem egy átlagos blockbuster, ez egy elvont történet, ami megvalósítása történetesen jó sok pénzbe kerül" - nyilatkozta a rendező és színészei számára nyílvánvalóvá tette, hogy mennyire komolyan gondolja a projectet; felejtsék el a zöld-monstrum-lerombolja-a-fél-világot ideát és koncentráljanak az alapsztori, hm... görög dráma jellegére...

bár a filmet magát nem szabad véresen komolyan venni, elvégre mégis "csak" egy nyári effektmozi, ámde a belé ültetett mély mondanivaló tényleg nem esik szét az fx esőben; a hulkban ábrázolt [és egy kicsit szögletesre sikeredett] szülő-gyermek, fiú-lány kapcsolat emócionális töltete berobban, a frankenstein és dr jekyll és mr hyde történetét idéző sötét tónus is markánsan jelen van a filmben; az idén lezajlott iraki konfliktus hatására a képregény megalkotásakor érezhető hidegháborús lőporszag rendesen körbelengi a produkciót. a dráma ugyan egy kicsit az akció rovására megy - és ez fordítva is igaz, ám ez a "filmmutáns" mégis lélegzik, sőt néhány aspektusban simán lesöpri vetélytársait. mikor a dühöngő hulk beindul, nyugodtan oda lehet biggyeszteni a neve elé  film címéből valahogy kiradirozódott "hihetetlen" jelzőt. legnagyobb sajnálatomra a három nagy bunyóból kettő sötétben játszódik [ie. nehezen követhetőek], de mégis azt mondom, a T2 óta nem láttunk még ilyen impresszív akciójeleneteket [cameron mérgelődjön csak nyugodtan, most kiosztottak az örökségének egy jókora zöld maflást :]. a képregényzerű megvalósítás - osztott képernyők, egymásba illesztett jelenetek, ide-oda forgatott képek és más kameratrükkök - egyszerűen frenetikus, néha úgy éreztem, nem is egy filmet nézek, hanem egy "kockást" lapozgatok; a hulk megvalósítása bámulatos, habár gollum szintjét nem éri el [mikor élőszereplők nyúlkálnak hozzá, sajna érezhető, hogy valójában a levegőt fogdossák]; de mozgáskultúrája, felépítése mind-mind nagyon fasza. danny elfman a zenével ismét nagyot alkotott, a színészek alakítását pedig ismételten csak magasztalni tudom.

mint említettem, a hulk a nyár legnagyobb kockázata. a film amerikai bevételei sajna, rendesen alulmúlták a várakozásokat, valszeg nem is hozza be költségeit, így ebből a filmből nem lesz franchise. de nem is baj: az utóbbi évek gyermeteg, színes-szagos [pókember] vagy túlontúl sötétre satírozott és ezért életképtelen [daredevil] képregényadaptációi közül magasan kiemelkedik a zöld manus és nem csupán méretei miatt.
0
2003. július 6., vasárnap 4:48
Hulk

A film legnagyobb gyengéje a hosszú és felesleges prológus. Felesleges, mert a lényeget később úgyis elmondják mégegyszer, csak így kevésbé hatásos. Ugyanakkor nagyon sokmindent paszíroztak bele amitől nem lesz érdekesebb csak kapkodósabb. Ettől eltekintve a film egyátalán nem rossz. Legnagyobb erénye, hogy távol áll mindenféle megszokott sablontól mind történetben, mind rendezés szempontjából. Ettől persze még nem lesz jó, de szerintem panaszkodni sem nagyon érdemes. A film kissé lassan csordogál amikor Bruce még önmaga. Amikor azonban Hulk lesz belőle, szinte érezni a túláradó dühöt, pusztítani akarást, az elszabaduló erőt amely szinte lerobban a vászonról.
A trükkök mindenképpen elismerést érdemelnek. Kevés csicsa, több realisztikusság. Hulk egészen hihető, és a környezettel történő kölcsönhatások elképesztően jól meg vannak csinálva. Ha Gollam-mal akarom összehasonlítani, ebből a szempontból azt hiszem jobb. De a karakter egyértelműen hiányzik belőle, és drámai jelenetekben fél másodpercenként változtatja az arckifejezését, amitől elég izgága lesz. Mint CGI remek, de teljes értékű szereplőnek kevés.
A "live" színészek jól teljesítenek, főleg Nolte, Connely pedig továbbra is nagyon szép (itt kétféle frizurával is megcsodálhatjuk). A Betty apját játszó Sam Elliot viszont roppant idegesítő, lehet, hogy ez is volt a cél, mindenesetre én legszívesebben lepuffantottam volna, ahányszor csak megjelent.
Összességében nagyon látványos, szórakoztató film, amely kissé nehezen indul be az elején.
0
2003. július 6., vasárnap 1:26
Miért, Stan Lee az elmúlt tíz évben találta ki a Hulkot?

Idézet a Cinema cikkéből: "Ugorjukn vissza az időben az 1960-as évek elejére. Akkoriban az amerikai Marvel kiadónál nem pezsgett a szuperhősök élete. .. míg a konkurenciánál a DC Comicsnál újra hódítottak az álruhába bújt védelmezők.." Lényeg: jött Lee, kitáltalta a Fantasztikus Négyest és a Hulkot. Ezzel az újítással, tehát nem a hagyományos szuperhős sablonnal, sikerült ismét nagyon sikeressé tenni a Marvel kiadót.

" Stan Lee általi elképzelésed pedig eléggé "furcsa?"!"

Mint magad is mondod, ez egy elképzelés.. azért lehetnek elképzeléseim, vagy nem?

És még valami: ne köss, már bele az élő fába is, légyszíves. Örülj inkább annak, hogy nekem is tetszett.
0
2003. július 6., vasárnap 1:02
"Stan Lee ezzel a karkterrel, ezzel az újítással húzta ki a Marvel-t gödörből."

Te mégis miről beszélsz? Gödörben a Marvel? Sosem működött olyan jól, mint az elmúlt 10 évben.
A Stan Lee általi elképzelésed pedig eléggé "furcsa?"!
0
2003. július 6., vasárnap 0:50


Hulk - 2003 - USA


Düh. Amikor az ember dühös akkor legszívesebben szétcinálna, szétszedne valamit. Pusztítana. Olyankor nagyon erős szeretnék lenni, hogy semmi sem állhasson az utamba. Valami ilyesmi járhatott Stan Lee fejében is, amikor a hatvanas ével elején megalkotta Bruce "HULK" Banner karakterét. Az életben egy visszahúzodó, szerény tudós aki egy genetikai kísérlet eredényeképpen órási, zöld ámokfutóvá változik, ha dühös. Olyankor csak szerelmének jelenléte tudja lecsillapítani. Tulajdonképpen minden képregény elem megtalálható a filmben, mégis valamiben nagyon különbözik a többitől. Hulk nem világmentő, nem egy szuperhős. Egy érzékeny átlagember, aki apja megszállottsága, és egy baleset lett az ami. Stan Lee ezzel a karkterrel, ezzel az újítással húzta ki a Marvel-t gödörből.
Napjainkra érte a filmes technika azt a szintet, hogy ezt a képregényt a hozzá méltő módon el lehessen készíteni. Az ILM stábja nagyon kitett magáért. Hulk mozgása, mimikája fenomenális. Féltem egy kicsit, mert a Weta Golammal nagyon magasra tette a mércét a digitális szinészek megvalósításában. A hús-vér szinészek nagyot alakítottak, különösen Nick Nolte!. Danny Elfman muzsikája nem hagyott túl mély nyomot bennem, de ez legyen a film legnagyobb hibája.


10/9
0
2003. július 5., szombat 0:15
They (2002)

Directed: Robert Harmon
Cast: Laura Regan, Marc Blukas, Jay Brazeau

Egy új Wes Craven próbálkozás aminek hatalmas lendülettel mentem neki, lévén nem láttam mostanság jó horrort. Megnéztem végre a Dark Water-t is, de hát....a Ringu sokkal jobban bejött!
Na! De az amcsi movie! Sajna nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet-s ennek semmi köze ahhoz, hogy igényes-e vagy sem. Ebben a viszonylatban szeritem egész tűrhető.
A fényképezés és a dark-osítás is egészen jó, izgi jelenetek is akadnak-ám a történetnek se füle, se farka. Rémálmokkal gyötört fiatalok, akik meg lettek jelölve valami által s paráznak hogy "Na most aztán itt a vég!", eljön értük a kiválasztó fekete sereg. A nightmare-ekből egy fikarcnyit sem látunk, tehát képzeljük el azokat; ezzel nem is volna baj-de mire odaérnénk ahhoz, hogy elképzeljük ezeket a személyekhez már viszi is őket a sötétségbe a gonosz. Hogy miért, mi célból:azt homály fedi.
A vég (természetesen) sejteti azt, hogy nincs megállás. De ha tényleg nincs (?), akkor vigyünk bele egy kis lendületet és legfőképp értelmet, ha lehet.....

10/4.
0
2003. július 4., péntek 2:39
és mellette lou ferrigno :) az első hulk
0
2003. július 4., péntek 2:37
HULK 10/9,5 majd kifejtem.
0
2003. július 3., csütörtök 21:59
+ kihagytad Stan Lee legújabb (és leghosszabb) cameo-ját, mindenképpen dícséret illeti még azt is. :)
0
2003. július 3., csütörtök 21:51
The Hulk (2003)

Directed by Ang Lee
Cast: Eric Bana, Jennifer Connelly, Nick Nolte, Sam Elliot, Josh Lucas


No hát akkor ennek hatására (is) egy kis amerikai movie következzen :-)
Igaz már volt aki írt róla, de nekem eredetiben ma sikerült megnéznem-nem voltam kiváncsi a kameracuccra.
Totál marvel cucc egy kis rendezőzseni (A.Lee:Crouching Tiger, Hidden Dragon) tálalásában.
Egy kis bemutatás az elején, hogy tudjunk valamit az előzményekről. Mert akinek nem volt a kamionos papa vagy szomszéd által kintről behozott képregénytömkelege, az azt se tudná főhősünk mitől lesz olyan nagyon erős zöld izé. Frankó leírás mindenről- a vége fele ez majdan kiegészítve.

Néhol egy kis pihi, de nem sokáig...mert Bana gyorsan elkezd Hulk-ká cseperedni s ettől el is kezdődik a pörgés. Láthatjuk, hogy Connelly-vel valami van köztük, de még nem tiszta a kép: ám ezután a szerelem végigkíséri az egész action őrületet. Tehát rohadtul nemcsak csihi-puhi comics álladékságról van itt szó, hanem egy love story-ról is ami egy kicsit megpengeti mindenki szívét...az enyémet bizonyosan!
Az emberi meghasonulás és érzelmi világ sokkal mélyebb oldalát is megismerhetjük, ami lehet sok elmeőrült zúzdakedvelőnek újdonságot fog okozni-habár ebből már kaphattunk valamicskét a Daredevil-ben is.
Nick Nolte az óriás apjaként egészen jól muzsikál, sőt (kicsit megzuhanva már) azért tud okozni meglepetéseket is!

A filmet elmondani elég hosszú volna, de annyi bizonyos- hála istennek a comics hősök filmrevitele kezd komolyabb formát ölteni s nemcsak olyan szarokat kell már néznünk, mint a Batman és Robin.....(ez azért jó rég volt már!)

Lehet kicsit elfogult vagyok és még a hatása alatt írom ezeket, de:

10/9.
0
2003. július 3., csütörtök 15:52
Ó hát én sem így értettem. Természetesen az amerikai filmgyártás nem fog megszűnni, csak a hollywood-i mega-stúdiók fognak kissé megzuhanni. Lehet, hogy az ottani kis független stúdióknak ez éppen ez lesz a jó és akkor talán több igényes filmet láthatunk.

Tény, hogy sokkal kevesebb filmet nézek mostanában moziban (átlag havi 1-2), mint pár évvel ezelőtt (átlag heti 2). De azért figyelem a megjelenéseket és a véleményeket, és ha azok alapján felkelti valami az érdeklődésemet, akkor megnézem (mostanában ez nem történt meg túl gyakran).
0