Hét életet szeretnék… De jó is lenne… Valami teljesen mást vártam ettol a mozitól, valami misztikus kis történetet, ami magával ragad, esetleg legyen érzelgos (de ne túl nagyon), legyen drámai, és legyen tanulságos. Nos, ezek mind adva vannak, csak a keverésük borzasztóra sikeredett..
A 20-ik percben még fogalmam sem volt, mirol szól a film. A 30-ik ban sem. Aztán a 60-ik környékén egy kicsit meghatódtam, meg kb. ekkor találtam ki, mi lesz a vége. Utána egy feleslegesen elnyújtott érzelmi maszlagot kaptam, s bár a vége valóban megindító, meg minden, mégis a káosz maradt meg bennem a leginkább a filmmel kapcsolatban..
Sajnálom, hogy ezt kell írnom, szerettem volna, hogy ne így legyen. De vagy a szerencsétlen vágásoknak, vagy a szerencsétlen forgatókönyvnek köszönhetoen az elso felében azt sem tudtam, hol vagyok. Ami azért elég gáz – rengeteget elvesz a filmnézés élményébol. Pont abban a részben, mikor is meg kellene ismernünk a karaktereket, össze vissza ugrálunk a szereplokön. Néhány perc Will Smith körül, néhány másodpercnyi flashback – totál káosz. Persze, a legvégére összeállt a kép, de akkor már késo volt. A kiválasztott embereken segíteni nagyon szép dolog volt – csak azt nem igazán értettem, miért is ez a hét (hat – a tesót értettem) ember volt az. WS motivációja a végéig nem volt világos, s így cselekedeteinek értelme sem. Akiken segít, ezáltal totál közömbösek voltak, megismerni nem igazán volt lehetoség oket – mitol is jobbak ok, mint bárki más?? Na oké, a csaj rendben van. És az utolsó jelenet valóban könnyet csalt az én szemembe is. De ez kevés az üdvösséghez – a jó filmhez…
Nem is tudom, mihez hasonlítsam.. Összevisszaságában kicsit 21 gramm és Memento – de míg azoknál a tudatos koncepció része volt, itt szerintem inkább ártottak vele, mint használtak. A dráma igazi élét sikerült elvenni.
De egy hatalmas érdeme azonban mindenképp van a filmnek: felhívhatja az emberek figyelmét a donorprogramokra – hisz mindig van, akin lehetne segíteni. Talán ha ezt érthetobben, egyszerubben teszik, még nagyobb eredménye lenne.
Érzelem, dráma, tanulság tehát mind megvan. Csak ember legyen a talpán, aki az elejétol átéli ezt a mozit.
A DVD a kornak megfelelo. Szép tiszta kép és (eredeti) hang, némi extrával.
Boltban marad