Most újranéztem Móra klasszikusából készült, a magyar film ezüstkorában elkészített verzióját. Sokszor láttam már, de minél öregebb az ember, annál bosszantóbb ez a film. Sohasem szerettem Haumann Petyát, de o volt a legjobb ebben a rettenetesre sikeredett produkcióban. És már ez a tény is fokméoje ennek a filmes mélyrepülésnek. Móra zseniális gyermekregénye, talán a világirodalom legjobb gyermektörténete és legpoétikusabb látomása ebben a filmben alig jött át. Móra világa telve van a magyar táj, a gyermeki lélek és a vallásos életérzés lírai pillanataival, a magyar ember természetes és egyedülálló, minden nációnál feljebb való jóságával.  Szemes elvtárs gondos és aprólékos munkával mindent elkövetett azért, hogy ezekbol semmi ne kerüljön a filmvászonra. Így lett ebbol a megrázóan felemelo gyermekeposzból a legrosszabb tévéjáték-hagyományokat követo, kisstílu adaptációs szemét.