Kiváló példa a Quest for Fire (A Tűz háborúja), amiben igaz, hogy nincs "valódi" beszéd, de igen hatásosan, nyelvészek, mozgásművészek táncosok stb. segítségével megalkottak egy komplett és működőképes jel- és nyelvrendszert. Megtehették volna, hogy csak zenét és effekteket használnak a filmben, de így lett igazán hatásos, hogy a hősök számunkra eleinte artikulálatlanul kommunikálnak, majd idővel elkezdjük szinte érteni a hörgéseket, ordításokat. Ez esetben, ha speciálisan is, de nevezhetjük ezeket a hanghatásokat dialógusnak. Kérdés, hogy fontos-e a jelenléte? Adott valami plusszt a filmnek, a globális tartalomnak? A válasz, szerintem egyértelmű: IGEN! Ezen brilliáns alkotás egyik felejthetetlen momentuma, hogy sajnos csak közvetve, de a kommunikáció korai, primitív kialakulásának lehetünk szem- és fültanúi.
A hang/beszéd/párbeszéd/dialógus vagy ezek hiánya roppant fontos bizonyos művészetekben, ezen belül a filmekben, ugyanúgy mint az életben. A némafilmekben is beszélnek, csak mi nem halljuk, de látjuk és ezáltal értelmezzük a hang hiányában extrém módon felerősített gesztusokat, grimaszokat, ráadásul helyenként a zene is segít ezen hangulati elemek helyes definiálásában.
Mindazonáltal, de nem mellékesen ilyen formában, hogy álltalában a filmekben a jó dialógus másod vagy harmadrendű nem dönthető el. Olyat sem mondunk (kivéve a Magyar Népmeséket), hogy a só nem kell vagy nem túl fontos az ételekbe. De kell, csak nem mézbe vagy a lekvárba.
Csinibaba, Csapdd le csacsi!, Egészséges erotika, Roncsfilm: a kép-hang-színészi játék-rendezés-ötlet-cselekmény-forgatókönyv tökéletes harmóniájának, egyenrangúságának és ezen alkotóelemek alárendelhetetlenségének néhány kvintesszenciája egy igen szűk spektrumról, amúgy a skála széles, a példák sora pedig végtelen... szerintem...
