Nos, kezdjük egy technikai dologgal: szerintem is totál szemétség volt – még ha értem és tudom is az okát - kettészedni a negyedik évadot. Két és fél évvel ezelőtt is az volt, meg most is az. Szemétség, hogy másfélszeres árra jött ki újonnan a negyedik évad beszerzési ára a többi évadhoz képest. S végül szemétség, hogy mára meg már nem lehet kapni. Legalábbis a 4.2-őt baromi nehezen szereztem be….
Nagy lendülettel vetettem bele magam a negyedik évadba – tekintettel a harmadik baromi nyugtalanító fináléja után. Még egyik BG évadot sem vártam ennyire. Aztán a túl rövidre vágott csata utáni iránykeresés lehűtötte a kedélyemet. Picit úgy éreztem, hogy csak ötletelnek az írók, nem tudnak mit kezdeni az előzőekben pont általuk felvetett csavarokkal.. Gondolok itt a Négyekre is, de mindenekelőtt Starbuckra… Az évad első negyede erről a kínlódásról szólt, mindenki szenvedett saját magától, a többiek meg szenvedtek tőlük. S ezen a Cally féle epizód sem segített – kétségkívül izgalmas és drámai volt, de utána meg jött az eddigi talán legrosszabb rész – Főnökkel a középpontban. Ráadásul Baltar, mint megváltó – katasztrófa. Az egész lénye az, iszonyatosan irritáló. Ha az ember szigorúan pontozná a BG történetét, a Baltar szál és önmagában a karakter annyira idegesítő, hogy egy csillagot simán elvenne az értékelésből – legyen akár tudós, akár elnök, akár próféta…
Szerencsére a Demetrius elengedésével/elküldésével helyére kerül minden. Onnantól qrva jó az egész. Izgalmas, látványos, minden igényt kielégítő. Űrcsata, sejtelmesség – vajon ki az ötödik? – politika, vallás megfelelő arányú keverése. Karakterink lubickolnak a szerepben, s a történet is jó irányba halad. A néző már szinte várja az egyezséget, a törékeny békét – a nagyon jól irányított érzelmi szállal szinte mindenki szerethető lett, legyen az cylon vagy ember. Leszámítva persze Cavilt…No meg Baltart, de még talán a vallomása után ő is más lett. A történet és a hajó is jó irányban halad, ami az évadzáróban teljesedik ki…
Amit ismét csak mélységes megdöbbenéssel szemléltem. Egyrészt iszonyat depi volt, másrészt meg arra gondoltam, akkor mi a franc jön még ez után??? Igaz, már tudom, mert elkezdtem a folytatást – de ott, akkor az élmény brutális volt. Jó. Nagyon jó. Gondolom anno, amikor bemutatásakor félbe volt vágva az évad a TV-ben (azért jött ki csak 10 rész ebben a dobozban), ez a lezárás még ütősebb volt. De akár vége lehetett volna így is – de mivel nem így lett, érdeklődve várom a lezárást
A DVD hozza a korábbiak színvonalát. Eredeti kép és hang rendben, itt már szerencsére nem hiányzik a felirat sem. A harmadik lemezen van némi kimaradt jelenet, de feliratot sajna nem kapunk hozzá. Ettől függetlenül egy kiváló félévad, talán ki lehet fogni akcióban.
So say we all:
Kosárba!