Richard Widmark egyik legjobb filmje. Don Siegel három nagy zsaru-ópuszt tett le az asztalra: Madigan (1968), Coogan blöffje (1969) és persze a legjobb Dirty Harry (1971).
Ezek közül az első és az utolsó kimagaslik, hihetetlenül jó atmoszféra-teremtés jellemzi őket, és kimagasló színészjátékok. Története mindkettőnek egyszerű, mégis nagyszerű: figyelmesen követjük, ahogy Madigan elmegy a törpéhez egy kis fülesért, vagy mikor Harry Calahan egyik kezében a Magnum-ot, másik kezében egy hot dog-ot tart, és úgy osztja az áldást a rosszfiúknak. Hiába, ezek a filmek örökérvényű mozik.
A Madigan talán Siegel legjobb filmje (a Dirty Harry mellett persze).
Ajánlott(ak)!
Ezek közül az első és az utolsó kimagaslik, hihetetlenül jó atmoszféra-teremtés jellemzi őket, és kimagasló színészjátékok. Története mindkettőnek egyszerű, mégis nagyszerű: figyelmesen követjük, ahogy Madigan elmegy a törpéhez egy kis fülesért, vagy mikor Harry Calahan egyik kezében a Magnum-ot, másik kezében egy hot dog-ot tart, és úgy osztja az áldást a rosszfiúknak. Hiába, ezek a filmek örökérvényű mozik.
A Madigan talán Siegel legjobb filmje (a Dirty Harry mellett persze).
Ajánlott(ak)!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A hatvanas évek végétol divatos egzisztencialista rendorfilmek (Bullitt, Piszkos Harry) elofutára a Madigan (Madigan, 1968), Don Siegel zsarutrilógiájának (Madigan, Coogan blöffje, Piszkos Harry) nyitó darabja. Mintha egy mozifilm-hosszúságú Kojak-epizódot látnánk. Érzékeny dráma részesévé válik a nézo: e nem könnyu darab témája a rendorségi szervezet egyéniséget fojtogató hierarchiája és sajátos normarendszere, a rend oreinek ellentmondásos morálja; de a gyengébb krimikben szokásos fekete-fehér karakterek helyett egy rakás szürke alakkal. Siegel filmje jobbára egyetlen olyan karaktert sem kínál, akivel a nagyérdemu közönség jószívvel azonosulhatna. Jellegzetes antihosei New York aszfaltdzsungelének önsorsrontó bunvadászai. Megszállottságuk kárvallottjai a kiégett feleségek, az eldobott barátnok, és az egy éjszakára menedéket nyújtó femme fatale bárénekesno, aki, miközben a "You Don t Know What Love Is" címu dalt énekli, kacér pillantásokat vet Madigan detektívre, aki kemény, de tisztességes zsaru: fonökénél sokkal jobban öltözködik, és olyannyira félnek tole a bunözok, hogy ingyen fogyaszthat a Stork Club bárjában.
Szikár film a Madigan. Siegel mindig szerény megoldásokkal forgatott. Ha a nézo kirobbanó látványorgiát remél, messze kerülje el ezt a filmet, ám ha van szeme az apró, de bámulatos beállítások és vágások élvezetére, feltétlenül nézze meg. A rendezo mérnöki precízitású beállításait a célszeruség diktálta, úgyszólván a szükségbol kovácsolt erényt, ám az elsore banálisnak tuno jelenetekrol a kiderül, micsoda gondosság és lelemény szülte is oket valójában. Nagyon eros a Madigan nyitó snittje, és a finálé rövid bérházi tuzharcának villanásnyi ido alatt váltogatott nézopontjainak formabravúrja boségesen kárpótolja a lankadó figyelmu nézot a forgatókonyv hiányosságai miatt.
Mert hiányosságokból akad boven. Az elso ránézésre nem különösebben komoly ügy - egy rajtakapott gyilkos hetvenkét órán át tartó üldözése - újabb és újabb szálakkal bovül, és néhol a rendezo már képtelen eros kézzel összefogni a szálakat. Ettol függetlenül a színészvezetést nagyon jónak ítélem: Richard Widmark, Henry Fonda, Harry Guardino és James Whitmore nagyon jók, hozzák a tolük elvárt színvonalat. Különösen Widmark és Fonda - elobbi a kilátástalan helyzetbe keveredett nyomozó, utóbbi a könyörtelenül szigorú rendorfonök szerepében. A nok (Inger Stevens, Susan Clark és Sheree North) inkább a díszlet tartozékai, de a tragédia bekövetkeztekor Inger Stevens kiborul - láthatjuk, mit élhet át egy rendorfeleség. Vajon megéri?
8/10
Érdemes megnézni ezt a filmet, egy ezresért pedig ajándék egy olyan DVD, amely külföldön már évekkel ezelott megjelent magyar felirattal. (Én is megvettem.) Hajrá, Select! Ideje volna magyarítani Billy Wilder Double Indemnity címu 1944-es film noir-ját is.
Szikár film a Madigan. Siegel mindig szerény megoldásokkal forgatott. Ha a nézo kirobbanó látványorgiát remél, messze kerülje el ezt a filmet, ám ha van szeme az apró, de bámulatos beállítások és vágások élvezetére, feltétlenül nézze meg. A rendezo mérnöki precízitású beállításait a célszeruség diktálta, úgyszólván a szükségbol kovácsolt erényt, ám az elsore banálisnak tuno jelenetekrol a kiderül, micsoda gondosság és lelemény szülte is oket valójában. Nagyon eros a Madigan nyitó snittje, és a finálé rövid bérházi tuzharcának villanásnyi ido alatt váltogatott nézopontjainak formabravúrja boségesen kárpótolja a lankadó figyelmu nézot a forgatókonyv hiányosságai miatt.
Mert hiányosságokból akad boven. Az elso ránézésre nem különösebben komoly ügy - egy rajtakapott gyilkos hetvenkét órán át tartó üldözése - újabb és újabb szálakkal bovül, és néhol a rendezo már képtelen eros kézzel összefogni a szálakat. Ettol függetlenül a színészvezetést nagyon jónak ítélem: Richard Widmark, Henry Fonda, Harry Guardino és James Whitmore nagyon jók, hozzák a tolük elvárt színvonalat. Különösen Widmark és Fonda - elobbi a kilátástalan helyzetbe keveredett nyomozó, utóbbi a könyörtelenül szigorú rendorfonök szerepében. A nok (Inger Stevens, Susan Clark és Sheree North) inkább a díszlet tartozékai, de a tragédia bekövetkeztekor Inger Stevens kiborul - láthatjuk, mit élhet át egy rendorfeleség. Vajon megéri?
8/10
Érdemes megnézni ezt a filmet, egy ezresért pedig ajándék egy olyan DVD, amely külföldön már évekkel ezelott megjelent magyar felirattal. (Én is megvettem.) Hajrá, Select! Ideje volna magyarítani Billy Wilder Double Indemnity címu 1944-es film noir-ját is.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)