Díszdobozban szinte megjelenésekor vettem meg, de csak most néztem bele. Elsoként az Attilával kezdtem.
Ebben nagyot csalódtam, ha a többi is csak ilyen lesz akkor megy a kukába.Aurelianus értékelésével értek egyet. Bár lehet csak a Kárpát-medencében éloként forr a vérem a látottak miatt.
BBC filmként mást vártam a Dzsingisz Kán életérol szóló filmjük nekem például tetszett.
Ez a film is azzal kezdodik, hogy a narrátor elmondja a ma élo legjobb történészek és hiteles dokumentumok alapján készült el.
Nem doktoráltam történelembol az igaz, de számomra elfogadhatatlan Attila ilyen ábrázolása.
Már a színész kiválasztása sem túl szerencsés, azután úgy állítja a film, mint valami idegbeteg kénye- kedve szerint gyilkoló orültet. Úgy beállítani, mint aki a csatáinak megnyerését csak annak köszönheti, hogy a rómaiak seregei nem képviseltették magukat teljes létszámban (Nis), az orleanszi(?) csatát teljesen elbaltázva bemutatni, errol több helyen döntetlen eredményt szoktak emlékezni. Szinte a legjelentéktelenebbül emlékezni arra, hogy Rómát eltaposhatta volna, csak pápai kérésre nem támadta meg. Már a kezdés is információ szegény, szinte semmit sem tudunk meg ázsiai származásáról, a "barbárok" az európaitól eltéro harcmodoráról.
Számomra hiányos és nem hiteles bemutatása Attilának.
A Spartacusba kb. 20 perc elejéig belenéztem, abban már egy szinpatikus férfi a "fohos" aki csak kényszerbo gyilkol, O nagyobb tiszteletet kap a BBC készítoitol. Talán jobban is megérdemli?!