Eddig háromszor néztem meg a filmet, szóval nagyon bejött. Többek közt a remek fekete humor (ujjas kalamajka) és három foszereplo is kiváló teljesítményt nyújt, mintha csak erre születtek volna; Downey szomorú szemú bohócbaleknak, Kilmer kemény, ámde meleg nyomozónak, Monaghan pedig valószínuleg a valóságban is hasonló színésznocske, mint a filmben. Igazán szeretheto karaktereket hoztak létre mindhárman.
A cselekmény ugyan bonyolult, de egyáltalán nem volt követhetetlen számomra. (Ehhez lehet, hogy az is hozzájárul, hogy egy idoben jópár Raymond Chandler könyvet elolvastam, amik jóval bonyolultabbak. Egyébként az író-rendezo Shane Black is ezt tette, mielott megcsinálta volna a filmet, hogy ihletet merítsen. Nem mellesleg pedig eddig is olyan forgatókönyveket írt, mint a Halálos fegyver 1 és Az utolsó cserkész, amik szintén kedvenc filmjeim közt szerepelnek). Különben sem a cselekmény az elsodleges ebben a filmben.
A durr, durr és csók-ot túl sok kategóriába lehetne besorolni ahhoz, hogy kijelentsük vígjáték, vagy krimi, vagy haverfilm. Igazából egyik sem, hanem mindezek szerencsés keveréke.
És egyálatlalán nem olyan a film, mint egy elsofilmes munkája. Ugyanis mindent a legjobban választott ki a színészektol kezdve az operatorön át a zeneszerzoig.
És hogy a dvd-rol is mondjak valamit: a kép szép, a szinkron is élvezheto, extrából lehetne több is, és a menü is lehetne jobb.
Végeredményben elmondhatom, hogy már rég nem láttam filmet, ami annyira tetszett volna, mint A durr, durr és csók. (a cím tényleg elég gáz, bár a pussz, pussz, bumm, bumm se lett volna nyero)