"Tovább is van, mondjam még?", jutott eszembe a film felénél, amikor már a sokadik mufajt és a sokadik kikacsintást olvasztotta magába a forgatókönyv. Azért az nem semmi, ahogy az egyébként egyszerunek tuno emberrablási sztori "becsavarodik", aztán úgy az egyharmadánál felidézi az Olasz melót, majd fél óra, és máris az Egyedülálló no megosztaná borzongása köszön vissza a képernyorol, és még messze a vége. Közben mindez meg van spékelve egy olyan családdal, melyre a "diszfunkcionális" jelzo optimista túlzás, a karakterek egyediségével, és olyan apró poénokkal, mint a megbuherált robo-mikulás ("Feldugjam a fatörzsemet a kéményedbe, ho-ho-ho?"), a versek, vagy a riporterek elzavarása. A színészek a remek játékukkal dobnak még annyit ezen, ami már majdnem elég volt az öt csillaghoz.

Az egyetlen bajom az volt, hogy a film nekem "túl sok". Szeretem én a krimiket, a drámákat, a pszicho-thrillereket és az abszurd vígjátékokat, de attól még nem leszek rajongója a csokoládés marhapörköltnek, hogy külön-külön ízlenek.