Valahányszor ránéztem az elmúlt fél évben a polcon pihenő DVD borítójára, szinte kivétel nélkül Töketleneket olvastam címnek… Most, hogy végeztem a mozival – amit baráti ajánlásra szereztem be -, megállapíthatom, nem is álltam olyan messze a valóságtól a félreolvasással.
Szellemes cím a Tökéletlenek, de nagyon erőltetett is egyben, a direkt fordítás, az öngyilkos királyok valahogy mégiscsak jobban kifejeznék a lényeget. Igaz, az meg hülyén hangzik… Ráadásul a szinopszis is iszonyat nagyvonalú a valós sztorihoz, főbb elemeiben igaz ugyan, de messze nem a póker a lényeg. A lényeg az, hogy 4+1 kölök elrabol egy „nyugdíjas” maffiafőnököt, egyikük testvérének életéért és kétmillió dollárért cserébe engednék el. Bár állítólag tudják, mit csinálnak, a fogva tartás közben jönnek rá, hogy talán nagyobb a falat, mint amit le bírnak nyelni: a Barrettet (Christopher Walken) sem fizikailag, sem lelkileg nem tudják megtörni... Sőt, öngyilkos módon a túszuk oktalan bosszantásával a saját halálos ítéletüket írják alá.  Ráadásul Barrett még székhez kötözve is veszélyes ellenfél, s a nevezett pókerjátszmán kívül is úgy játszik a srácokkal, mint macska az egérrel. A nagyon kellemes meglepetés azonban az, hogy a készítők nem álltak meg a „kiről mi derül ki”- féle thrillernél, hanem egy jó kis csavart biggyesztettek a film végére. Nem földbe gyökereztetőt, de jót…
Ezáltal nagyon kellemesen éreztem magam a film alatt. Ha hangulatban, stílusban kellene hozzá hasonlót keresnem, akkor a Közönséges bűnözők, valamelyik Tarantino-film illetve az Alkonyattól pirkadatig első fele ugrik be. Mindegyiknek megvan az oka, de a Tarantino vonalat külön ki kell emelnem: Barett testőre, és egyben sofőrje, Lono (Dennis Leary) valami zseniális figura. Mintha csak a Ponyvaregényből szállt volna ki, kemény, tökös legény egy eszméletlen jó dumával. Társa a kocsiban pedig tökéletes kiegészítője az egész figurának. Amit a csizmájából kihoznak az kész röhej. Ő a film komikai motorja, nélküle egyértelműen kevesebb lenne a mozi. A srácok, akik ezt az esztelenséget végigcsinálják, szintén jók, legjobban talán az ifjú Indy, Sean Patrick Flanery (Max) és a Cilian Murpyre emlékeztető Jeremy Sisto (T.K.) tetszett. A fődíj azonban egyértelműen C. Walkené. Gyakorlatilag végig leszíjazva, csupán szem és arcjátékkal is hibátlan, izzik a levegő körülötte: abszolút jutalomjáték ez neki. Miatta is, de amúgy is egy sikeres alkotásnak kellene ennek lennie… Igazából én egyedül a flashbackeket éreztem néha felesleges időhúzásnak, de ez messze nem befolyásolhatja a pozitív megítélést é a sikert.
Hogy aztán az egész promót ki rontotta el, azt nem tudom. Az 5 millás készítési költség fele sem jött vissza, pedig ez a film bőven megérdemelte volna a nagyobb figyelmet. Igaz, nagy látvány, robbantás, üldözés nincs benne, ezek szerint pedig a néhány lelőtt figura, egy kenyérpirítóval agyonvert pedofil meg a nappaliban kikötött C.Walken nem volt elég vonzó. Mint ahogy a fuckin’ fuck sem… Én is csak mostanában hallottam róla, de rögtön ajánlom is mindenkinek.
Nekem még a korábbi, Navigátor filmes kiadás jutott, de ahogy elnézem, ez az új gyakorlatilag megegyezik azzal. Igaz, az újon nincsenek előzetesek, de sose bánjátok. A kép egész jó, a hang szintén: az 5.1 angol szépen, tisztán szól, minimális effektre is jut hely. A magyar 2.0 nem vall szégyent, erőteljes és élvezhető.
Rájacsizma… :)


Kosárba!!!

Ha a karaktereket és a színészeket kellene értékelnem, akkor az ötös. A történet két szálát remekül uralja Christopher Walken és Denis Leary, elobbi olyan sebességgel osztja az észt és a cinikus poénokat, mint utóbbi a pofonokat és a golyókat. A történet esetében már nem ilyen rózsás a helyzet. Ha ilyen könnyu lenne maffiafonököket elrabolni és kifosztani, mint ahogy ezek a balf....k csinálják, minden unatkozó tizenéves ezzel keresné a kenyerét. A pszichológiai játék és hadviselés pedig, amit az ajánló belengetett, lapos és összecsapott. Elhiszem, hogy ez egy könnyedebb darab, de attól még egy ilyen sztori megkövetelne magának némi feszültséget, és nem feltétlenül kéne ezt ötpercenként megszakítani a cápabor cipokrol, a padló tisztaságáról és a tenyérbemászó vegasi krupiékról szóló eszmecserékkel. Ráadásul a készítok valami okból úgy csavargatták a film végét, mint más a mosott ruhát, csak éppen ez céltalan, gyengén elokészített, így a harmadik ilyentol kezdve már csak közönyre talált nálam.
Az biztos, hogy a gengszter-vígjátékok között az Oscar elso helye nincs veszélyben, és ebbol is boven lehetett volna nagyobb Dzsemborit csapni. Lehet, hogy sokat vártam tole, de sem az agyam, sem a rekeszizmaim nem eroltettem meg közben.