Mivel a Vágy és vezeklés az én olvasatomban elég zseniális volt ahhoz, hogy gyulölni tudjam a fohosnojét és a témáját, ezért úgy gondoltam, teszek egy próbát ezzel az Ian McEwan feldolgozással is.
A felszínen sajnos egy kicsit csalódást kelto volt az Idegenek Velencében, kezdve például az amúgy angolul pompásan árnyalt cím fordításának ürességével. Ilyen a film is. Bóklászik ez a kedves pár a lagúnáknál, keresik az útjukat, kávézgatnak, aztán megismerkednek a legkevésbé sem bizalomgerjeszto Roberttel, aki zavaros gyerekkori emlékekkel fárasztja oket, végül jön csak Caroline, a hátfájós feleség. Épül a feszültség (a házaspárok beszélgetése végig a "Bejönnél a szalonomba? - mondta a pók a légynek"-hangulatú), történnek az események, de ezek, az átható fülledtséggel és a szivárgó mocsokkal egyetemben, önmagukban értelme(zhete)tlenek, megmagyaráz(hat)atlanok. A katarzis is látszólag ok nélkül következik be, a vége pedig zárójelbe teszi az egészet, mintha semmi lényeges nem történt volna. A színészek játéka ehhez illoen túl visszafogott, semmi extrát nem láttam.
Rossznak azért nem tartom mégse ezt a filmet, mert Ian McEwan minden általam olvasott írása ilyen volt: kellemetlenül zavarosak, mert több rétegben fejtegetnek kérdéseket morális felelosségrol, szexuális perverziókról, lelki mérgekrol. Ezt az egyáltalán nem "kényelmes" utazást pedig jól kiegészíti Velence szépsége és Angelo Badalamenti zenéje. Mintha a pokolba vezeto úton legalább a tájban lehetne gyönyörködni, elvonva a figyelmet a "Miért?"-rol...
A DVD kivitele az árkategóriához mért, de a képnek nem tett jót az elmúlt húsz év.
Röviden: Bár a film túl lassú és kaotikus, nézheto és elgondolkodtató a maga groteszk módján. Szeretni azonban ezt a filmet sem tudnám semmi pénzért...