A Furész-sorozatért is felelos Twisted Pictures 2007-es horrorja (?) nem tud túl sokat felmutatni: a Shannyn lány (One Missed Call remake) és Alecia Moore (alias Pink) hatástalan foszereplésével készült rémtörténetben aligha találni olyan elemet, amire azt mondhatnánk, hogy muködik, én mégis kiszaladtam a székbol a feszültségtol.
Ennek egyetlen oka van: a tavalyi metrós Borzongás (The Creep) óta érzem, hogy a földalatti, dohos, koszos, mocskos, büdös, elhagyatott helyszínek nekem irgalmatlanul bejönnek, a Katakombák fo helyszíne pedig, nem nehéz kitalálni, pont ilyen.
Nem kellett volna sokat dolgozni, hogy ez a film hatalmasat üssön, hisz végre nem egy remake, vagy egy folytatás, és még az ötlet is valamilyen szinten egyedi, ráadásul a forgatókönyv ügyesen elkerülte azt a hibát, hogy egy százezredik kísértettörténet peregjen le a szemünk elott... mégis, hiányzik az igényesség, a hitelesség, és könyörgöm, a gore! Egy normális befejezésrol nem is beszélve.
A kép kicsit koszos, tompa és fakó, persze fura is lenne a föld alatt kristálytisztán látni, az eredeti hang pedig számos esetben, elsosorban a beszédhangoknál indokalatlanul elhalkul. A film nem különösebben igényel bónuszanyagot, legalábbis ezzel vigasztalom magam, ha egyszer nincs is. :)
A Katakombáknak több a hibája, mint az erénye, ám elvárások nélkül, egy kis beleéléssel akár egy orült feszült másfél óránk is lehet, érdemes bepróbálkozni vele az akciós áron.
Ennek egyetlen oka van: a tavalyi metrós Borzongás (The Creep) óta érzem, hogy a földalatti, dohos, koszos, mocskos, büdös, elhagyatott helyszínek nekem irgalmatlanul bejönnek, a Katakombák fo helyszíne pedig, nem nehéz kitalálni, pont ilyen.
Nem kellett volna sokat dolgozni, hogy ez a film hatalmasat üssön, hisz végre nem egy remake, vagy egy folytatás, és még az ötlet is valamilyen szinten egyedi, ráadásul a forgatókönyv ügyesen elkerülte azt a hibát, hogy egy százezredik kísértettörténet peregjen le a szemünk elott... mégis, hiányzik az igényesség, a hitelesség, és könyörgöm, a gore! Egy normális befejezésrol nem is beszélve.
A kép kicsit koszos, tompa és fakó, persze fura is lenne a föld alatt kristálytisztán látni, az eredeti hang pedig számos esetben, elsosorban a beszédhangoknál indokalatlanul elhalkul. A film nem különösebben igényel bónuszanyagot, legalábbis ezzel vigasztalom magam, ha egyszer nincs is. :)
A Katakombáknak több a hibája, mint az erénye, ám elvárások nélkül, egy kis beleéléssel akár egy orült feszült másfél óránk is lehet, érdemes bepróbálkozni vele az akciós áron.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
Amikor elkezdtem nézni, úgy voltam vele, hogy az alapötlet nem az igazi (illegális ravebuli egy tömegsírban?!), de a lehetoség benne van egy feszültséggel teli filmre. Régóta szeretnék látni egy jó mono-horrort, ahol egy szereplo kénytelen valami bezárt helyen szembenézni valami rémséggel, elhitetve, hogy nem számíthat senkire. Szinte magam elott láttam az egy fénykéve mögött imbolyogva botladozó csajt, aki fokozatosan lesz egyre kétségbeesettebb és idegesebb, miközben egy szem túléloként bolyong egy kusza labirintusban.
Helyette azonban én, a nézo éreztem hasonlókat. A Katakombák megszegi a horrorfilmkészítés elsodleges szabályát: "Soha, soha, de tényleg soha ne kezdj horrorfilmet a következo mondattal: 24 órával késobb megérkeztem Párizsba, és 48 órával érkezésem után mindenki, akivel találkoztam, halott volt "! Egyszeruen azért, mert ez szétcsapja a feszültséget, hiszen minek izgulni a szereplokért, úgyis mindenki hulla lesz, a foszereplo meg értelemszeruen túléli. Úgyis ez a horrorfilmek 99%-ának alapja, tök felesleges ez még külön ki is emelni. A szereplogárda férfi tagjairól az unszimpatikus majomparádé kifejezés jut eloször eszembe, az o esetükben szinte vártam, hogy mikor nyiffannak ki (sajnos túl késon...). A nok közül Pink nem kapott túl sok szerepet, és azt is maximum tisztességes iparosmunkának mondanám, semmint hiteles beleélésnek. A film 90%-át uralni kénytelen Shannyn Sossamon pedig képtelen eljátszani hogy o most éppen menekül; semmi paranoia, semmi kétségbeesés, csak hisztérikus rohangálás a díszletek között (kb. úgy, mintha egy plázacica futna a leárazott muköröm felé). Ja igen, a díszletek: vannak olyan falszakaszok, amikrol háromdimenziós, pontos modellt tudnék csinálni, mert a csaj vagy hússzor elfut elottük, jobbról, balról, körbe-körbe, és ez zökkentett ki végül teljesen a hangulatból. Ha az a cél, hogy az elveszettség érzését hozza a film, hiszen ezért rakta a tisztelt író egy X kilométer hosszú, tekervényes kazamatába a sztorit, akkor muszáj más-más falaknak, folyosóknak legalább az illúzióját kelteni! Ha pedig ezt egy rendezo meg egy operator nem tudja megoldani a kameranézetek és a világítás variálásával, akkor surgosen tépjék szét a diplomájukat. Alig egy-két jelenet volt, ami hozta a várt hangulatot, pont úgy, ahogy elképzeltem: hosszú folyosó, üresség, csend, és csak egy tétova alak körvonalait látjuk, ahogy egy zseblámpa fényével próbálja a leágazások közül megtalálni a helyeset.
Így aztán a Katakombák para-horrornak túl színes és zajos, a slasherhez meg nincs benne elég vér és hulla (a fenti 48 órás mondat végül kb. 47 óra 23 percnél teljesül). Olyan... semmilyen. A foszereplo helyett a rendezo és az író tévedt el a saját ötletei, a lehetoségei és a mufaji elvárások alkotta útvesztoben, és a film végén -egy szerintem rossz befejezéssel- a kijutás helyett inkább lerombolták az egészet.
Helyette azonban én, a nézo éreztem hasonlókat. A Katakombák megszegi a horrorfilmkészítés elsodleges szabályát: "Soha, soha, de tényleg soha ne kezdj horrorfilmet a következo mondattal: 24 órával késobb megérkeztem Párizsba, és 48 órával érkezésem után mindenki, akivel találkoztam, halott volt "! Egyszeruen azért, mert ez szétcsapja a feszültséget, hiszen minek izgulni a szereplokért, úgyis mindenki hulla lesz, a foszereplo meg értelemszeruen túléli. Úgyis ez a horrorfilmek 99%-ának alapja, tök felesleges ez még külön ki is emelni. A szereplogárda férfi tagjairól az unszimpatikus majomparádé kifejezés jut eloször eszembe, az o esetükben szinte vártam, hogy mikor nyiffannak ki (sajnos túl késon...). A nok közül Pink nem kapott túl sok szerepet, és azt is maximum tisztességes iparosmunkának mondanám, semmint hiteles beleélésnek. A film 90%-át uralni kénytelen Shannyn Sossamon pedig képtelen eljátszani hogy o most éppen menekül; semmi paranoia, semmi kétségbeesés, csak hisztérikus rohangálás a díszletek között (kb. úgy, mintha egy plázacica futna a leárazott muköröm felé). Ja igen, a díszletek: vannak olyan falszakaszok, amikrol háromdimenziós, pontos modellt tudnék csinálni, mert a csaj vagy hússzor elfut elottük, jobbról, balról, körbe-körbe, és ez zökkentett ki végül teljesen a hangulatból. Ha az a cél, hogy az elveszettség érzését hozza a film, hiszen ezért rakta a tisztelt író egy X kilométer hosszú, tekervényes kazamatába a sztorit, akkor muszáj más-más falaknak, folyosóknak legalább az illúzióját kelteni! Ha pedig ezt egy rendezo meg egy operator nem tudja megoldani a kameranézetek és a világítás variálásával, akkor surgosen tépjék szét a diplomájukat. Alig egy-két jelenet volt, ami hozta a várt hangulatot, pont úgy, ahogy elképzeltem: hosszú folyosó, üresség, csend, és csak egy tétova alak körvonalait látjuk, ahogy egy zseblámpa fényével próbálja a leágazások közül megtalálni a helyeset.
Így aztán a Katakombák para-horrornak túl színes és zajos, a slasherhez meg nincs benne elég vér és hulla (a fenti 48 órás mondat végül kb. 47 óra 23 percnél teljesül). Olyan... semmilyen. A foszereplo helyett a rendezo és az író tévedt el a saját ötletei, a lehetoségei és a mufaji elvárások alkotta útvesztoben, és a film végén -egy szerintem rossz befejezéssel- a kijutás helyett inkább lerombolták az egészet.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)