A Pusztulás egyetlen elonye, hogy felidézte bennem, milyen jó film is "Az ember gyermeke". A történet erosen arra hajaz, de magán az ötleten túl sem a helyszínek (minden átkozottul steril és pedáns), sem a szereplok (kéttucatnyi néma, zombisan futkorászó gyerekstatiszta; féltucatnyi, sikítozásra és következetlen menekülésre kárhoztatott színész) nem képesek hangulatot teremteni. Olyannyira nincs benne semmi horror-szeru (vér alig, a feszültség 90%-a a rettento gonoszan nézo gyerekekbol ered), annyira érzodik, hogy kb. 1 dollárral került többe, mint egy baráti társaság által forgatott amator film, hogy alig sikerült becsúsznia nálam a C-kategória aljára. Ha pedig mégis sikerülne elvétve némi muködo riogatást összehozni, azt egy percen belül unalomba taszítják egy sablonos családdrámával (a fohos börtönéletének elozményei és következményei) vagy az okokról való, kezdetektol egy irányba mutató, közömbös és értelmetlen fejtegetéssel.

Kép, hang megfelelo, és még némi extra is ráfért a lemezre, tehát a kiadás majdnem kellemes. A film is nézheto, de semmit nem ad, és 84 percen kívül semmit nem is vesz el.