Moziajánló

A Solaris egy büntetés.

A Solaris egy büntetés.

elnézést a profán fogalmazásért, de mi a fasz volt ez?! valaki magyarázza már meg nekem, miért kell egy felnőtt regényt/filmet szétbaszni csákánnyal, levágni az összes végtagját, kivájni a szemét, kitépni a nyelvét, aztán rózsaszín cukormázba önteni az egészet, hogy nesze, baszd meg, fogyaszd egészséggel, happy meal mellé adunk ajándékként fini solaris szószt; speckó tulajdonságok: george clooney gömbölyded valaga, tisztára suvickolt jellemek, didaktika szinkopára. mi jöhet még ezek után? én kérek egy vaníliás kólát.

Akkor már nem is bánom, hogy 4ik bealvásra feladtam a küzdelmet...

lehet, nem woody allené az ötlet, hogy összetereljen számos hollywoodi sztárt, nyekeregjenek két órán át hamiskásan, de szégyentelenül, mindenesetre volt egy emlékezetes próbálkozása. jarvis cocker erre rápakolt még egy lapáttal, mikor a pulp bad cover version klipjében sztárok hasonmásai nyivákolnak önfeledten, persze, ez eddig nem komoly. a chicagot látva viszont akciófilmes stílben nyögöm, hogy leave it to the pros; rob marshall hiába faragtatott izmos cinegét zellyből, merev nézésű matyi harit zeta jones-ból, richard gere-rel és john c.reilly-vel együtt szerintem csak paródiái lehetnek egy profi revüszínésznek. nem csoda, hogy a nehézsúlyú queen latifah jelenléte a legmeggyőzőbb a vásznon mind közül, neki van némi köze a showbizhez. a chicago pedig profi darab, hisz bob fosse szerzemény, filmes verziója viszont meglehetősen vérszegény, puritán: ott, ahol a moulin rouge erőteljesen átgázolt azon a bizonyos lovon, a chicago túlontúl is visszafogott. csillivilli meg színesszagos, itt-ott vonaglik serényen néhány háttértáncos, de kb. annyira meggyőző, mint a vándorcirkusz mázolt lelkesedése. az ismétlődő real life vs színpadi montázs jelenetek egy idő után baromi egysíkúak, mint ahogy az ötezredik felvillanó vakutól sem káprázott már a szemem, nem láttam konfettit, se nem csillagokat, csupán zsibbadtságot éreztem. nem értem én a felhajtást a chicago körül: minden rangosabb díjat bezsebel, az oszkárt is le fogja nyúlni, nem mintha sokat számítana egy ilyen harmatos mezőnyben. vannak jó pillanatai, a szereplők hangja is egész korrekt, bár zeta jones rendesen túlharsogja magát, összességében olyan mint az üzemi konyha, hiányzik belőle a fűszer.

boksuneun neui geot [symphathy for mr.vengeance]. pillantkép egy tömbházból: négy fiú falnak tapasztott füllel hevesen maszturbál, az odaátról áthallatszó kéjes nyögésekre koncentrálva. a kamera átsuhan a falon, s kiderül, hogy azok a nyögések egy halálosan beteg lány fájdalomkitörései... miután chan-wook park első rendezése, a joint security area című politikai dráma minden létező bevételi rekordot megdöntött kóreában, a rendező azt csinálhatott, amit akart. a symphathy tényleg kísérleti film lett: egyszer csodaszép, mintha christopher doyle fényképezte volna, máskor abszurd, mint egy angol gengszterfilm, néha meglehetősen puritán és egyenes, mint egy hal hartley film, s még takashi miike morbid hatása is érezhető. az első egy óra bár szövevényes, a rendezőnek mégis sikerül összetartania, a második fele viszont menthetetlenül elszáll, nem ritkán öncélú a brutalitás, értjük mi, hogy a szépség a tragédiába torkolló emberrablás után már szóba se jöhet, de személy szerint köszönöm szépen, de elég szélsőséges brutalitást láttam mostanában, hogy még egy strigulát behúzzak mellé. fanyarkodásom ellenére chan-wook park filmje erősnek mondható: wong kar-wai hatása egyértelműen felfedezhető a félmondatokból, áttételes utalásokból épitkező cselekményről és a telt színekkel dolgozó gyönyörű beállításokról, az "ottfelejtett" kameráról egyaránt. a JSA bár kissé szájbarágós, de nekem jobban tetszett, a symphathy pedig figyelemre méltó próbálkozás egy új filmestől, érdemes lesz megjegyezni a nevét.

Pedig személy szerint egy kicsit izgultam,hogy a Romero fanok,hogyan fogadják,majd a filmet.De úgy látom nem vagyok egyedül azzal,hogy tuti ez a film.Hatásában,s hangulatában nálam eddig az év legjobbja.Sok ilyen témájú filmen csak röhögtem,de itt a film után azt mondtam,hogy ez valóban megtörténhet.A hideg is kirázott!Szóval10/10

Knockaround Guys

Lájtos gengsztertörténet, semmi meglepetés, kikapcsolódásnak jó, Vin Diesel rulzik benne!

The ring

A Japán eredetije sokkal jobb/félelmetesebb volt

28DL

forget resident debil: danny boyle-é a dicsőség, negalkotta az új évezred első értékes apokaliptikus filmjét. a romero törvénykönyv paragrafusait tiszteletben tartva, ám kellőképpen aktualizálva kiemelkedően jó horrort rendezett; alex garland, a part írójának feszes forgatókönyve sikeresen elkerüli a siránkozást, bár nem hiányoznak belőle az érzelmek, a cselekményt nem bonyolítja túl, az emberek céljai legalább olyan szimplák, mint a fenevadaké: itt a lét a tét, hogy mondjak egy kurvára elcsépelt frázist. a film intrója lélegzetelállító: london kihalt utcáit és nevezetességeit ellepi a szemét, a temzén némán folyik le a holtsárga víz: brrrr. a jobbára [a film 99%-ban] DV-vel felvett [értsd: elég tré minőségű] jelenetek dokumentarista értéket kölcsönöznek a filmnek, ami így még hátborzongatóbban közvetíti azt a gondolatot, hogy ez bizony bármikor megtörténhet. a görcsös zombifanok talán morogni fognak a szélsebes rémek láttán, megvallom őszintén, én is elviseltem volna több nyáladzó szörnyeteg látványát [talán ha 5o feltűnik az egész filmben], de azt már romerotól is megtanultuk, az igazi szörnyeteg maga az ember, ezt az alaptézist itt is megízlelhetjük. kellemetlen íze van, meg kell hagyni. a 28DL remekmű, a legjobb zombifilmek között a helye.

Már csak Steven Seagal hiányzik a sorból:)

A második Kelly Hu Tom Arnold akart lenni....

Cradle 2 the Grave : Meglepően jó akciófilm. a cast remek : Jet Li, DMX, Anthony Anderson, Kelly Hu, Kelly Hu, Mark Dacascos, Gabrielle Union. Az tetszett benne, hogy egyenrangú partnerekként szerepeltek és nem nyomták el egymást. Ha figyelmesen megnézzük a szereplőket, rájöhetünk a rendezőre is (Andrzej Bartkowiak). Tul sok és logikus történetet azért ne várjunk, de kikapcsolódásnak jó. És ajánlom figyelmébe mindenkinek Gabrielle Uniont, foxy m.f. :)

Viszont az a nyolc ember tuti jól szorakozott.A többi töketlen meg,mehet a tömegfilmekre.Persze a 28nappal későbbnek,se volt semmiféle marketingje Magyarországon.Pedig a Part irója+a Trainspotting rendezője nem egy rossz felállás.Mindegy én marha jól szórakoztam.Ha estleg itthon ebből Vcd lesz csak, akkor megrendelem az angoloktól.

Vagy az a gond, hogy kb 6 mozijegy 1 DVD ára? :(

tisztára mintha tylert olvasnék..

amit ebben a hónapban tilos kihagyni:

március 6.

chihiro szellemországban
az órák
a kör

március 13.

isten városa

március 27.

a titkárnő

"mindössze csak nyolcan voltunk a moziban" - ez itt a gond ebben a kurva országban nem a kis piac. mert ugye band it like backhamhez kicsi a piac, de arra a kurvafosszarüberultragagyi hangyák a gyatyában 2-re nem kicsi a piac. ezen kénne elgondolkozni, hogy a tömeg izlés hol tart ebben a nivotlan kibaszot országban és nem kis piacozásal hülyiteni a vasárlot ha éppen valami nem jelenik meg. basszák meg!!

28 nappal később.:MESTERMŰ!Nagy hatással volt rám.Még lefekvéskor is paráztam ugyanakkor van mondanivalója a filmnek.Kár,hogy mindössze csak nyolcan voltunk a moziban.Ez nekem egy tuti dvd lemez lesz,ha megjelenik.Vevő leszek rá.Ja,s asszem Boyle újra rátalált a helyes útra.Tuti volt,hogy diditális kamerával vették fel.A parás részek még jobban ütöttek.Legalábbis nálam nagyon bejött.

Kívételesen nem filmet, hanem sorozatot szeretnék ajánlani. Március 16.-a estétől kezdi vetíteni az RTL-KLUB az ALIAS című akciófilm sorozatot. Jennifer Garner (Pearl Harbour, Haver hol a kocsim és most Daredevil) és Ron Rifkinen kívűl csak "ismerős" színészek vannak, de ahogy az szokásos, a vendégszereplők igen súlyos alakok. Az alapkoncepció: Sydney Bristow (JG) az SD-6,  általa a CIA titkos csoportjának tartott kémszervezetnél dolgozik, ám amikor ezt megemlíti a vőlegényének, az pár órán belül meghal és őt is megpróbálják megölni. Ekkor jön rá, hogy pont az ellenségnek dolgozik, elmegy a CIA-hez és kettős ügynök lesz. Hát eléggé komplex sorozat nem akartak kihagyni semmit : bosszú, szerelem, elöbbi háromszögben, misztikum, akció, árulás, családi viszály (szóval egy teljes Shakespeare dráma). A feszültséget, nagyon tudják adagolni, egyik éjszaka 02.15-kor feküdtem le, mert nem bírtam megállni, hogy ne nézzek bele a következő részbe is...

Chihiro szellemországban

Hosszú-hosszú évek után az első valamirevaló japán animációs film a magyar mozikban, talán a legnagyobb élő rajzfilmes legendától, Hayao Miyazakitól, akit még az amerikai rajzfilmesek is istenként tisztelnek. Miyazaki filmjei nem tipikus anime filmek, stílusa teljesen egyedi, bár a főbb jellemvonások nála is megtalálhatóak.
Chihiro egy tízéves kislány, aki szüleivel új városba költözik, ám ettől nincs túlságosan elragadtatva. Új házuk felé autózva egy erdőn keresztül próbálnak utat rövidíteni, ám hamarosan eltévednek és egy alagutat találnak, amelyen gyalog átkelve egy meglehetősen kihalt és régies helyre jutnak, amelyről először azt hiszik, hogy egy elhagyott vidámpark. Míg szülei egy üres kioszkban rávetik magukat a rengeteg kajára, a duzzogó Chihiro felderíti a különös helyet. Mikor elkezd beesteledni, megjelennek a hely igazi vendégei, a szellemek. Ezek nem emberi szellemek (a japán szóhasználatból inkább istenek), és a legváltozatosabb formákban képesek létezni. A halálra rémült Chihiro kétségbeesetten veszi észre, hogy a szülei disznókká változtak, és ő sem tud visszajutni, mert a helyet furcsa hirtelenséggel körbevette a víz. Szerencsére segítségére siet egy fiú, Haku, aki elmondja, hogy itt Yubaba, a boszorkány uralkodik, és csak úgy menekülhet meg attól, hogy ő is disznóvá változik, ha beáll dolgozni Yubabához a fürdőházba. A szüleit is csak így mentheti meg. Nagy nehézségek árán sikerül is munkát kapnia, ám cserébe Yubaba elveszi a nevét, és ezzel megfosztja a szabadságától, önnállóságától is.
A film stílusa és képi világa első látásra furcsa, sőt időnként bizarr lehet azoknak, akik még nem láttak Miyazaki filmet. Ettől függetlenül azonban a film kivitelezése lélegzetelállítóan gyönyörű, aprólékosan megrajzolt. A film minden képkockájáról valósággal árad az eredetiség, a rengeteg új ötlet, a hihetetlennél-hihetetlenebb lények és szituációk. A néző teljesen elmerül ebben az elvarázsolt világban, miközben fogalma sincs, hogy vajon Miyazaki mivel kápráztatja el őt a következő percben. Ám senki ne gondoljon a mostanában látott nyugati rajzfilmeket jellemző hiper-mega "eldobodazagyad" akciódús látványra! Itt a látvány teljes mértékben a történetet szolgálja, a számítógép használata pedig gyakorlatilag észrevehetetlen, pedig van benne rendesen. Egy igazi, aranyos mese, mint annak idején az Alíz csodaországban vagy az Óz, a csodák csodája volt.
A film emellett humoros is, ám az amerikai rajzfilmekkel ellentétben itt nem a szóbeli humor dominál, hanem inkább a képi, amely szintén anime jellegzetesség. Különösen jópofák Chihiro kezdeti ügyetlenkedései vagy a kis szőrmókok akik a szenet viszik a fürdőház kemencéjébe, de számtalan ilyet említhetnék még.
A film több általános gondolatot is közvetít, úgymint a környezetvédelem vagy az önzetlenség, ám a legkevésbé sem rágja a néző szájába, neki kell felismernie ezeket. Erre van alkalom a film megtekintése után is, mivel a furcsán gyönyörű képsorokat nemigen felejti el az ember egyhamar.
A film talán egyetlen gyengéje, hogy kicsit hosszú, és emellett nem túl akciódús, de az eredetisége és a rengeteg egyedi ötlet feltétlenül kárpótol mindenért.

Egyszóval kötelező film minden nyitott gondolkodású nézőnek, minden korosztályból. Egy aranyos mese lélegzetelállító kivitelezésben, egyben az Oscar-díj legnagyobb esélyese, ha másért nem, hát azért mert a mezőny többi részét képező tavalyi amerikai eresztés nem túl erős és mert eddig minden díjat megnyert, beleértve a Berlini Arany Medvét is.

s1m0ne: námbervan andrew niccol rajongóként azt kell mondanom, hogy ez a film bitang szar. ha nem lennék elfogult a truman show és a gattaca szellemi attyával szemben, akkor elintézném egy vállrándítással: az ötlet jó, csak mellément. na de kérem! annyi jópofa húzás maradt kiaknázatlanul ebben a filmben, hogy az még knoxville-nak is fájna. s1m0me világsztár, csakhogy csupán virtuálisan létezik, de ezt egyes-egyedül a lepukkant rendező [pacino], simulation-one felfedezője tudja. egy pöttyet kifordított truman shownak tűnik, csak míg az oly gyönyörűen összeállt egy csípős médiaszatírává, jövővízióvá, népjóléti fricskává, or something, addig ez a mese bűzlik rendesen. durva hollywood szatíra? nem, kérem: e filmben a sajtót és a stúdiófőnököket ugyanúgy kenyérre lehet kenni, banális és szánalmas figurák, képtelenek valamire való konfliktus alapot teremteni, így aztán bonyodalom híján a szenvelgő al pacinonak kell teremtenie valamit kis moralizációs nyögdécselést, ami elvisz az utóbbi évek legstupidabb befejezéséig.

Analize That: amennyire eredeti volt (bár eléggé együtt jött ki a Sopranos-szal) az 1, annyira gagyi és eröltettett a 2. Semmi újdonság semmi poén.

Equilibrium: nagyon jó film lehetett volna, ha nem ilyen unalmas... blabalabala pár másodperc jó akciójelenet (pisztolyos küzdősport ami azért hajaz a Mátrixra) blablabla.

Extreme Ops : Hát, főleg Devon Sawa miatt néztem meg (látszik, hogy most befutott, mert ő is meghízott), de sem a történet sem extrém sportok nem voltak meggyőzőek igazán gyorsan felejthető.

PUNCH DRUNK LOVE

rendezőnk előbb ondóval és más testnedvekkel összemaszatolt emlékművet állított egy kihalt szubkultúra számára, majd biblikus ítéletvégrehajtóként zúdított békaesőt az angyalok városára, szóval pt.anderson nem kispályázik, ráadásul a filmjeitől jobban felhúzom magam, mint a skála coopétól. a boogie nightsban rollergirl spannolt, a magnóliában a kispaszuly, akit nem engedtek ki a klotyóra. felháborító! erkölcstelen! kurvajó! a csodagyereknek kikiáltott piti andi pedig azt csinál, amit akar, jelen esetben egy 9o perces romkomot, ami a két előző filmjének monstre játékidejéhez képest 5o%-os visszalépés. kérdem én, mi a fasz van?! piti válaszol: "a romantikus filmek 9o percesen emészthetőek és tökjó ikszpé másfél órás filmet csinálni." aha, akkor ez most egy ilyen meg ryan vs bármely-kevésbé-szépfiú-aki-mellett-a-klimaxos-anyus-is-jól-mutat jellegű film sok-sok bárányfelhővel, hűtőre mágnesezhető okosságokkal? nem igazán. azt mondják erre az angolok, hogy "offbeat", azaz szokatlan, alternatív, mondjuk ki: egy picit art, de ennyi nem árt. [ezt be is szúrom mindjárt a haiku topikba!] a 9o perces játékidő ellenére a PDL-ba több ötlet szorult, mint tíz másik zsánerfilmbe, energikus, pörgős, sietős, de nem elsietett film ez, olyan, mintha hal hartley seggébe feldugtunk volna egy gandalf féle rakétakompozíciót, aztán hadd szóljon.

a főszerepet adam sandler játssza. hogy mi?! a reatrdált filmek királya, a fekália humor úttörője, a kakapokalipszis négy lovasa egy személyben? ha ő egyszer filmet forgatna a farelly tesókkal, akkor én mondom, tényleg elkezdenének potyogni a békák az égből. mielőtt élve felfalnánk pitit, neki erre a hihetetlen dologra is van egy válasza: "a PDL voltaképp nem más, mint egy jól fényképezett adam sandler komédia." persze, persze. azért van némi igazság ebben az ál[?]szerény kijelentésben: adam sandler jelleme a tőle megszokott pipogya lúzer imázsra épül, csakhogy ez a karakter sokkal árnyaltabb, s jóval kilátástalanabb, mint a megszokott sandler figurák. ráadásul ehhez a figurához hozzá kell csapni egy csekélységet, ami egy adam sandler kaliberű macsótól simán elvárható. khm. na jó, adam sandler ebben a filmben tényleg sármos, még a nyavalyás kék öltönye ellenére is. mi több! ő jack torrance urbánus paródiája, az ember, aki képes fejedre borítani az wrigley's állványt a boltban, ha 5 dekával több parizert adsz neki, aztán mikor azt mondod, "hé", összegörnyed és sírdogálni kezd. őrült ő a javából, de mit csináljon az ember, ha hét nővére van és mindegyik azon fáradozik, hogy párt találjon neki? sandler a PDL-ban igazán kismenő: barry egan személyében egy wc pumpa fejlesztő céget irányít [komoly], a kuponok és a tv shop rabja, a magányát pedig úgy űzi el, hogy feltárcsáz egy pornóvonalat. a utahi szolgáltató az összes titkos adatot kiszedi naív hősünkből, amivel aztán a későbbiekben kevin williamsont meghazudtoló módon megzsarolják az amúgy is pengeélen táncoló egant. közben a nővérek kerítő bt-je felhajt barrynek egy barátnőjelöltet: lenaról [emily watson] nem tudunk meg túl sokat azon kívül, hogy valamiért vonzódik ehhez a rakás szerencsétlenséghez. a miértre hamarosan választ is kapunk: a hirtelen kedélyváltások embere [egyik pillanatban ön- és közveszélyes twister, a másikban pedig elkeseredett, félénk kisember] lena hatására a világ egyik legmegbízhatóbb pasijává áll össze, méghozzá egyik pillanatról a másikra, mint a 3D-s tárgyak a brewster képeken. s ez olyan szééééép!

első alkalommal a utahból érkező verőemberek [úristen, micsoda arcok: a stevens testvérek] jól helybenhagyják sandlert, majd végigkergetik fél los angelesen. a második fordulóban azonban bántani merészelik lenat, s ők húzzák a rövidebbet: sandler laza mozdulatokkal rendbe teszi őket, michael caine sem csinálná szebben! bámulatos a kontraszt a két találkozó között, sőt a pénzétől megfosztott, megtépázott önbecsülésű ember felkerekedik utahba, hogy lerendezze a pornóvállalat fejét [philip seymour hoffman zseniális, mint mindig], pedig vele talán még tommy de vito sem húzna ujjat. e mellékszál jelentősége talán a film legszebb mondatában teljesedik ki: az önbizalomtól dagadó sandler a felfuvalkodott hoffman képébe üvölti, hogy "i have a love in my life. it makes me stronger than anything you can imagine." és ez nem csak hoffmant némítja el, hanem én is azon kaptam magam, hogy bólogatok, mint kiskutya a kajás bödön fölött. a kínos helyzetekből adódó komikum és a bámulatos képsorok [a semmiből feltűnő kamiontól majdnem leestem a székről] mellett a verbális humor adja a film igazi ízét [figyeljétek csak a rögtönzött "úgy szeretlek, mint" kontesztet!], az összes mellékarcnak [luis guzman!] kijut a maga tündöklő pillanata, s mindezt másfél órába belesuvasztani nem kis dramaturgiai bravúr.

a legjobban mégis az tetszett, hogy általában fogalmam sem volt, mi történik majd a következő percben, a PDL abszolút mentes a közhelyes tematikától, illetve néha a legnagyobb giccsnek állít irónikus fejfát. én már azon sem csodálkoztam volna, ha sandler egyszer csak feldarabolja a hét nővért, aztán pumpát gyárt a sípcsontjaikból; ilyesmi ugyan nem fog bekövetkezni, sajnálom, ennek ellenére ez a film szerintem egyedül csak az adam sandler rajongóknak fog csalódást okozni. ha mindenképp keresni akarok egy kis gebaszt, akkor a zenét kell szídnom. a boogie nightsban machinehead szimplán csak perfekt, a magnóliában amiee mann és fiona apple tökéletes, a punch drunk love jazz zenekari próbára emlékeztető indiszponált csimbummjától simán felmásztam a falra, de azért a legszebb pillanatokban jon brion zeneszerző megkönyörült rajtam, hálás is vagyok neki, tanuljon valami normális szakmát. john c. reilly karfiolfeje is hiányzott, megszokott bútordarabja ő már minden egyes anderson filmnek, ha mást nem, eljátszhatta volna az egyik wc pumpát.

ADAPTATION

amivel mindenki tisztában van: egy filmet vagy egy könyvet nem lehet befejezni, maximum abbahagyni, viszont valahol el kell kezdeni. na igen, de mi van akkor, ha a történet egy "ourobouros", a saját farkába harapó kígyó, mint a ciklikus természet, sőt maga, a magasságos kozmosz szimbóluma. hé, hé, álljunk meg egy szóra! ez így nem lesz túl egyszerű. mikor a wunderkindnek kikiáltott charlie kaufman azt a megbizatást kapta, hogy adaptálja susan orlean "az orchidea tolvaj" című regényét, még biztosan azt hitte, hogy ez egyszerű lesz. pedig nem az. mint ahogy azt már a solyarisban is megtanultuk, az embernek ember kell, a könyvnek tehát sztori kell, emberszabású karakterek, vagy emberi tulajdonsággal felszerelt nem emberi karakterek. de mi a helyzet egy olyan könyvvel, amiben a főszereplő egy istenverte virág?! egyszerű: megfilmesíthetetlen. aki már egyszer írásra adta a fejét, bizonyára szembesült már a írásblokk érzésével: elhagy minden gondolatod, elhal az érzés, kifordul kezedből a toll: ugyanilyen szörnyű dolog, mikor félbeszakítanak, durván kirántják kezedből a fonalat, ezektől előbb-utóbb frusztrált leszel. mivel kaufman előre felvette a fizetését, a határidő ott lebegett a feje felett, le kellett hát küzdeni a disztrakciót. de hogyan? a megbízóid biztos elküldenének a francba, ha azzal állnál eléjük, hogy elmondd, mennyire nem megy az írás, mert szétroncsolódott önbizalmad szilánkjai szúrják éjjelente az agyad, hogy aludni sem bírsz. vagyis... miért ne? kaufman géniusz, megcsinálta: a susan orlean könyv adpatálása helyett írt egy forgatókönyvet az adaptálásról, annak gyötrelmeiről: beleírta saját magát és képzeletbeli ikertestvérét, a munkaadóit, susan orleant, susan orlean könyvének címszereplőjét [szintén létező személy, mivel maga a könyv non-fiction], szőtt köréjük egy árnyalt mellékszálat, amibe aztán saját magát is beleírta, hóóóó, tegye fel a kezét, aki kicsit elvesztettnek érzi magát... egy kézzel nem olyan könnyű gépelni, leteszem, jó? mivel saját farkunkat kergetni nem valami fitt érzés, koncentráljunk inkább a két fő tételre: hogy lehet kikecmeregni az alkotói válságból? az ikertestvéred egy hihetetlenül buta forgatókönyvvel traktál téged, amit néhány "hogy írjunk szkriptet" előadás sekélyes tapasztalatai szülnek meg benne, s ami a legbosszantóbb, sikereket ér el vele, te pedig képtelen vagy élni! egy barátom mondotta: az író azért ír, mert nem tud beszélni. kaufman a dolgok állása szerint épp egyikre sem képes. pedig a megoldás végig ott van az orra előtt: erről szól hát spike jonze második nagyjátékfilmje.

kaufman forgatókönyvét természetesen általános megrökönyödés fogadta: hollywood szatírikus ábrázolása ugyan itt közel sem olyan éles, mint altman vagy mamet esetében, de hogy a mű pontosan róluk szóljon? öngyilkosság. ráadásul a frusztrált kaufman azon szexuális fantáziáit is beleírta a szkriptbe, amikben munkatársaival vagy éppenséggel orleannal pajzánkodott. meredek. de hogy igaz legyen? kétséges. valóban nem lehet tudni, hol találkozik a fikció és a realitás a filmben: a durván váltakozó idősíkok és a számos fuckedup karakter minden bizonnyal elindítana minket az örvény mentén, ha nem lépne képbe donald kaufman, aki végre kirángatja tehetetlen hezitálásából charlie-t: a film utolsó harmada így aztán a kissé konfúz ön- és fonalkeresésből hirtelen átcsap egy akciódús thrillerbe: óriási húzás! autós üldözés, leskelődés, drogok, szex, s mindez miamiban: kérjük, mr.mann, lépjen előre! a testvérek azonban kölcsönhatásban vannak egymással: az egyik jelenetben meryl streep [susan orlean] és chris cooper [az orchidea tolvaj] telefonon keresztül próbálnak azonos hullámhosszra kerülni [a szó szoros értelmében búgnak a kagylóba], rezonanciát teremteni: valahogy így hat egymásra két testvér is, az összhang pedig még a neurózisra is megoldást talál.

woody allen egy egész életművet szánt a neurózis vizsgálatának, de szerintem megoldással soha nem szolgált, erre csak egy kaufman képes. :] mert kaufman géniusz, nem győzöm hangsúlyozni. a john malkovich menet kritikai- és közönségsikere megnyugtatta a kedélyeket, az adaptation elkészült és most itt van. nicolas cage talán sosem volt még ilyen jó, mint a kaufman testvérek kettős szerepében: kövér, szőrös és erősen kopaszodó: egyik fele stupid, de önbizalomtól dagadó nőcsábász, a másik pedig mindaz, amitől a nők félnek. a rendezést ismét a zseniális klipgyáros spike jonze vállalta el: öncélú rendezői utasítások helyett hagyta, hadd bontakozzon ki kaufman adaptációja. és mivel ezt a kritikát is képtelenség befejezni, hát inkább abbahagyom.

Akkor én szerencsés voltam, hogy nem tudtam végignézni, pedig Krista Allen rulez! :)