Bár rendkívül felszínes, gyengén moralizáló és gyermekbetegségekben szenved, de tulajdonképpen nem rossz film.
Mindvégig azt éreztem benne, hogy a karakterek mondvacsináltak, természetellenesek és műviek. Igaz, egyes vonásaik megtalálhatók a valóságban, különösen a feleség karakterében. Egy a baj, arra is csak egy szó illik: tipikus. Hollywood alapvető hibája, hogy nem képes atipikus karakterekkel operálni, mert nem lát túl a kirakaton. Ennyire tökéletesen felépített (pocsékul működő) család nincs, sem az amerikai kertvárosban (mellesleg ez a film szabadította ránk az azóta unásig ismételt szuburbia-kritikát), sem sehol. Vicces, hogy a koncepció épp arról szól, hogy a néző lásson túl az "amerikai szépségen", vagyis a giccsfelhőben csöpögő, Oscar-szagú hollywoodi hazugságon, és meglássa egy film - és az élet - valódi értékeit, ennek ellenére ez a mozi főleg külsőségeiben kiváló. A színészek leírhatatlanul jók, a fényképezés brilliáns, Newman minimalista zenéje csodálatos és összességében jól legyártott a film - ismétlem: külsőségeiben. A dráma ugyan felüti a fejét a befejezésre, mégis hatásvadásznak tartom, és mint már említettem: a rendkívüli ízléstelenségről árulkodó karakterek miatt. Militarista, erőszakos (republikánus) katona elfojtott szexuális érzelmekkel? Annyira kimért, már-már képregénybeillő figura... És ez sajnos a legtöbb szereplőről elmondható, még akkor is, ha a színészi játék valamelyest lehozza a földre ezeket a hollywood-pozitív karaktereket.
Ellenben a film nagyon szórakoztató, közérthető, többrétegű, csak sajnos a legmélyebb rétege olyan, mint amitől Sam Mendes retteg: átlagos. Hollywood önkritikája ennyit bírt ki, ekkora mélységre képes csak. Ennek tükrében nem csoda az Oscar-eső. Persze érdemes megnézni, többször is, de nem várhatunk tőle európai ízlésnek valót. Csak azért négyes, mert a színészek annyira jól játszanak, hogy leszáradna a kezem, ha hármast adnék.