"Tavaly is volt Pánik szoba meg Sötétkamra... amiket gondolom nem láttál mert pöcs amcsi filmek, pedig jók."
Láttam mindkettőt. Mint azt már egyszer mondtam, attól hogy én az animékról írok, az nem azt jelenti, hogy csak azokat nézem. Mindkét film tetszett, Finchernek amúgy is nagy rajongója vagyok, a Hetedik az egyik kedvencem. Sajnos az a baj, hogy Fincheren kívül alig vannak még Amerikában, akiknek a munkája még felkelti az érdeklődésemet, és a jó filmek száma is csak töredéke a teljes eresztésnek. Elég kiábrándító, hogy több héten vagy akár hónapon keresztül ha ránézek a moziműsorra, akkor semmi értelmeset nem találok (kivéve néha 1-2 filmet amit már biztos, hogy láttam).
Nagyon várom a Karib tenger kalózait, a Mátrix forradalmakat, A király visszatér-t, a Némo nyomában-t, az Underworld-ot, a Van Helsing-et, sőt még ezt a fura kinézetű LXG-t és a Charlie angyalai 2-őt is. És teljes szívemből reménykedem hogy mindegyik nagyon jó lesz. A tavalyi év filmjei közül is voltak, amiket nagyon vártam (Különvélemény, A két torony pl), és általában tetszettek is, de valahogy mégsem tudtam értük annyira lelkesedni, mint a Chihiro, a Jin-Roh vagy a Cowboy Bebop esetében.
"és akkor még nem beszéltünk az Európai bevételekről."
Ezek nagy része azért szétoszlik az itteni forgalmazók, mozik között. A hollywoodi stúdiók be vanna állva egy elég magas bevételre, sőt bevételnövekedésre, amit nem lehet a végtelenségig fenntartani (lásd: dotcom válság). Bár a bevételek csökkenését megpróbálják minduntalan a kalózokra kenni. Szép lassan teret veszítenek az egyre színvonalasabb és termékenyebb európai és ázsiai filmipar előnyére, aminek azért meglesz a maga hatása. Lehet, hogy csak kevesebb film fog készülni, alacsonyabb költségvetéssel, de az is lehet, hogy óriási bukások lesznek, mert egyszerűen nem tudják azt a többszáz milliós bevételt produkálni, amit eddig.