A Coen fivérek filmjével részleteiben semmi probléma nincsen: jó a szereposztás, Jeff Bridges pontos, a kislány aranyos, Matt Damon a helyén van, akárcsak a többiek. Deakins pontosan fényképezi a precízen kiválasztott helyszíneket, az alaptörténet adott, megbízható bosszúdrámát sejtet, még azoknak is, akik nem olvasták a könyvet vagy nem látták John Wayne klasszikusát.
De sajnos számomra rendkívül kiszámíthatóra és sótlanra sikeredett ez a film. A rendezőknek nem sikerült semmi pluszt hozzátenniük a műfajhoz: sem iróniában, sem akcióban, sem humorban, sem látványban. Felmondták a leckét: jó tanulók unalmas feleletét hallottam-láttam. A kategóriás westernhez mindez nagyon kevés, mivel semmi eredeti, magával ragadó nem volt a filmben. B kategóriás westernnek pedig azért nem működik, mert tempójában, történetvezetésében eltér a megszokott ritmustól, elvárásoktól, túl sokat helyez a színészekre, emiatt a történetet egy B kategóriára kiéhezett néző unalmasnak találja, de hiába a hangsúlyos színészi játék, ha a forma nem éri el az A kategóriát.

Így tét nélkülivé porladt ez a mozi. Kár érte. Nekem nagy csalódás volt.

Coenék igazi alkotó,k a szó-szoros értelmében, ami abból (is) áll, hogy nem csak ők rendezik, de többnyire írják és producerelik is a mozijaikat. Eme filmjük igazi zsánermozi, amely egy már letünni készülő kort ragad meg és mutatja be a puszta valójában. Charlie Portis írományát 1969-ben Henry Hathaway már vászonra álmodta, egy bizonyos John Wayne-el a főszerepben, aki be is zsebelte érte 70 -ben a megérdemelt Oscar-díját. Coenék előre leszögezték, hogy ők nem akarják másolni, az amúgy is utánozhatatlan filmet, hanem ők kizárólag az eredeti regényhez akarnak hűek maradni. De nem kell félni attól sem, hogy a szokásos fekete humor, és az olykor groteszk ábrázolásmódjuk elvész majd ebben a műfajban, elvégre a zseniális Nem vénnek való vidékkel már bizonyították, hogy az effajta műfajban is tökéletesen mozognak és ami még fontosabb mozgatják a szereplőiket is, mivel, hogy a film egyértelműen színészcentrikus alkotás, mely a benne szereplőknek igazi kihívást, és örömteli azonosulást jelentett. A True Grit nem attól válik nagyszerű mozivá, hogy mindenáron újat akar mutatni, vagy meg akarja váltani a műfajt, épp ellenkezőleg, picit lassítja a (közhely veszély!) "mai felgyorsult" világunkat, és nem a pörgősségével ejti rabul a nézőit, hanem a megfontolt történetvezetéssel és a hihetetlen precíz és aprólékos ábrázolással.

A western környezet zseniális, minden a helyén van, a város, a jelmezek, a fegyverek mind mestermunkák és hibátlanok. Szinte magával értetődő, hogy ezekért Oscar-jelöléseket kaptak a készítők. A hangok, zörejek félelmetesen élethűek, az abszolút lélegzetelállító pedig a fényképezés, szinte hihetetlen, de Roger Deakinsnek már ez volt a 9. jelölése a legrangosabb szobrocskára, és még mindig nem kapta meg egyikért sem (talán a jubileumi 10. lesz számára a szerencsés). A tájak bemutatása elénk tárja A(!) vadnyugatot, a puszták, a hegyek, a havas erdők, a zord fennsíkok, a folyók, a síkságok, mint egy megelevenedett festmény úgy burjánzanak előttünk. Egy szóval megelevenedik előttünk a hajdani alakulóban lévő Amerika egy szelete.

A történetben egy kislány életének legnagyobb kalandját ismerhetjük meg, akinek 14 évesen megölik az apját, ezért felkerekedik, hogy bosszút álljon. A feladatra felbérli maga mellé a legmakacsabb marshalt is, aki nem, csak, hogy öntörvényű, de még iszákos és félszemű is. A groteszk páros kapcsolata áll a mű középpontjában, Mattie ugyanis nem az a szokványos és aranyos kislányka, hanem egy ízig-vérig céltudatos "fruska", aki nem enged soha az igazából, Cogburn pedig nem az a példamutató és minden áron törvénytisztelő hatósági tiszt, hanem inkább egy olyan alak, aki már semmi fontosat nem vár az életétől és ez látszólag meg is felel neki. Persze a páros folyamatosan csiszolja egymást, akadnak nézeteltérések, viták és persze barátság kötés is. Fontos kohézióként csatlakozik hozzájuk egy Taxas Ranger is, Matt Damonnak nagyon jól állnak az effajta szerepek, nincs másként ezzel Le Boeuf karaktere sem.

De itt egyértelműen a kislányt alakító Haliee Steinfeld viszi a prímet, akinek ez volt az első filmje, és egyből egy Oscar-jelölést érő produkcióval varázsolta el a nagyérdeműt. Az érzelmei bemutatásával tökéletesen azonosult, és a Josh Brolinnal (aki a gyilkos Tom Chaneyt alakította) való közös jeleneteire pedig jómagam szavakat sem találok, de nem is kell, elég gyönyörködnünk bennük. És igen elérkeztünk a nagy öreghez is, Jeff Bridges immár Oscar-díjas veteránként most sem tud hibázni, felelmetes ahogy belebújt a bohókás, alkoholista, sok csatát megélt, kiégett vén róka bőrébe, aki, ha előveszi régen használt szívét, akkor tud újat mutatni, még saját magának is, profizmusa pedig a fontos pillanatokban sosem hagyja cserben, igazi karakán westerhős.

Én mindössze annyit hiányoltam, hogy nem voltak a filmben emlékezetes dallamok, amik akár összeforhattak volna a karakterekkel, de cserébe a Coenéknél megszokott "gyakori csend" alkalmazását most is megkapjuk, természetesen ezúttal is hatásos formában.

Annak pedig külön örültem, hogy a finom bánásmódjuk az írással ennyire érzékeny maradt, és bár a tempója komótos, ez számomra teljesen ideálisnak tűnt a karakterek kibontakozásához. Az általam nagyon kedvelt Josh Brolin elővétele (mint amolyan bónusz) pedig letaglózott teljesen. A film vége pedig úgy megható, hogy egy szemernyi giccs sincs benne. Igazi Coen mozi, melyben a szomorúság olykor jó érzéssel tölti el az embert, fúrcsa nemde ??

Manapság nem túl gyakoriak a westernfilmek, hőskoruk is régen volt már.. Ezért is tekintek minden napjainkban készült westernre fokozott érdeklődéssel és hát tulajdonképp eddig egyik sem okozott komoly csalódást. Többek közt A Yuma, az Ajánlat és ez a mozi is hozza a mai kor elvárásait, de a 60-as, 70-es évekbeli hangulatot csak megidézni tudják, megismételni nem.
De nem is kell, s szerintem nem is nagyon lehet. A korrajzra azért figyelnek az alkotók, az mindegyiknél rendben is van, talán amivel egy mai alkotás talán ki tud tűnni a tucatból, az a karakter központúság. S erre legjobb példa ez a mozi is. Mert tulajdonképp az egész nem egy nagy eresztés, teljesen sablonos vadnyugati sztori, a szokásos helyszínekkel, figurákkal meg eseményekkel, de számomra két figura miatt mindenképp maradandó élmény volt.
Az egyik a csaj, Mattie Ross figurája. Érdekes, hogy a borítón a képe rajt van ugyan, de a színész (Hailee Steinfeld) neve nem szerepel, pedig nagyobbat alakít a lány majdnem mindenkinél a moziban. Az első fél óra csak az övé, a film majd minden perce élvezet. Remekül megírt karakter, nagyon nagy dumával. Fanyar humor Coen módra – kiváló felvezetés a film második részéhez. Egy jó barátom mondta, hogy az első fél óra számára dögunalom volt. Nos, nekem egyáltalán nem – én biza’ néha a második részben unatkoztam..

Pedig a másik csúcskarakter, Cogburn ( Jeff Bridges) mindent megtesz, hogy ne így legyen. Színrelépése után ő viszi a hátán az egész mozit, az egész figura egy zseniális alak. Szövegében, viselkedésében, mindenben. Kétségtelen a párhuzam a lánnyal, de stílusban és természetesen tapasztalatban veri Ross karakterét. Ahogy kell is, elvégre ő a főszereplő.. Ő és a lány. Akik mellett sem Matt Damon, sem pedig Josh Brolin sehol sincs. Karakterük is jóval szegényesebb, meg azok megjelenítése is. Matt meg azzal az idióta bajusszal… kissé komikus volt – bár lehet, pont ez volt a cél.
A kissé lapos és kiszámítható történetet tehát a két figura színesíti és emeli ki a tömegből, amit aztán ezzel a könny- és nyálcsorgató fináléval igyekeznek rendesen hazavágni. Kár volt a jövőbetekintésért. Coenék számomra nem először rontják el a film végét, ezért hát nem is vagyok a feltétlen rajongójuk. Ezt a filmet viszont a két karakter miatt élveztem, viszont ha ők nem lennének benn, vagy nem így lennének, az egész mehetne a kukába. Jeff Briddgesnek már nem nagyon kell bizonyítani, de remélem, a kiscsajt még látjuk vásznon..
A DVD semmi különlegeset nem nyújt, sem pozitív, sem negatív irányban. Képpel nekem nem volt bajom, annál a kevés lövöldözésnél meg szólt rendesen. De a lényeg ebben a filmben a duma..


Valahol három és négy csillag közé helyezem, de a két figura miatt mégiscsak látni kell.

Nagyon kellemes retro-western, amin bármiféle modernséget vagy újszerűséget hiba lenne számonkérni, eredetiséget is legfeljebb a sziporkázó párbeszédeken, amik egyszerre idézik Hitchcock és Tarantino dialógusait. Mivel nem olvastam a könyveredetit, nem tudom, ez mennyire az író, Charles Portis érdeme, mennyire a Coeneké. A film maga mindenesetre annyira klasszikus jellegű, hogy attól függetlenül lehetett volna akár John Wayne filmje is, hogy volt már neki ebből a sztoriból egy. :)

Maga a cselekmény inkább csak középszerű a maga néhol idegesítő véletlenszerűségeivel és sablonos fordulataival; a remek stílusú rendezés, a szórakoztató karakterek és az élményszámbamenő színészi játék teszi a filmet mégis egy erős jó mozivá.

Nem a különösebben emlékezetes, hanem a bármikor újranézhető kategóriából.