Kifejezetten kellemes film az Otthon, biztonságban, még akkor is, ha morbid dolog ilyet mondani egy katasztrófafilmre. Ez nem az a pörgös-menekülos fajta, hanem a csendesen és drámaian lassú, ahol az embernek van ideje elmélázni, vajon o hasonló helyzetben mit tenne? Mi lenne, ha valamelyik szerettével történne valami, ha valaki veszélybe kerülne, és nem csak a gyilkos hamufelhokre kell itt szukíteni a dolgot. Tudna-e, akarna-e, merne-e racionális lenni, és akár sorsára hagyni egy embert, vagy ösztönbol cselekedne? A csekély számú, olykor láthatatlan (pl.: Lexi családja, akiket csak a telefonon keresztül ismerünk meg) mellékszereplo által keretezve ez ugyanis Lexi és Brad harca. Harc egymással, egymásért, az ismeretlen vírussal, a paranoiával, a kételyekkel, a szerelmükkel, a tehetetlenséggel. Ez eddig jó, de több feszültséget és több drámaiságot elviselt volna a film: nagyon keveset tudunk meg Brad és Lexi hátterérol, családjáról, max említés szintjén, és az embereken eluralkodó pánik érzékeltetése is eléggé lapos, nincsenek rohangáló tömegek, hisztérikus bemondók, a foszereplok is viszonylag higgadtak. Ráadásul bármifajta érzelmi és fizikai feszültséget képes agyonütni az, hogy a snittek között olykor négy-öt másodperces feketeség van, ami ugyan az elmélyülést és a téma feldolgozását segíti, csak a filmet teszik darabossá és vontatottá.
A képpel nem, de a hanggal volt bajom, számítógéppel nézve ütközoig kellett tekernem a hangerot, hogy egyáltalán értsem, mit mondanak. Szívem szerint 3,5 pontot adnék, mert a téma felvetése és a befejezés érdekes, a színészek is jobban teljesítenek az átlagnál, de az üresjáratok és a kis költségvetés miatt nem "jár" a négyes.