Íme, végre elérkezett az az ido, hogy én is kritikával illessem ezt a remekmuvet. Sok ido telt el, és sok alkalmam lett volna, hogy megtekintsem a filmet, melyrol úgy érzem írni kell, említést kell tennem, mert nem véletlenül mondták, hogy Carpenter mester legjobb filmje, és nem véletlenül beszélt mindenki róla sokat, és az sem véletlen, hogy ódákat zengettek róla. Ezt most már nekem is meg kell erosítenem. Igen, kedves nézok, olvasók, horror rajongók, ez a film valóban meghozta számomra azt az élményt, melyrol még sokat fogok beszélni, és témalap a horror mufajban. Be kell vallanom, hogy talán sokkal elobb kellett volna megnéznem, akár még gyerekkoromban, biztosra veszem, hogy még nagyobb nyomot hagyott volna bennem, de így sem veszik el az érzés.
A történetet már bizonyára rengetegen ismerik, egy tudósokból álló csapat az Antarktisz egyik szegletében éli világát, kutakodva lehetséges felfedezések reményében. Egy nap történik aztán valami. Egy helikopter vergodik feléjük, és a fedélzeten tartózkodó két tudós, akik norvégok, egy kutyát üldöztek az amerikai bázisig, és a norvégok közül egy teljesen érthetetlen módon a kutyát szeretné "elpusztítani". Ezt addig senki nem érti, hogy miért, és mi ez az orület körülöttük. Hogy megértsék a dolgot, helikopterrel felderítik a norvégok bázisát, hogy kiderítsék mi történhetett a csapattal, akik látszólag teljesen eltuntek, és megsemmisültek. Rátalálnak egy ember formájú lényre, melyet magukkal visznek vissza a bázisra. Boncolás után kiderül, hogy az emberi forma tükrözi az ember pontos felépítését, és látszólag semmi különleges nincs benne. Egy este, különös hangokra találnak a kutyák ketrece körül, és onnantól kezdve elszabadul a pokol, és a DOLOG elkezdodik...
A film valóban mérföldko a horrorok világában, mert a látványelemek, a zene, a rendezés teljes egészében félelmetes, elrettento, izgalmas. Csak folytam az eseményekben, és elragadott a látvány, egyre kíváncsibb lettem, hogy mi fog még történni, vajon mi lehet a rejtély kulcsa. Bevallom, még féltem is néha, mert annyira gondosan és pontosan felépített filmrol van szó, hogy ezt így is akarták megcsinálni. Látszik Carpenteren, hogy nagyon félelmetes filmet akart készíteni, hogy minden passzoljon, hogy éljen bennünk a rettegés, hogy ne felejtsük el a filmet. Sikerült. Kokemény borzongás, hangulatkeltés, az idegek pattanásig feszülnek, és a DOLOG egyre rémisztobb. Nem tudod honnan jön elo, kibol bújik elo, honnan támad. Végig nem tudod a filmben, és ahova nézel mindenhol OT látod.
Zseniális film, minden eleme, a zene, mely Ennio Morricone nevét fémjelzi, tökéletesen illeszkedik a filmhez. A maszkok elismerést érdemelnek, tökéletes, és technika sem régi. Csak rébuszokban és szuperlatívuszokban tudok a filmrol nyilatkozni, gratulálok a filmkészítoknek. Nálam hasonló hatást csak az Alien ért el, nem láttam még ezekhez hasonló filmet.
John Carpenter mestermuve.
A DVD kiadásról:
Szerintem megérte várni vele, mert annak ellenére, hogy szeretem a díszesebb kiadásokat, a tartalom kárpótol. Az extrákat még nem sikerült megnéznem, de biztosan megfogom. A kép úgy érzem remek minoséggel bír, a magyar hang jól szól, éles, és jól értheto. A szinkron nekem tetszett, nem láttam még a Jakab Csaba-féle szinkronnal, de már nem is annyira akarom.
Tökéletesen meg vagyok elégedve a kiadvánnyal, minden elismerésem a kiadónak.
Összegezve aki megveszi látatlanban tutira nem bánja meg, mert felejthetetlen estéje lesz.