Nagy elszántsággal nekiültem és azt gondoltam, na majd én megírom a tutit az azonos címu regény alapján készült legújabb idoutazós filmrol, Az idoutazó feleségérol. De gyorsan rá kellett jönnöm, hogy no létemre errol a filmrol azt a bizonyos nagyon tutit nem fogom tudni megírni, ugyanis bárhonnan is kezdeném el kósoltgatni a filmet, rövid úton bevillana Eric Bana igézo tekintete és a sokra hivatott tuti írás egy szóban csúcsosodna ki:romantika.
Nyilván lehet, lehetne elemezgetni, hogy miért izgalamas egy olyan film, aminek a fohose jelenbol szökken múltba, majd onnan vissza a jelenbe, hogy aztán továbbállhasson a jövobe. Sot biztos érdekes lenne – nyilván a tuti jegyében – a közelmúlt idoutazásokkal foglalkozó Sandra Bullock filmjeit is górcso alá venni (Ház a tónál, Megérzés), de hadd tekintsek el ettol, és hadd mondjak csak annyit, hogy noha kell egy kis ido, mire az ember tisztában lesz vele, hogy térben és idoben éppen merre jár Henry (Bana), amint belerázódunk az idosíkok váltakozásába – és ez tényleg nem tart sokáig -, már csak egyetlen dolog lesz érdekes: a romantika.
Az idoutazó felesége az a mozi, ami az én olvasatomban kimeríti ezt a terminust. Nem tudom, a fiúk, férfiak milyennek látnak egy ilyen alkotást, de én és a végtelen ido utazója olyan pillanatban találkoztunk, hogy a nagy tuti-megmondás helyett csak annyi okosság fér ki a billentyuzetemen, ha róla akarok beszélni, hogy el vagyok varázsolva.
Noshát, tuti nincs, viszont a 2009-es év nálam toplistás filmje van. Szerencsére már DVD-n is. Most mondjam azt, hogy .... alapmu? (sicc!)