A mindenekelőtt nyelvészként és etnológusként számontartott, jóllehet egyéb tudományterületeken is maradandó életművet maga után hagyó Hunfalvy Pál (1810-1891) kiadványunkban közzétett útinaplója 190 éve hever olvasatlanul. Létezéséről lényegében még sem az őt személyesen ismerő kortárs, sem későbbi életrajzírói nem tudtak. Márpedig e viszonylag hosszú és változatos tartalmú egodokumentum nemcsak az évekkel később megjelenő első publikációsorozatához, a Drezdai levelekhez (1839) nyújtott sokrétű inspirációforrást, de az utókor számára is kivételes betekintést enged a majdan nemzetközi hírnévre szert tevő tudós összetett gondolat- és érzelemvilágába, valamint érdeklődési körei sokféleségébe. Lapjairól a mindössze 26 éves naplóíró átfogó műveltsége és széleskörű nyelvismerete ugyanúgy jól kirajzolódik, mint a már ekkor is kiváló megfigyelőkészsége és magasan fejlett kritikai érzéke, sőt a későbbi életútja ismeretében meglepőnek ható lírikusi alkotóhajlamára és kifinomult önelemző képességére is rácsodálkozhatunk. Mindezek részben megerősítik, ám számos tekintetben nyilvánvalóan felülírják mindazon benyomásokat és véleményeket, amelyek vele kapcsolatban a publikációi alapján és a róla szóló életrajzokból eddig magától értetődőnek és megalapozottnak tűntek. Útinaplójából ráadásul motivációira és világosan megfogalmazott életcéljára szintén fény derül. Jelzésértékű, hogy ezek fókuszában már e viszonylag korai életszakaszában is az áll, mint ami élete végéig minden nehézség dacára kompromisszummentes igazodási pontot jelent számára: az egyetemes emberi értékek horizontját sohasem szem elől tévesztő magyar nemzeti művelődés kibontakoztatása.
