Előzetesen annyit, hogy a második nézés és a filmhez (néha csak távolról) kapcsolódó eszmecserék fényében írom ezt a véleményt. Elsőre is szívesen tudtam volna ajánlani az Eden Lake-t, de csak mostanra álltak össze teljesen a fejemben a gondolatok róla.
Nyomokban "SPOILER!"-t tartalmaz!
Azonban ez az az eset, amikor nem igazán műfaján belül tudom ezt megtenni. Abban ugyanis nem ad többet, mint annak más képviselői. Értem ez alatt az olyan tucathorrorokat (bár mivel a horrorokhoz általában valami misztikus is tartozik, így inkább a tucat-thrillerek), amikben valakik elkeverednek valami ismeretlen és/vagy elhagyatott helyre, ott rájuk támad valami tömeggyilkos, és utána menekülés van, sikongatás, a másik oldalon meg némi trancsírozás, a jól megérdemelt bosszúig, és a "majd még visszatérek!"-típusú fináléig. Ez a kedves óvónéni meg a romantikus sátorozást tervező barátja könnyen lecserélhető sablonok ebben a filmben, kopóalkatrészek, és nagyjából senkinek sem tűnne fel, ha helyettük -egy későbbi alkalommal megnézve a filmet- pompomlányok lennének a QB haverjaikkal vagy egy baráti társaság, legfeljebb több lenne a csöcs. Pusztán erősebb a kötelék köztük, de ennyi; a "vágóhídra" érkezésük üteme és az utána lezajló események ezerszer kipróbált receptet sejtetnek.
A különbség, hogy az Eden Lake-kel szemben azoknak a horroroknak van egy kellemes "utóíze". Az ember azoknál jó esetben végigborzongja a kiszabott másfél órát, utána még esetleg megrezzen egy-két árnyéktól, de idővel megnyugszik. Megnyugodhat, hiszen tudatosul benne, bármilyen brutálisak és kegyetlenek tudnak is lenni a maszkos vérfertőző mutánsok, a piranhák, a zombik, a tükörbe szorult vagy különféle híradástechnikai berendezéseken terjedő szellemek, a démonok, vagy egyszerűen a tébolyult sorozatgyilkosok, viszonylag kicsi az esélye, hogy a köznapi életben efféle veszélyekre kéne felkészülni. Egy ilyen helyzet szélsőségesen váratlan, így ezekben a filmekben megvan a tehetetlenség kényelme: egyszerű emberként úgysem tehetünk semmit a megakadályozására, csak a "veszélyhelyzetben" lenne úgyis lehetőségünk dönteni. A rémület, amit ezeknek a kitalált lényeknek a hatására érzünk, általában az adrenalinnal és a film alatt elfogyasztott kólával együtt kiürül a szervezetből, és a néző alig várja a következő löketet. Nos, az Eden Lake abban hoz zseniálisan újat, hogy ezt a kellemes lecsengést elveszi.
Az Eden Lake nem elvonulni segít a valóságtól, hanem ablakot nyit rá, vagy még inkább "felhajtja a szőnyeget", ami alatt ott egy nagy kupac bűzölgő trágya. Ez az a kupac, aminek igen, a híradókból is érződik a szaga, és amit unatkozó, a társaikat és a tanáraikat fenyegető, bántalmazó, szórakozásból kamera előtt megverő, pimasz, a tiszteletet és az élet értékét hírből sem ismerő, azzal meg úgy egyáltalán magukon kívül semmivel nem törődő, elhanyagolt és elvadult, bandákba összeverődött, felfegyverzett kis- és fiatalkorúak "alkotnak". Ráadásul ez angol film, ahol ezek a problémák még súlyosabbak. Ez a kupac nem csak úgy "odakondenzálódott" a levegőből, hanem ez bizony oda lett lapátolva! Ez pedig igazi össznépi munka volt, felsorolni is nehéz lenne, hogy ki és mi minden tehető közvetve vagy közvetlenül okozójává, egyben felelősévé ennek a folyamatnak. Szociológusok, pszichológusok és egyéb ~lógusok sokasága csámcsog ezen nap mint nap, csak az a baj, hogy bárkit neveznek is meg, az a csoport rögtön mutogatni kezd az összes többire, és úgy pereg le a személyükről a dolog, mint rozsdáról a vízfesték.
Az Eden Lake másik zseniális húzása, hogy szűkíti ezt a kusza kapcsolati "gombolyagot", kiragad egy "szálat" (személyes véleményem szerint a legfontosabbat), és egyszerűen párhuzamba állítja a szülők viselkedését az utódaik viselkedésével. Sok ellenséget lehet így szerezni, mert tudvalevő, hogy a szülők rántják maguk elé legkönnyebben az "Az én gyerekem nem olyan!"-pajzsot, aztán annyi. Azon tudjon vagy merjen áttörni bárki! Ez az önmentegető vakság ugyan gyakori, de gondolom, kevesen NEM tudnának a környezetükből fizikailag, szellemileg, lelkileg és/vagy érzelmileg elhanyagolt vagy bántalmazott gyereket mondani. Természetesen nem lehet azt mondani, hogy a filmbeli események ennek nyílegyenes következményei, pont a sokféle egyéb hatás miatt, de megfelelően gyenge jellemmel találkozva, megfelelő körülmények között (ld. kutya) megvan az esélye, hogy így elfajulnak a dolgok. Önmagában a bandán belüli viszonyokat és cselekedeteket is hosszasan lehetne elemezni, de a szülők ötperces jelenete nélkül nekem feleilyen hatásos sem lenne ez a film. Úgy nem tehetne kísérletet sem a múltbeli okoknak, sem a jövőbeni "kilátásoknak" (ezért mondtam már többször is, milyen találóan kettős a magyar cím, mert a térbeli viszonyok mellett időbelieket is sejtet) a bemutatására, az esetleges tanulságok levonására bárki számára. Anélkül nem is lenne üzenete ennek, hanem a hitelesen unszimpatikus színészek remek játékával együtt (nem is kérdéses, hogy az igazi főszereplő a Brettet utálnivaló bravúrral alakító Jack O`Connell) mindenkinél elsüllyedne a középszerű, unalmas filmek mocsarában.
A DVD nem érdemel különösebben sok szót: kép, hang rendben, extra nulla. A megszokott fapados BuFi-kiadás.
Röviden: Thrillernek vagy horrornak talán csak közepes, társadalmi drámának és esettanulmánynak viszont elsőrangú. Ha nem ez a szerencsétlen "picsathriller" lenne a hordozó "közeg", simán ott lenne a helye például az Animal Kingdom mellett.