Phyllida Lloyd a Mamma Miás kiruccanást leszámítva a történelem nagy nőalakjainak specialistája, ahogy olvastam, több opera és színdarab öregbíti hírnevét, filmes tapasztalata viszont nem sok van. Ennek ellenére ő és Meryl Streep láthatóan olyan filmet csináltak volna Thatcher életéből, hogy az életrajzi drámák rajongói a szájuk szélét nyalogatnák... ehelyett viszont jó eséllyel az odaszáradt álomnyálat fogják törölgetni onnan ennek a száz percnek a végén.
A koncepció, amire az író felépítette a filmet ugyanis lassú merengéssé változtatja Thatcher viharos politikusi karrierjét, és annak emberi oldalára is kevés idő jut. A britek első női miniszterelnöke ugyanis a játékidő felében azzal foglalatoskodik, hogy öregen, betegen és látomásoktól meggyötörten próbál kipakolni egy szekrényt, és a holmik felett nosztalgiázik. Fénykora, ami mégiscsak izgalmasabb téma, csak egyre zavarosabb, összekuszálódóbb, kurta visszaemlékezésekre korlátozódik, amik sem azt nem világítják meg, hogy egy közértes lányából miért lett a politika amazonja, sem regnálásának mérföldköveire nem hagy időt (IRA - három perc, gazdasági átalakítás - négy perc, Falkland - három perc, soviniszta politikusok megregulázása - öt perc, mindegyik összesen), ellentétben a férjével való kapcsolatára (az saccra fél óra). Értem én, hogy ez nem a History Channel, hogy így sokkal egyedibb, sokkal személyesebb, sokkal emberibb, viszont unalmasabb is, mert ha ez életrajzi film, és Thatchert a hitvallásán túl a hivatása emeli ki a tömegből, akkor bele kell férniük ezeknek is bővebben. Ritkán kívánok olyan, hogy egy film bárcsak lett volna hosszabb, de a törtélelem egy ennyire emlékezetes alakjára túl kevés a száz perc... a pakolászósdi miatti ötven meg főleg. Néha úgy éreztem, hogy egyszerűen csak egy névtelen vénasszony szellemi leépülését látom, akit megviseltek az életében hozott nehéz döntések és tragédiák.
Streep átalakulása viszont fantasztikus, nem véletlen, hogy ő és a sminkesek kapták az Akadémia elismerését 2012-ben. Nem mintha nem bíztam volna benne, inkább csak kíváncsiságból megnéztem Thatcher egy pár felszólalását és beszédét... és tátva maradt a szám, annyira helyén van a legutolsó fintor, a kicsit kiálló fogak, a testtartás és az egyedi hanghordozás is.
A DVD átlag alatti; fapadosságán is sokat rontott, hogy a képminőség gyenge, nekem túl pixelesnek tűnt.
Röviden: A forgatókönyvíró Abi Morgan helyezhetett volna nagyobb hangsúlyt Thatcher politikájának bemutatására, vagy akár a miniszterelnökséggel járó emberi drámákra, de így, hogy a film felét a "Thatcher, a zakkant nyanya" keretsztori teszi ki, igazán csak Meryl Streep miatt érdemes megnézni. Miatta viszont nagyon.

életrajzi filmet nagyon-nagyon elrontani nagyon-nagyon nehéz. rengeteg biopic készül, de legrosszabb esetben is azért a közepes szintet meg szokta ütni (chaplin, ray, capote stb.). nos, a vaslady tényleg nézhetetlen. ennek egyik legfőbb oka a szerkezete. de az írók a lényeget sem látták, amikor thatcher életútját végigvették. sajnos nagyon látszik a pénztelenség is a filmen. bántóan sok a belső felvétel és túl sok az archív anyag. mondanám, hogy streep menti a menthetőt, de csak magamat csapnám be. született tehetség ő, aki bárkit és bármit el tud játszani. a többi színész alakítása, főleg a fiataloké többnyire nagyon rossz (pl. a fiatal thatcheré kritikán aluli) mi tanulság? máskor egy ilyen filmet nem a mamma mia rendezőnőjére kell bízni.