Zseniális ez a film! Kevin Smith (a Shop Stop II-höz hasonlóan) ismét régi sötétségében ragyog.
A történet ugyan nagyjából semmiről nem szól, amiről meg esetleg mégis, azt láttuk már (száz)ezerszer, de, mint a jobban sikerült Smith-filmek esetében, ennek abszolút semmi jelentősége nincs. Olyan szövegek vannak benne, hogy bár elalváshoz tettem be a dvd-t, nemhogy végignéztem, de végignevettem a filmet. Talán a legordenárébb Smith-film, viszont az "életmű" gyengébb darabjaira jellemző erőltetett lazaságtól mentes, úgy dől a sok ocsmányság a szereplőktől a képünkbe, mintha mi sem lenne természetesebb. Erősen 18-as karikás a film, annak ellenére, hogy képileg igazán durvát nem mutatnak benne (néhol vannak cicik, meg, na jó, egy-két himbálózó kuksi is befigyel), viszont a szövegek és a kontextusok annyira szabadszájúak és tiszteletlenek, hogy az valószínűleg sokakat felháborít(ana), szóval csak óvatosan: mindenki gondolja meg, mennyire vevő a káromkodós, baszós-szopós poénokra. Az egész savát-borsát azonban egyáltalán nem maga az ízlésfeszegető obszcenitás adja, hanem az, hogy mindez olyan frissen, szellemesen dől belőle, nem megfáradtan vagy kierőszakoltan, hogy azt is mondhatnám, a film szinte sugárzik ettől a szemérmetlenségtől (azt az egy székrekedéses poént leszámítva, az szinten alul van).
Az Apatow- és Ben Stiller-féle produkciók ál-szemérmetlen, valójában ingerküszöböt el nem érő, jól kiszámított szemtelenkedései után végre egy igazi tökös, beleszarós (mindkettőt vehetjük szó szerint is), laza parádézást kapunk, ami tényleg nem férne bele a "Szeszélyes évszakok"-ba.
A szinkron remek lett, a szövegek ütnek, a hangok is jók, sikerült áthozni a film természetes hangvételét. A főszereplő srác hangja először furcsa volt, idegennek hatott, de hamar megszoktam, kábé olyan, mint a Ford Fairlane-é, ahol a magyar hang "leesik" ugyan a színészről, de a figurát mégis abszolút kiszolgálja, sőt, hozzátesz valamelyest.
Smith-rajongóknak plusz öröm, hogy a szereplők között feltűnnek a régi arcok is: itt van Jay (Jason Mewes) és Randal (Jeff Anderson) is, külön jópont, hogy ezúttal új szerepekben, nem erőltették a régi karaktereket (persze bámulatos kaméleon-átváltozásra azért senki se számítson). Na meg feltűnik az örök kedvenc beugróként funkcionáló Tom Savini is, akit egyre nehezebb megkülönböztetni az öregedő Brian O Hallorentől, azaz Dante-tól (olyannyira, hogy meg kellett néznem imdb-n, hogy melyikük volt az:)).
Szóval nagyon ajánlom a filmet, de közel sem mindenkinek: aki szereti Smith filmjei közül elsősorban a két Shop stop-ot, de sírás nélkül is meg tud lenni Jay és Néma Bob karakterei nélkül, és tudják szórakoztatni a trágár szófordulatok, azoknak viszont mindenképp!
Lehet, hogy elég szűk a kör, de ki nem szarja le?!