Lucia tizenhat éves, amikor elveszíti az édesapját, aki az ország, (Cseh-) Szlovákia egyik legnépszerűbb színésze volt. A veszteséggel a maga módján próbál megbirkózni: leveleket ír neki. Beszámol aktuális olvasmányairól, iskolai hírekről, családi eseményekről, apró-cseprő dolgokról és nagyszabású gálaestekről egyaránt. Sallangok nélkül ír arról, ha szomorú, ha egy dal megérinti, vagy ha úgy érzi, nem értik meg az osztálytársai. Soraiból kirajzolódnak egy tizenéves lány mindennapjai, de a kétezres évek elejének társadalmi abszurditásai is, és a végén még egy családi titok is napvilágra kerül.
Az írónő édesapja halála után húsz évvel döntött úgy, hogy kiadja e leveleket, amelyeket most a magyar olvasó is kézbe vehet. E rendkívüli megfigyelőképességről és érzékenységről árulkodó írások autentikusan tükrözik, miként éli meg egy kamaszlány a gyászt, Lucia Satinská kötete ily módon sokaknak vigaszt és kapaszkodót nyújthat.
