Három órás filmet nem néz mindennap az ember. Sőt, minden hónapban sem… Akkor sem, ha a nevezett film már fél éve a polcon lapul az új formátumon, és szinte kiált az ismétlésért…
Háromórás filmhez hangulat kell. No meg idő. Félbehagyni ugyan lehet, de nem érdemes – mint azt a bizonyos másik dolgot sem -, mint ahogy annak sincs sok értelme, hogy esetleg fáradtan, vagy az agyad teljesen máshol járva ülj le megnézni egy ilyen filmeposzt. Annak bizony bealvás lesz a vége. Érdekes, évekkel ezelőtt pont ennél a mozinál jártam én is így, a második nekifutásra gyűrtem le (talán harmadik nézést). Most azonban minden adott volt egy jó kis varázslathoz, már délutáneltökélten készültem Skóciába – s a BD-n tett utazás végén újfent egy hatalmas élménnyel keltem föl a fotelből…
Pedig már láttam. Már tudtam, mi fog történni, tudtam előre az örömteli és a szomorú eseményeket is. Mégis – ahogy a jó filmek általában – képes volt úgy hatni rám, mintha először láttam volna. Mel Gibson második rendezése elrepít az 1200-as évek végének Skóciájába, megismertet egy szabadságharcossal, akiről e film nélkül én sem, de a skótokon és angolokon kívül a világ nagy része semmit sem tudna (már csak ezért is volt értelme a mozinak). Teszi ezt úgy, hogy bármennyire barbár és kegyetlen a világ, amiben Wallace és a többiek küzdöttek, angol szempontból bármennyire is megkérdőjelezhetőek a skót hazafi tettei, mégis az első percektől mellette állunk. No persze, hisz Gibson egészen ügyesen játszik az érzelmekkel… A kissé hosszú, de korántsem unalmas felvezetés jó alapot ad egy bosszúfilmhez, amit utána egy rövid, de intenzív love storyval és egy férfiak számára szívhez szóló barátsággal tetéz meg. Aztán meg ami utána történik, mikor is Wallace világa összeomlik – nos, az meg egy kiváló, bosszúból építkező, de azon jócskán túlnövő történelmi, háborús eposz lesz… bocsánat, dráma…
Nem igazán akarok spoilerkedni, hisz biztosan van, aki még nem látta a Braveheartot. Inkább csak annyit, hogy aki belevág, nem bánja meg. A hosszú játékidő ellenére a film kimondottan feszült és izgalmas. ’95-ben, CGI nélkül készültéhez képest meglepően látványos, nagy és helyenként egészen véres csatajelenetekkel, egy nagyon jó történelmi háttér/tabló előtt. Itt szokták megkérdőjelezni mindig egy film történelmi hitelességét, és én itt szoktam ezeken a kérdéseken mindig mosolyogni… Egy játékfilm célja elsősorban a szórakoztatás és valamilyen élmény kiváltása, a hitelesség az maradjon egy másik filmes műfajnak. Mindazonáltal Wallace körül inkább legendák és mítoszok keringenek, mintsem valós történelmi tények, e tekintetben az alkotóknak viszonylag szabad kezük volt. Szabadságukat pedig remekül kihasználták, kiszínezték a sztorit, szerethetővé, izgalmassá, fordulatossá tették azt. S amit pedig korrajzban és díszletben produkáltak – nos, én simán elhittem, hogy ott és akkor vagyok, ahol és mikor is mondták. Az 1300-as évek elején, a koszban, a hidegben, a félig barbár Dél-Skóciában… Az a skót akcentus meg, különösen az elején, az külön király volt, de persze a hangulat fokozásában a skót népzene és a skót szoknya is szerepet játszott…
Amit még mindenképp ki kell emelni a filmmel kapcsolatban, az az egészen kiváló színészgárda - az csak egy dolog, hogy a karakterek valójában nem túl bonyolultak, ennek a színészgárdának ez gyerekjáték lehetett. Gibson mellett ugyebár itt van az akkor már befutott gyerekkori szerelmem, Sophie Marceau, továbbá Brian Cox (Wallace nagybácsi) Patrick McGoohan (Nyakigláb) de több fiatal, vagy akkor még kevésbé ismert, főleg skót színésznek is lehetőséget adott... Így itt van pl. a későbbi Gladiátorból Cicero, Tommy Flanagan, vagy a későbbi Rémszem Mordon, Brendan Gleeson. S még sorolhatnám. Jó volt őket 17 év után újra látni, tudva, hogy azóta hova eljutottak…
Nem állítom, hogy minden szempontból hibátlan lenne a mozi, de ebben egyszerűen nincs kedvem nagyítóval keresni őket. Talán első gondolatra a néha suta humor nem jött be, mindenekelőtt a szoknyát fellebbentő katonák látványa – no, nem a kivillanó ormányok miatt, hanem az időzítés miatt… Más nincs. Ha meg van is: egy ekkora monumentális és nagyszerű alkotás simán elbírja…
A BD közel tökéletes. Tartalmilag mindenképp, hisz a két lemez már önmagában ritkaság. A kép összességében gyönyörű, bár néha kicsit túl élesnek és színesnek éreztem, máskor meg talán kissé opálosnak: de engem ezek nem igazán zavarnak. Még az sem zavart, hogy a hang az „csak” DTS HD HR. Az már inkább, hogy főleg az első hangszórókat dolgoztatja meg, minimális a mélynyomó feladata, valamint a hátsó hangfalakra is csak ritkán téved effekt. Az összkép még így sem rossz, a HR tisztességesen szól így is, de maradt hiányérzetem. Az extra lemezzel kapcsolatban viszont nem: az igaz, hogy az első, a csatákkal foglakozó dokun nincs felirat (vajh miért??), de a többi anyagon mind van. Közel két óra cucc. A valóság és a film összevetése kifejezetten érdekes, a történelmi hűséget keresők kötelező anyaga (30 perc) A második doku (20 perc) viszont övön aluli volt: én az író helyében nem nyilatkoztam volna ki büszkén, hogy amikor írta a forgatókönyvet, fogalma sem volt, miről ír. Mindent csak az elkészülte után ellenőrzött le… Ehhez képest egészen kiváló a mozi. A harmadik, 50 perces filmben a 94-es, a 95-ös és a 2007-es Mel Gibson emlékezik a film készítésére – bizony, néha eltérő módon. Mindenesetre iszonyat munka volt, amit a másodrendezős Gibson nagyszerűen levezényelt. És még van 15 perc archív interjúcsokor is, az is jópofa.
Kosárba!!!