(Nyomokban SPOILER-t tartalmazhat...)
Nagyszeruen felépített film egy erosen vitatható témáról, kétes lezárással. A történet középpontjában Liu Xing tette és az azt megelozo események állnak, a rendezo pedig igyekezett a film eszközeit a srác személyisége és az indokai bemutatására használni.
A drámai vonal érdekes és összetett: a kissé naív fiú, tele reményekkel és ötletekkel érkezik az USÁ-ba, és kénytelen megtapasztalni, hogy a matematikai és kozmológiai elméletei, a kedvessége, és a lelkesedése sem védik meg ot a valóságtól. Ami mégis a legjobb, az a film kevert kulturális háttere: a kínai és az amerikai mentalitás, zene, életmód, öltözködés, helyszínek, színészek és a kétféle nyelv (szinkronnal a film hangulatának fele elveszik); mind-mind érdekes színfoltjai a történetnek. Ezt egészítik ki a ritkán felbukkanó szimbólikus jelenetek, és a film (számomra nem pontosan értett) tagolása az öt oselemnek megfeleloen. Ye Liu remekel az új közösségbe került zseni szerepében, a többiek pedig jól kiegészítik a játékát, bár tolük/róluk viszonylag keveset tudunk meg, elég szimplák a karaktereik, talán a mecénás Joanna Silver (Meryl Streep) árnyalt valamennyire.
A készítok azonban Liu Xing motivációi mellett nem tisztázták a sajátjaikat, vagyis nem éreztem, hogy feltették volna a "Miért is csináljuk meg ezt a filmet?" kérdést. Próbáltak tárgyilagosak maradni, de mert ez dráma, és nem dokumentumfilm, pusztán ettol, minden igyekezetük ellenére, a szépen felépített motivációs háló az utolsó öt percben cafatokra szakad. Eleve az egész koncepció arra épül, hogy Liu Xing a körülmények, a professzor által elkövetett szellemi kizsákmányolásnak és elnyomásnak, a szakmai és emberi hazugságoknak, a kulturális és nevelésbeli különbségeknek az áldozata. A vége ettol összecsapottnak hat, mintha csak azt mondaná a film: "Jaj, szegény! De kár érte!", slussz-passz. Én így csak egy saját tehetsége fényétol elvakult mimózát láttam, aki az elso kudarcoktól ámokfutóvá válik, bár persze ott a régi mondás, miszerint "az orültet és a zsenit egy hajszál választja el".
A Sötét anyag szép szimbóluma a filmnek: bár a világur eseményeirol, akárcsak Liu Xing indítékairól az azt alakító körülmények alig 10%-át ismerve is levonhatunk következtetéseket, a lényeg mégis az a 90%, amirol csak sejtéseink és elméleteink lehetnek. Ettol lesz érdekes a film, de jónak inkább csak a profi megvalósítás miatt mondanám. Nyomasztó végkifejlete miatt nem is szórakoztató, aki ezt várja egy filmtol, annak inkább a hasonló témában mozgó, bohókásan vicces Tokiói tortúrát ajánlanám. Itt az találhatja meg a számítását, akit foglalkoztat az emberi lélek és psziché "sötét anyaga".