Vásárlói kritikák a következő termékről: Drezda (2 DVD)

A Drezda remek film lett annak függvényében, ahogyan a németeknek megengedik feldolgozni saját történelmüket. Különösen a 2. vh neuralgikus pontjuk. Ezért a hollywoodi sémát és az engedélyezett történelmet a polkorrektség szirupjával kellett leönteni, s mindezt viszonylag kevés pénzből. Ami látszik, hogy a német filmben igen nagy potenciál rejlik.

Viszont abból a szempontból korszakalkotó a mű, hogy a németek tettek egy erőtlen kiáltást, de legalább kiáltást amiatt, ami velük történt. A gyengéje tehát a láncos kutyaszerep, mely sem a költségvetésben, sem a pusztítás nagyságrendjében, naturalizmusában, motivációban nem beszélhet az igazság hangján. És mégis a szembeszélben is legalább a néző együttérzését sikerült kicsikarni, bár bennem felrémlett az is, hogy a film burkolt fenyegetés, hiszen a világ csendőrei büntetlenül megtehetnek bármit.

Bárhogy értelmezze a néző, érzi, hogy a téma nagyszerű, a lánccsörgés sok mindent elnyom, de kellő empátia és intellektus a cserepekből összerakhat egy fontos kordokumentumot.

Véleményem szerint sokkal többet ki lehetett, sőt, ki kellett volna hozni ebből a filmből, mivel miután megtekintettem az alkotást (már jóval korábban meg akartam tenni), igencsak erős hiányérzettel álltam fel a székemből.


Maga a témaválasztás már roppant nagy előnye a filmnek, hiszen egy olyan megrendítő, de fontos epizódját jeleníti meg a II. világháború dicstelen, vérzivataros történetének, amely még mindig sokak előtt ismeretlen, vagy kevéssé ismert. Ez az egyik, ha nem a legnagyobb pozitívuma a Drezdának. Azt is egyértelműen dicsérendőnek éreztem, hogy a szövetséges barbarizmus bemutatása ellenére is igyekszik megfogalmazni egy eléggé erőteljes rendszerkritikát az akkori időkről, ezzel kihúzva a talajt azok lába alól, akik saját céljaikra akarják felhasználni Drezda áldozatait. A látvány, amelyet annyira büszkén hirdet a borító, nem hollywoodi szintű, de elmegy, egy kis magyar illetőségű, szén-dioxiddal dúsított folyadék társaságában,bár kétségkívül lehetett volna még jobb is. A helyszínek, a jelmezek viszont teljesen megfelelőek voltak, az utcán forgatott jelentetek abszolút hihetőek, nem érezte azt a néző, hogy egy pár órára lefoglalt utcasarkot neveztek ki a készítők 1945 Drezdájának. Az archív felvételek alkalmazása helyenként eléggé ötletesre sikerült, például a bombázógép legénységének egyik tagja kameráján keresztül láthattuk a képeket. Néhol viszont abszolút indokolatlannak éreztem, bár ha a dokumentumjelleget akarták kihangsúlyozni a német mesterek, akkor érthető.... És ezzel talán már meg is kapartam kissé a hibák és negatívumok dombjának felszínét...
Mert azok vannak, sajnálatos módon. A forgatókönyv komoly hiányosságokkal küszködik, ez az egyik legfőbb probléma. A szerelmi szál véleményem szerint abszolút nem kellett volna a filmbe, vagy legalábbis nem így. Hiszen legyünk őszinték: Ha lezuhanunk az ellenséges ország területén bombázópilótaként, akkor persze hálásak vagyunk a minket segítőnek, főleg, ha az történetesen női nemű, és lehetséges, hogy szimpatikus is lesz számunkra, de olyat szerintem 100-ból 99 ember nem vállalna, hogy német egyenruhát öltve, akcentusát elrejtendő egy szót se szólva, csak úgy bemegy egy tisztektől és más rangos személyektől hemzsegő estre, amely ráadásul a "célszemély" eljegyzési bulija is. Mivel szerintem az előbb említett 99 ember inkább az elrejtőzésen, illetve a Szövetséges csapatok vonalainak elérésén járt volna az esze. A románc másik szereplőjének viselkedését is érdemes megvizsgálni: Nem valószínű, hogy egy ismeretlen, először kémnek gondolt alakkal, közvetlenül az eljegyzése előtt viszonyt kezd, még akkor sem, ha a szerelem ugye vak, mint tudjuk, hiszen a Gestapo viszont nagyon nem volt az. Ha valaki olvasta Remarque-tól a Szerelem és halál órája c. művet, akkor átérezheti, hogy milyen volt a légkör ekkoriban Németországban... Ha esetleg már évek óta rejtegette volna a pilótát, akkor még hihető is lett volna valamennyire a szerelem, de pár napos ismeretség után már nem annyira. A "szökjünk meg együtt" duma pedig szép és nemes, de abszolút nonszensz az akkori helyzetben.
A párbeszédek is lehettek volna még jobbak, elhangzottak néhol igencsak gagyi mondatok, a csúcs mindenképpen az Infernóvá vált Drezda közepén a verekedő vőlegény a pilótához intézett kiáltása, miszerint ezt ők csinálták, mire a lány közbekiált: Ezt mi csináltuk! Átjött a mondanivaló, persze, de mondanom sem kell, rettentően hülyén hatott.
A szereplők egyébként 1945 vesztésre álló országainak a tablóját alkotják: Reményvesztett realisták, csodafegyverekben hívő, a rendszerért mindent feláldozni képes idealisták, haszonlesők, és a helyüket elhagyni még az összeomlás küszöbén sem hajlandó, kötelességtudó férfiak és nők, valamint bujkáló üldözöttek, és az őket segítő, rendes emberek. Sajnálatos módon ezt mi, magyarok is átéltük már, hála a náciknak és a nyilasoknak.


A 2 részes, monstre hosszúságú film vége bő játékideje ellenére is összecsapott marad. A lezárás nem okozott semmiféle olyan érzést, amelyet a készítők szerettek volna okozni.


Summa summarum, a Drezda sajnos nem lett olyan, mint amit a téma, valamint az áldozatok megérdemeltek volna, akiket még a mai napig is ver az ég, mivel napjaink rosszabb sorsra érdemes neonáci hordái a porrá égett szerencsétlenek emlékét tűzve mocskos zászlajukra hirdetik beteg és bűnös nézeteiket, elfeledkezve például Varsó robbantóalakulatokkal történő, vadállatias lerombolásáról és lemészárlásáról, de ez már egy másik, ugyancsak filmet érdemlő történet...

Nem mesélek London 1940-es, parancsba kiadott –tisztán demoralizáló hatást elérni kívánó- „térdrekényszerítésérol”, ami azért nem egy „fekete nap” volt, hanem fekete félév, nagyságrenddel több civil áldozattal, mint Drezdában…

Nem regélek a történészek által az abszolút értelmetlen rombolás jelképének tartott Sztálingrádról, ami szintén hosszú hónapokig tartott, s valójában két véreskezu állat presztízs-csatája volt, megintcsak többszörösen annyi civil áldozattal, mint a barokk fovárosában.

Kevés említés esik Párizs 1944-es, felszabadulásának másnapján (!) végrehajtott bombázásáról, ami egyszeruen Hitler személyes bosszúja volt, mert parancsát –miszerint Párizsnak csak a romjai juthatnak a felszabadítók kezére- nem hajtotta végre Choltitz tábornok, a megszállt fováros német parancsnoka.

S már szinte félek megemlíteni a „második Sztálingrádnak” nevezett -ugyancsak hónapokig tartó- budapesti ostromot, ahol -valahol olvastam- szintén rengeteg civil élt és esett el, úgy vélem, értelmetlenül és barbár módon… s hallottam olyat is -persze, mindenfélét hall az ember-, hogy Budapest Európa egyik gyöngyszeme volt… még Hitler szerint is.
Drezda… az más… ahogy annak idején a filmhíradók is csak azt mutatták Németország-szerte, amint Hitler és sleppje fejüket csóválják az értelmetlen pusztulást látva, s meghatódva fel-alá járkálnak a kamerák elott... Budapest elpusztítása ugyanekkor „nem fért bele” a német filmhíradókba.

Én is láttam a Frauenkirche romjait a „saját szememmel”… de ez nem feledteti az elpusztított dunai hidak képeit vagy a semmivé lett Kálvin teret, civilek holttesteivel, kiégett roncsokkal, lótetemmel...
Drezda fekete napja barbár döntés, ez nem kérdés. Ahogy minden pusztítás az -a fentebb említettek is.
De essen szó a filmrol is.

Ki kell mondani: Goebbels ügyesebb, hatásosabb filmet készített a tragédiáról, mint azt a „mai német filmgyártás” tette.

A Drezda címu alkotás ugyanis NEM a szörnyu napról szól, az csak az apropóját adja egy kidolgozatlan, életszerutlen, steril, igazi „kitch”-es szerelmi történetnek, amit tipikus német tálalásban, a nem igazán híres német színésziskola „pillanatnyi kiválóságainak” segítségével tovább rontanak.

Egy mozi ne a pirotechnikáról, speciális effektekrol, precíz, élethu makettekrol szóljon, azok csak nélkülözhetetlen részeit képezzék egy háborús mementónak.

Egy filmnek színészekre, rendezore, s ha már valós alapokon nyugszik, hozzáérto forgatkönyvírókra, és szakértokre van szüksége.

Ezeket hiába keressük a Drezdá-ban.
Igaz, kituno a kép és a hang. Professzionális a látvány. A mondanivaló azonban elsikkad, ami így a valódi vesztesége a munek, s aminek azt kellett volna kiáltania a világnak: bárhonnan nézzük is, a pusztítás mindig értelmetlen lesz, a tuz pedig minden oldaláról éget, bármelyik felén és bárki is áll a közelében.

Végre egy film arról, hogy nem csak a szövetségesek szenvedték meg a háború borzalmait, és nem csak a németek oldalán voltak szörnyetegek. Hálát adok a sorsnak, hogy nem azokban az idokben éltem, borzalmas lehetett.

A film kissé hosszú, és mint a mi szabadság szerelmünk az is inkább romantikus mintsem háborús film, de ennek ellenére érdekes és nézheto. A képi világ szép, a szinkron viszont katasztrófa, minek a DTS sáv erre, nem értem, össze vissza szólnak a hangfalak, elég lett volna ennyi erovel egy 2.0-s szinkron is.

Összességében viszont egy jó (végre nem amerikai) film.

A film Churchill és az angol légiero háborús bunérol, Drezda városának ok nélküli szétverésérol, a dönto többségében polgári áldozatok, a Vörös Hadsereg elol odamenekültek legyilkolásáról szól.

Nem lehet a legfelso osztályba sorolni a muvet, mivel nem olyan fordulatos, kevésbé drámai, kevésbé izgalmas. A szerelmi történet eléggé kis bugyuta. Egy idegen pilóta kedvéért a leányka hirtelen hátrahagyva az addigi életét, lelép az orvos volegényével tartott eljegyzésérol. Az alkotók 2.5 milliárd forintnyi összeget költöttek a filmre, ami a német filmgyártásban eddig világcsúcs, de Roland Suso Richter rendezotol számomra elso továbbra is az Alagút.
Meg lehet nézni, egyszer-kétszer e lemezeket is. A képek színvilága kevésbé szép, tükrözi a háború koszos, poros, piszkos hangulatát. Jó néhány eredeti, háborús képsor van belevágva, ez illik is oda. Technikai szempontból is igényes, sok digitálisan létrehozott, de valósnak tuno jelenet van benne.

Fontos megemlíteni, hogy sajnos a hangváltás ennél a lemeznél is le van tiltva, csak a macerás módon, a menübe történo visszalépdeléssel lehetséges. Ha engednék muködni a hangváltó gombot, látni lehetne, hogy sem a magyar DD 5.1-es nem éri el az eredeti német hangsáv hangerejét, térhangzását, de még a DTS sem. Azaz a Fantasy Film szépen elbarmolta a magyar hangot és gyengén keverte le és másolta fel. Nagy hiányossága a lemeznek a német felirat nemléte. Az eredeti hangsávon az angol szereplok egyébként angolul beszélnek.

Az egyedüli extra egy kb. 27 perces munkafilm. A színészek egyébiránt teljesen ismeretlenek, a jelenlegi népszeru és közismert német színészek közül egy sem szerepel benne.

A két lemez közül az elso egy egyrétegu, a másik kétrétegu. Kép 16 : 9-es.
Egyvalami nem világos : a foszereplot az elso részben meglotték. Az nem derül ki, hogy a golyót hogy vette ki a sebébol, csak azt mutatják, hogy bekötözi magát. Én egy haslövéssel nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna futni és hosszú ideig bújkálni. A kórházban sem mutötték meg.

Mivel éltem hosszú évekig Drezdában ami ma is az egyik legszebb európai város saját szememmel láthattam romokban hagyva a háború értelmetlen pusztítását szimbolizáló, mára újáépített, Drezda szívét is jelképezo templomot a Frauenkirche-t. Már emiatt elfogult vagyok ezzel a filmmel.



A világháború egyik leggusztustalanabb és legértelmetlenebb rombolása volt Drezda bombázása melyrol ezidáig még nem készült minoségi filmalkotás. Most a német filmgyártás megtette és leforgatott egy romantikus szállal átszott, 170 perces, eredetileg a televíziónak szánt, háborús drámát melyben persze foszerepet kap a fekete nap.

A 2 részes film elso felében megismerjük a foszereploket. A gazdag orvoscsalád sarját aki novér leendo férje oldalán a háborúban és szép lassan eszmél micsoda káoszban élnek. A sors útjába sodorja a britt pilótát aki túlél egy légibalesetet majd a drezdai kórházban bújkál. A némi túlzással megírt cselekmény ellenére a film leginkább képeivel hat. Sok helyen kreált archív felvételekkel teszik hitelessé a látványt ami ezáltal igen jól muködik. A légi felvételek kifejezetten szépek, látszik volt rá pénz boven.  A színészek teszik a dolguk, nagyon hibát nem találni alakításukban mondjuk nem is viszik túlzásba szakmájukat.

A második fejezetben, a bombázásé a foszerep. A kreált sztori itt már minimálisra csökken. A látvány tv filmhez képest viszont nagyon jó. Nem egy történelmi film, inkább történelemmel átszott dráma a háború értelmetlenségérol.
Összességében fogysztható, könyedebb, tv-re szánt alkotás annak minoségében. Néhány emlékezetes jelenettel egy kissé túlnyújtott filmben, közepes alakításokkal. Amolyan német Szabadság, szerelem.
Nos, a kiadványt tekintve: a kép rendben, hangok: magyar dts, német 5.1 A borító külalakja 65%, elmegy. A film két részbol áll 2 lemezen. Az extra lemzen található egy átfogó dokumentumfilm a forgatásról és a történet eredeti vonatkozásairól. Megjegyzendo, hogy a hazai piac kis mértéku felvásárlásának eredménye, hogy lecsúsztunk a fémtokos kiszerelésrol...bár ez a film boven jó muanyag kiszerelésben is.
6/10