Előveszem a kedvedért a régi kritikámat és bemásolom újra:
Django elszabadul
Elszórakoztatott a film nagyjából az utolsó 20-25 percig. Sokkal jobban, mint az utolsó két Tarantino film, amiket eléggé idétlen és unalmas filmeknek tartok.
A Halálbiztos még lehetett volna jó film, de Tarantino nagyon elrontotta. Unalmas, vontatott és ír hozzá egy olyan befejezést, amivel a film egyetlen "jó" karakterét rombolja földig. Ekkor azt gondoltam, hogy vagy semmi érzéke a jó befejezésekhez, vagy szimplán szereti elidétlenkedni a saját filmjeit.
Aztán jött a Becstelen brigantyk, ami számomra úgy szar, ahogy van. Pár értékelhető apróságon (mint az, hogyan számol a kezén a német meg az amcsi, vagy egy-két technikai részlet), Christoph Waltz játékán és karakterén kívül számomra semmi értékelhető sincs benne. Másodszorra már végig sem bírtam nézni, mert nem bírtam elviselni azt a rengeteg üresjáratot, idétlenkedést és ripacskodást, ami abban a filmben van. Olyan, mint egy humortalan vígjáték.
Szóval tartottam a Django elszabadul-tól, de viszonylag kellemesen csalódtam, bár a végét itt is elfuserálta, amivel elérte, hogy újabb strigulát húzza be, a mellé, hogy lehet elrontani egy filmet, ami lehetett volna jobb is.
Itt két különálló film van egybegyúrva, mint ezt sok helyen leírták. Elkezdi egy kellemes fejvadászos westernnel, majd átmegy egy feszültebb, komolyabb hangvételű drámába. Ezzel nincs is baj, gondolom így akarta egy filmbe gyúrni azokat a western és egyéb alműfajokat, amiket szeret. A baj ott van, hogy mikor elkezdi a második hangvételű részt, ami sokkal színvonalasabb és feszültebb, mint az első egy óra, akkor elköveti azt az óriási hibát, hogy a film vége felé visszatér az első modorához, így teljesen elbagatellizálja azt, amit a film középső, nagyobb részében felépített. Így idétlenné válik a középső, rabszolgatartásról szóló rész utólag, mert nem a komoly, izgalmas, feszült drámai hangvétel marad meg a néző fejébe, hanem a Super Django, aki elhozza a komolytalan, véres, posztmodern-revizionista fekete igazságtételt, mindenféle izgalom nélkül. Nem szeretem az ilyet, mert hol marad a feszültség?
Ez a film végleg meggyőzött, hogy Tarantino legyen bármilyen jó dialógus író, meg ügyes filmes, egyszerűen képtelen jó befejezést írni a filmjeinek már hosszú évek óta. Mintha nem lenne semmi drámai érzéke, ami nem teljesen igaz, mert képes feszültséget teremteni, de mégis ez sugárzik. Nem érzi át, hogy a hősnek szenvednie kell a nagy leszámolás előtt és alatt, hogy a néző a körmét rágja. Még egy agyatlan verekedős film is tudja, hogy a hőst a padlóra kell küldeni a film utolsó perceiben, mielőtt felállna. Amikor eljönne ez a pillanat, Tarantino csinál egy teljesen bagatell hülyeséget, ami abszolút nem illik a film világába.
(SPOILER)
Amikor Django fellógatva várja a sorsát, ott kellett volna Tarantinonak sokkal tökösebbnek lennie és bevállalnia egy merészebb véget, ami akár azzal is járhatott volna, hogy Djangot kasztrálják vagy más módon, de kegyetlenül megkínozzák. Abszolút nem illik a filmbe, hogy ez a rabszolgatartó közösség, akik a szökésért kutyákkal tépetik szét a rabszolgákat, meg élethalál harcokat vívatnak velük stb. ezek úgy határozzanak, hogy épségben és egészségben hagyják, és elküldik dolgozni a bányába, miután lelőtt vagy 10 fehér embert és társa volt a nagybirtokos gyilkosának. Ilyen nincs. Se a valóságban, de még a filmekben sem. Persze QT lead egy kamudumát, hogy azért nem herélik ki, mert akkor elvérezne és nem szenvedne annyit mint a bányában, de hát van ezer kreatívabb mód, ahogy ezek az emberek büntették a rabszolgákat.
Aztán persze várható, hogy így fog megszökni és igazságot szolgáltatni. Onnantól tét nélküli az egész. A leszámolás jön, mint kés a vajban, semmi feszültség sincs már benne. Ez betudható annak, hogy Tarantino valami sajátos revizionista történelemszemléletet próbál beleerőszakolni a filmjébe (ezt csinálta a brigantykban is) és közben elfelejti a drámaiságot. Mert az addig oké, hogy a film világában Django leszámol a rabszolgatartókkal, de ezt jól is meglehetett volna csinálni. Sokkal jobban tetszett volna egy olyan vég, amiben fellázítja a rabszolgákat, miután elintézték őt vagy valami hasonló. Akkor is meglett volna a rabszolgatartók elleni leszámolás motívuma, de nem ilyen b kategóriás filmeket megszégyenítő egyszerűséggel.
Még egy dolog, bár ez sokkal kevésbé zavart, mint a film vége. Legalább 2 percet szánhatott volna arra, hogy bemutat egy átvezető jelenetet, amiben Django megtanul lőni meg olvasni, mert nehezen hiszem, hogy a gyapotföldeken dolgozó feketék, akik még ceruzát se fogtak, nemhogy puskát, olyan határozottsággal, gyorsan és pontosan lőjenek elsőre, mint John Wayne fénykorában se.
Ezeken a hibákon túl több jó dolog is van a filmben: Morricone felcsendülő muzsikája (a többi zene is jó, a maga módján a rap betétek is), a színészek játéka (jó volt mindenki: Waltz, Fox, Jackson és főleg DiCaprio), a cameok (Franco Nero, Tarantino, Don Johnson). A fényképezés kiváló volt, és ebben a Tarantino filmben voltak a legkifejezőbb képek: a gyapotra fröccsenő vér, vagy ahogy a képminőség rosszabb lesz, amikor Django visszaemlékszik. A DiCaprio és fekete szolgája közti viszony volt a film legárnyaltabb és legérdekesebb része. Zseniális az a jelenet, ahogy az idős Samuel L. Jackson magához szorítja a lelőtt fiatal ültetvényest, de úgy, mintha egy apa síratná a fiát. Ez egy olyan bonyolult kapcsolatot feltételez, ami túlmutat(hatna) a legtöbb rabszolgasággal foglalkozó filmen. Ez egy fura viszony, amiben a fekete szolga szinte már pótapaként bánik az urával, és aki ezt el is fogadja. Erre akár egy egész történetszálat fel lehetne / lehetett volna fűzni. Sok dolog előjön a filmben, amihez hasonlót Lars von Trier is boncolgatott a Manderlayben. Például annak a mondanivalóját itt Dr. Schultz egy mondatban elintézi: „Ha már felszabadítottalak, úgy érzem felelős vagyok érted”.
(SPOILER vége)
Jó tudom, történelemhűséget kár számon kérni QT-től, de… volt ebben a korban ilyen trendi, kerek napszemüveg?