És akkor megtörtént. Átszakadt minden vasakadály, a silbakok lelkileg is összetörtek, acéloszlopok hajoltak meg, üvegtáblák hullottak szikrázó morzsákra, szép volt ugyan, de hiába, ostornyeles lámpák tértek ki döbbenten, és a vonat kifutott az utcára, előre, át a virágok kővázáin, lezakatolt a lépcsőkön, szaladt az utcán, menekültek a rémült emberek, elengedték egymás kezét, a vonat nekik esett, akár egy eszét vesztett fenevad, és aztán bódultan, kábán megtorpant.
Eddig tartott a lázadás. A hírneves elszabadulás. De akkor is, egyszer mégis sikerült, ha csupán 27 métert is, de megtette. Sín nélkül. Mozdony nélkül. Menetrend nélkül. Kalauz nélkül. Utasok nélkül.
Az eset valójában 1962. október negyedikén, 14 óra 21 perckor történt. Pontosabban akkor ért véget, mert a történés maga korábban kezdődött...
