Meghatározó élmény. Manapság ritka, hogy film képes hatással lenni rám. Lassan már csak megszokásból lesem a filmeket és közben buzgón remélek. Sajnos dvd terén sokszor térdig járok a fosban, feleslegesen koptatom a rendszeremet, az idômet, idegrendszeremet - kevés produkció üti meg a minimális szintet. Ez a film elsô megtekintést követôen visszaadta hitemet. Hogy létezik még szellemiség, van még filmmûvészet, nincs veszve minden. Létezik még a horror/thriller mûfajban mészárláson túl olyan intelligens vonulat, aminek reakciója a gondolkodás, elmélkedés lehet....nem pedig csak az undor, öklendezés. A Fekete hattyú témája, elgondolása, története megfogott. Regélhetnék a balett világáról, a táncmûvészeti motivációkról, arról, hogy Portman 120% mind színészi játékban, mind mozgásilag. A film felépítése, összetettsége, hangulati elemei ill. azok fokozása profi munka. A zenét elrontani képtelenség lett volna, de azért DTS-ért nem haragudtam volna meg. Egyetlen technikai hiba talán a néha kapkodó operatôr, emellett sajnos a képminôség se referencia munka.Szemcsés, de nem számottevôen... gondolom BD-n jobban kijön. A kiadvány elég puritán, menü áll mint a cövek, extrák nem árasztottak el. Kûlcsiny nem rossz, kétoldalas boritó...
Ajánlom, annak aki fogékony az érdekes psycho filmekre és van türelme, pici befogadóképessége a balett iránt.
polcra vele!
Ajánlom, annak aki fogékony az érdekes psycho filmekre és van türelme, pici befogadóképessége a balett iránt.
polcra vele!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (1/0)
Nehéz… Ismét nehéz valami olyanról írni, amitől megint csak el van ájulva a fél világ, én meg csak pislogok a kis szenzorjaimmal, rácsodálkozva a filmre: ebben mi is volt a lenyűgöző??
Már írtam korában, hogy Arronofsky nem az én rendezőm, de időről-időre megadom neki az esélyt, hogy belopja magát a szívembe. Nos, ez most sem sikerült, de azt mindenképp el kell ismernem, hogy messze ez eddigi legjobb és legfogyaszthatóbb műve. Ezáltal nézhető, helyenként élvezhető is, de végül, mint egy héliumos lufi, elszáll, s nem marad semmi utána. Nálam legalábbis így volt.
Az egyik legnagyobb baj, hogy totál hidegen hagy az egész opera- és balett világ, a hozzá tartozó zenével együtt. Sőt, kifejezetten idegesít. Ezáltal számomra az első negyven perc kimondottan kínszenvedés volt, még akkor is, ha a balettre való készülés keménységét ezek után el kell ismernem. Bizony, a versenyzők lába, annak fizikai megterhelése, a kondi keményebb dolog, mint gondoltam. Ennek képsorai ugyan elérték a kívánatos hatást nálam is – de a film tempóján nem tudtak változtatni. Nem éltem bele magam a főszereplő karakterébe, nem bámultam tátott szájjal sem Nina Sayers (Portmann) kínlódását, sem a kis művészeket, s a körmöm sem rágtam le izgalmamban.. E semleges állapotban akkor állt be változás, mikor a másik csaj, Lilly ( Mila Kunis) feltűnt a színen. Ő lett a film motorja, az események katalizátora egyben. Még akkor is, ha szerepe néha teljesen túlexponált volt.. Ami bizony túlexponálta a fehér hattyú átváltozását is…
Tisztában vagyok vele, hogy a film Nina átalakulása, több szinten is. De én minden szintjét túljátszottnak, túlírtnak érzem. Arronofsky szokásos szürrealitása ismét csak túlmegy az én befogadóképességem határán. A lány képzelt „frigidségét” egy maszturbációval/leszbiszexxel feloldani, a jó kislány felnőtté válását? a filmbéli diszkóval/droggal felturbózni, majd a végén a hattyús átalakulást CGI-vel kiegészíteni mind-mind felesleges volt. A sokk megvolt, csak rossz értelemben – szerintem a kevesebb megint több lett volna…
De a legnagyobb bajom tán mégiscsak azzal a skrizoféniával van. Úgy globálisan tehát a film egész mondanivalójával…. Az addig rendben is van, hogy egy igazi művész minden sikeres alkotásában/ért „meghal” egy kicsit, teljesen átlényegül a kívánt műhöz – no de hogy ehhez skrizofénné kellene válni.. Ugyan már. Itt válik hiteltelenné valahol az egész. A véleményem az, hogy egy igazán tehetséges csaj gond nélkül eljátszotta volna mindkét hattyút. Ez igazán komoly rendező pedig nem ad szerepet egy nem igazán tehetséges csajnak. Nem kínlódik vele, hogy szexualitására ébressze, nem kockáztatja a sikert. S egy normális csaj meg nem kattan be egy ilyentől. Bár, ha belegondolok, normális művészt eddig nem igazán láttam… Pedig jár hozzánk néhány..
Mivel azért nagyjából tudtam, mire számítsak, nem lepett meg a finálé – kíváncsi lennék, teljesen tudatlanul nézve, milyen hatást váltott volna ki az egész. Bár, teljesen tudatlanul meg alapban nem néznék balettfilmet. Na szóval, ahogy Niwrok is írta itt korábban, ezt a finálét már láttuk. Egyrészt ugye magától a rendezőtől is, a Pankrátorban, másrészt meg talán leginkább David Finchertől a szappangyártó filmben. Ezáltal kissé kínlódva lestem a kiborulást az öltözőben, meg az ugrabugrálást a színpadon ( azt meg csak halkan jegyem meg, hogy milyen hatásvadász volt, abban az állapotban végigtáncolnia színdarabot, utána meg a megfelelő pillanatban beteljesíteni a balett küldetését élőben is..), meg a zuhanást, szinte pontosan tudva az eseményeket. Meglepetés nem ért, de katarzis sem, egyszerűen nem tudtam senki szerepét átérezni a moziban.
Erről persze nem Amidala tehet. Ő csodásan játssza a szerepét, teljesen megérdemelt a díjat, amit kapott. Igazából senkivel nem lehet bajom, Cassel is jó, bár kétségkívül furcsa a szerepében. Arronofsky is csupán hozta a formáját, a szürreális megoldásait, amivel szürke ködöt vont a fél világ szeme elé. Csinált egy nézhető, ámbár számomra végtelenül érdektelen mozit – de mint említettem, tán az eddigi legjobbat. De ez még így is csak olyan lett, mint ha a narrátor meg Tyler Durden balettcipőt húzott volna a Lebegyinnoje Ozero-ban…
A DVD viszont egész jó. Eredetiben a zenei részek kimondottan jól szólnak, én a kép szemcsézettségét nem vettem észre. Ha jól láttam, a dokufilm is kellően hosszú az érdeklődők számára… Akinek tetszett, nyugodtan beruházhat rá. De látatlanban én meggondolnám..
Az én példányom a polcon marad. Sajnálom.
De hajrá Arronofsky!
Már írtam korában, hogy Arronofsky nem az én rendezőm, de időről-időre megadom neki az esélyt, hogy belopja magát a szívembe. Nos, ez most sem sikerült, de azt mindenképp el kell ismernem, hogy messze ez eddigi legjobb és legfogyaszthatóbb műve. Ezáltal nézhető, helyenként élvezhető is, de végül, mint egy héliumos lufi, elszáll, s nem marad semmi utána. Nálam legalábbis így volt.
Az egyik legnagyobb baj, hogy totál hidegen hagy az egész opera- és balett világ, a hozzá tartozó zenével együtt. Sőt, kifejezetten idegesít. Ezáltal számomra az első negyven perc kimondottan kínszenvedés volt, még akkor is, ha a balettre való készülés keménységét ezek után el kell ismernem. Bizony, a versenyzők lába, annak fizikai megterhelése, a kondi keményebb dolog, mint gondoltam. Ennek képsorai ugyan elérték a kívánatos hatást nálam is – de a film tempóján nem tudtak változtatni. Nem éltem bele magam a főszereplő karakterébe, nem bámultam tátott szájjal sem Nina Sayers (Portmann) kínlódását, sem a kis művészeket, s a körmöm sem rágtam le izgalmamban.. E semleges állapotban akkor állt be változás, mikor a másik csaj, Lilly ( Mila Kunis) feltűnt a színen. Ő lett a film motorja, az események katalizátora egyben. Még akkor is, ha szerepe néha teljesen túlexponált volt.. Ami bizony túlexponálta a fehér hattyú átváltozását is…
Tisztában vagyok vele, hogy a film Nina átalakulása, több szinten is. De én minden szintjét túljátszottnak, túlírtnak érzem. Arronofsky szokásos szürrealitása ismét csak túlmegy az én befogadóképességem határán. A lány képzelt „frigidségét” egy maszturbációval/leszbiszexxel feloldani, a jó kislány felnőtté válását? a filmbéli diszkóval/droggal felturbózni, majd a végén a hattyús átalakulást CGI-vel kiegészíteni mind-mind felesleges volt. A sokk megvolt, csak rossz értelemben – szerintem a kevesebb megint több lett volna…
De a legnagyobb bajom tán mégiscsak azzal a skrizoféniával van. Úgy globálisan tehát a film egész mondanivalójával…. Az addig rendben is van, hogy egy igazi művész minden sikeres alkotásában/ért „meghal” egy kicsit, teljesen átlényegül a kívánt műhöz – no de hogy ehhez skrizofénné kellene válni.. Ugyan már. Itt válik hiteltelenné valahol az egész. A véleményem az, hogy egy igazán tehetséges csaj gond nélkül eljátszotta volna mindkét hattyút. Ez igazán komoly rendező pedig nem ad szerepet egy nem igazán tehetséges csajnak. Nem kínlódik vele, hogy szexualitására ébressze, nem kockáztatja a sikert. S egy normális csaj meg nem kattan be egy ilyentől. Bár, ha belegondolok, normális művészt eddig nem igazán láttam… Pedig jár hozzánk néhány..
Mivel azért nagyjából tudtam, mire számítsak, nem lepett meg a finálé – kíváncsi lennék, teljesen tudatlanul nézve, milyen hatást váltott volna ki az egész. Bár, teljesen tudatlanul meg alapban nem néznék balettfilmet. Na szóval, ahogy Niwrok is írta itt korábban, ezt a finálét már láttuk. Egyrészt ugye magától a rendezőtől is, a Pankrátorban, másrészt meg talán leginkább David Finchertől a szappangyártó filmben. Ezáltal kissé kínlódva lestem a kiborulást az öltözőben, meg az ugrabugrálást a színpadon ( azt meg csak halkan jegyem meg, hogy milyen hatásvadász volt, abban az állapotban végigtáncolnia színdarabot, utána meg a megfelelő pillanatban beteljesíteni a balett küldetését élőben is..), meg a zuhanást, szinte pontosan tudva az eseményeket. Meglepetés nem ért, de katarzis sem, egyszerűen nem tudtam senki szerepét átérezni a moziban.
Erről persze nem Amidala tehet. Ő csodásan játssza a szerepét, teljesen megérdemelt a díjat, amit kapott. Igazából senkivel nem lehet bajom, Cassel is jó, bár kétségkívül furcsa a szerepében. Arronofsky is csupán hozta a formáját, a szürreális megoldásait, amivel szürke ködöt vont a fél világ szeme elé. Csinált egy nézhető, ámbár számomra végtelenül érdektelen mozit – de mint említettem, tán az eddigi legjobbat. De ez még így is csak olyan lett, mint ha a narrátor meg Tyler Durden balettcipőt húzott volna a Lebegyinnoje Ozero-ban…
A DVD viszont egész jó. Eredetiben a zenei részek kimondottan jól szólnak, én a kép szemcsézettségét nem vettem észre. Ha jól láttam, a dokufilm is kellően hosszú az érdeklődők számára… Akinek tetszett, nyugodtan beruházhat rá. De látatlanban én meggondolnám..
Az én példányom a polcon marad. Sajnálom.
De hajrá Arronofsky!
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)
A Fekete hattyú azon kevés filmek egyike, amik a látott előzetesek és a stáb összetétele által bennem támasztott, bevallottan túlzott elvárásoknak, ha nem is maradéktalanul, de példásan eleget tett.
Nyomokban SPOILER!-t tartalmaz!
Hogy -szégyen, nem szégyen- nem ismerem Csajkovszkij balettjének történetét, ebben az esetben még előny is volt (és pont ezért megpróbálok minél kevesebbet elárulni belőle a hozzám hasonlóknak). Persze, láttam már belőle jeleneteket, a zenéje is elég ismert, de például fogalmam sem volt, hogy miért olyan fontos a Fekete Hattyú. Ennek felfedezése segített át a kicsit lassú bevezetőn, az alaphelyzet felvázolásán, hogy aztán a karakterek kiváló felrajzolása és Mila Kunis felbukkanása után vegyen nagy lendületet, ami kitartott a végéig. Ennek hatását hatványozzák a rendező nagyon szuggesszív képi megoldásai (a díszletek különbözősége például lenyűgöző a két fő helyszínen) és a színészek hiteles játéka (talán Vincent Casselt éreztem egy kicsit gyengébbnek). Közben a komolyságot, a kimértséget, fájdalmat és a feszültséget jól oldja egy kis játékosság; aki figyel a részletekre, az például "részt vehet" a "Keresd a hattyút!"-"versenyen" (úgy emlékszem, én hármat találtam):).
A feszültség csak részben ered a pszichothrillerek itt alkalmazott eszköztárából, ennek nagyobb szelete származik az alapötletből, vagyis egy kényszerű változás nehézségeiből. Ha nem is mindenki reagál így egy, az életét befolyásoló eseményre, az, ha az embernek egy új szerephez, egy új elváráshoz kell alkalmazkodnia, az mindig nehézséget okoz. Le kell vetkőzni, át kell alakítani a régi rutint, a régi reakciókat, és új viselkedésformát felvenni. Különösen igaz ez akkor, ha a legnagyobb változás, a gyermeki létből a felnőttkorba való átlépés van soron. Hasonló ez, mint ahogy a hernyó bebábozódik, és színes lepke lesz belőle, de ezesetben nem a ronda hernyóból (vagy ha úgy tetszik, a rút kiskacsából) lesz pillangó (szépséges hattyú), hanem az átváltozás, mint a természet rendje jelenik meg, és az egyén jellemének erősségétől függ, hogy ezt mennyire szélsőségesen és tragikusan fogja fel, éli meg.
Két apró, akár kekeckedésnek is vehető problémám volt a filmmel. Az egyik, hogy én ezt a történetet már láttam, a végét már magától Aronofskytól is. Folyamatosan olyan érzésem volt, mintha a Zongoratanárnőbe oltott Pankrátort nézném, egy jó adag felesleges misztikummal nyakon öntve, és pont azt a megújulást nem láttam benne, ami a film központi témája. A másik szintén egy ilyen felesleg dolog volt: hiába ragadott magával a finálé, hiába esett le tőle az állam, a végére mégiscsak azt éreztem, hogy a túlspilázott, CGI-vel megtámogatott látvány csak mankó volt Natalie Portmannek, akinek erre viszont egyáltalán nem lett volna szüksége. Az "átváltozást" ő maga is teljessé és hihetővé tudta tenni, az animátorok segítsége, "szájbarágás" nélkül.
A DVD-ről a maga idejében.
Röviden: Csak egy gondolattal több eredetiség és egy hangyányival több bizalom Natalie Portmanben, és akkor én is azt mondanám, hogy várhatóan ez lesz nálam az év filmje. Így csak a TOP10-et tudom valószínűsíteni.
Nyomokban SPOILER!-t tartalmaz!
Hogy -szégyen, nem szégyen- nem ismerem Csajkovszkij balettjének történetét, ebben az esetben még előny is volt (és pont ezért megpróbálok minél kevesebbet elárulni belőle a hozzám hasonlóknak). Persze, láttam már belőle jeleneteket, a zenéje is elég ismert, de például fogalmam sem volt, hogy miért olyan fontos a Fekete Hattyú. Ennek felfedezése segített át a kicsit lassú bevezetőn, az alaphelyzet felvázolásán, hogy aztán a karakterek kiváló felrajzolása és Mila Kunis felbukkanása után vegyen nagy lendületet, ami kitartott a végéig. Ennek hatását hatványozzák a rendező nagyon szuggesszív képi megoldásai (a díszletek különbözősége például lenyűgöző a két fő helyszínen) és a színészek hiteles játéka (talán Vincent Casselt éreztem egy kicsit gyengébbnek). Közben a komolyságot, a kimértséget, fájdalmat és a feszültséget jól oldja egy kis játékosság; aki figyel a részletekre, az például "részt vehet" a "Keresd a hattyút!"-"versenyen" (úgy emlékszem, én hármat találtam):).
A feszültség csak részben ered a pszichothrillerek itt alkalmazott eszköztárából, ennek nagyobb szelete származik az alapötletből, vagyis egy kényszerű változás nehézségeiből. Ha nem is mindenki reagál így egy, az életét befolyásoló eseményre, az, ha az embernek egy új szerephez, egy új elváráshoz kell alkalmazkodnia, az mindig nehézséget okoz. Le kell vetkőzni, át kell alakítani a régi rutint, a régi reakciókat, és új viselkedésformát felvenni. Különösen igaz ez akkor, ha a legnagyobb változás, a gyermeki létből a felnőttkorba való átlépés van soron. Hasonló ez, mint ahogy a hernyó bebábozódik, és színes lepke lesz belőle, de ezesetben nem a ronda hernyóból (vagy ha úgy tetszik, a rút kiskacsából) lesz pillangó (szépséges hattyú), hanem az átváltozás, mint a természet rendje jelenik meg, és az egyén jellemének erősségétől függ, hogy ezt mennyire szélsőségesen és tragikusan fogja fel, éli meg.
Két apró, akár kekeckedésnek is vehető problémám volt a filmmel. Az egyik, hogy én ezt a történetet már láttam, a végét már magától Aronofskytól is. Folyamatosan olyan érzésem volt, mintha a Zongoratanárnőbe oltott Pankrátort nézném, egy jó adag felesleges misztikummal nyakon öntve, és pont azt a megújulást nem láttam benne, ami a film központi témája. A másik szintén egy ilyen felesleg dolog volt: hiába ragadott magával a finálé, hiába esett le tőle az állam, a végére mégiscsak azt éreztem, hogy a túlspilázott, CGI-vel megtámogatott látvány csak mankó volt Natalie Portmannek, akinek erre viszont egyáltalán nem lett volna szüksége. Az "átváltozást" ő maga is teljessé és hihetővé tudta tenni, az animátorok segítsége, "szájbarágás" nélkül.
A DVD-ről a maga idejében.
Röviden: Csak egy gondolattal több eredetiség és egy hangyányival több bizalom Natalie Portmanben, és akkor én is azt mondanám, hogy várhatóan ez lesz nálam az év filmje. Így csak a TOP10-et tudom valószínűsíteni.
Hasznosnak ítélted a kritikát? (0/0)