Mikor elérhetővé vált feliratosan,azonnal rávetettem magam Yasmina Reza darabjának filmes adoptálására.Maga a történet és a 4 kiváló színész + a rendező neve garancia volt a sikerre és a jó szórakozásra.Így is lett.Nagyszerű szituációs helyzetkomikum.Olyannyira elnyerte a tetszésemet,hogy szétröhögtem a fejem és egymás után megnéztem kétszer is.Nagyon jó,ezek után lehet,hogy megnézem a színdarabot is.Az alap szituáció nem tartalmaz semmi extrát,de épp ez a jó.Nincs túlbonyolítva semmi sem,sima,hétköznapi alap helyzet áll a középpontba.Ma megtekintettem 3.szor is,ebben a hőségben,egy kis üdítő jókedv gyanánt,ezúttal már szinkronosan.Nagy hiba olt.Azt kell,hogy mondjam már nem ragadott úgy magával mint korábban.Ez persze nem a film hibája,az ugyan olyan jó volt mint korábban,hanem a szinkroné.Szerencsére nem arról van szó,hogy a karakterekhez és a színészekhez nagyon nem illő szinkronhangokat kértek volna fel.Nem.Itt az a baj,hogy eredeti nyelven oly élvezetes hallgatni a színészeket,ahogy teljesen beleélik magukat a szerepükbe,és próbáljak a maximumot kihozni belőlük,és magukból is.Felirattal tök jó volt.Sok sok oda bökött fél mondat,poén,affektálás,hülye nevetés,mind olyan amit  a magyar szinkron nem tudott jól vissza adni.Csak,hogy egy példát megemlítsek.A Waczak szálló eredeti nyelven,magyar felirattal verhetetlen,de szinkronosan pocsék.Itt szerencsére nem ilyen súlyos a helyzet,de aki úgy látta mint én,először feliratosan,majd szinkronosan,az biztosan ugyan ezt érzi.Ezen túl lépve,hátra dőlve,igazán jól szórakozhatunk.Elkerülhetetlen a Nem félünk a farkastól! című,örök érvényű klasszikushoz hasonlítani a 4 főszereplős alap felállás és az egy helyszínen történő egymásnak esés miatt is.Na,de míg az egy komoly hangvételű dráma,mely önmagában egy vég kifejletet tár elénk és ráébreszt bennünket sok fontos és komoly dologra,főleg a házasélettel és az egymást elfogadásáról kapcsolatban,és arról,hogy nincs mindig új esély,van amin már nem lehet változtatni,addig ez egy könnyed,szórakoztató kis blődség,amiben szintén fontos szerepet kap a kapcsolat,és azt azt körülvevő számos félreértés és baj,de mindez csak egy kis gyerekes civakodás,a korábbi film hatalmas veszekedéseihez mérve,főleg úgy,hogy ez csak egy kis kiborulós,lelkizős beszélgetés,ahol felszínre törnek a korábbi sérelmek stb,melyet a kijózanodást,és a kibékülést követően hamar elfelejtenek.Ettől függetlenül remek szórakozást nyújt.Mind a 4 színész nagyon jó volt.Rendesen kitettek magukért.A vége felé már kissé túlzásba is vitték,de azért még épp hogy belefért.Meg is lepődtem azon,hogy csak a két hölgyeményt jelölték Golden Globe díjra.Az urak is megérdemelték volna,mert ők is voltak ugyan olyan jók,ha nem még jobbak.Kate Winslet jól hozta a szolid,visszafogott,rideg,hűvös,kimért nőt,aki a férje árnyékában éldegél,míg nem nála is betelt a pohár,és felszínre került a valódi énje.A hányós jelenete meg..:D Jodie Fosteren azt éreztem,hogy kicsit görcsösen akarta eljátszani a szerepét.Azért ő is jó volt,a csendes pusztítóként,akiből előtör az amazon,főleg a vége felé,mikor át,ment férj bántalmazóba:) Christoph Waltz remekelt a cinikus,beképzelt férj szerepében,aki mindig mindent jobban tud mindenkitől.Aztán ő is csatlakozott  az állandóan csörgő  "élete értelmének" elvesztésével a többiekhez,akiknek szintén ez volt életük legrosszabb napja.És most jön az a személy,aki úgy érzem,hogy a legjobb volt négyük közül,és aki a pálmát vitte,aki nem más mint John C. Reilly.Finoman,szelíden kezdte,majd idővel átcsapott őrjöngő fenevaddá,persze,csak mértékkel,hogy megmutassa azt,mit hoz ki belőle a sok felgyülemlett indulat,elfojtott érzelmek,na meg a kedves neje.A legjobb poénokat is neki köszönhetjük.És az a hörcsögös sztorija :D Jól összeválogatták őket.A joggal megbélyegzett Polanski jól tette,hogy vászonra vitte ezt a sikeres színdarabot,így szélesebb körben is  elterjedt és ismertebbé vált.A film legnagyobb hibája,hogy elég rövid.Szívesen néztem volna el ezt akár 2 órán keresztül is.Roppant szórakoztató kis film ez,melyet jó újra és újra megnézni.Az öldöklés istene jött,látott és győzött.

A Tony-díjas francia darab a Nem félünk a farkastól klasszikus felállását aktualizálja - nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel, hozzáadott humorral. Ezzel a belőle forgott film sincs másként.
Míg az Edward Albee-darab (vagy a belőle készült Mike Nichols-film) után úgy állhatsz fel, hogy ennek a házasságnak valószínűleg annyi, addig ezúttal a civilizációt percek alatt levedlő négyes csörtéjét maximum gyomorrontás, másnaposság és annak megállapítása követheti, hogy "jaj, de hülyék voltunk tegnap", hogy aztán minden menjen a maga útján, mintha mi se történt volna.
Az alapfelállás rémesen hétköznapi, de eleve elhibázott, hisz minden gyakorló szülőnek tudnia kellene, hogyha kiskorú gyerekei között nézeteltérés támad, azt nekik kell lerendezniük. A Longstreet-házaspár (Jodie Foster és John C. Reilly) viszont úgy érzi, az a legcivilizáltabb tett, ha meghívják magukhoz a fiúkat eltángáló kölök szüleit, a Cowanékat (Kate Winslet és Christoph Waltz), hogy felnőtt emberek módjára beszéljék meg az esetet. Ahogy aztán egyre veszélyesebb étkek és italokkal együtt a társadalmi szintkülönbségek, ellentétes politikai- és világnézetek, valamint egyéni rigolyák és elhallgatott sérelmek is felszínre kerülnek, a békésen induló vendégség módszeresen eszkalálódik verbális és egyéb abúzálássá.
Pontosabban módszeresnek kéne lennie az elfajulásnak, ám a pompás egyszerűséggel összerakott (és nagyszerűen eljátszott) film egyik (egyetlen?) hibája az, hogy a fent említett civilizáltság túlságosan gyorsan és színpadiasan mállik le a szereplőkről, hogy aztán helyt adjon a címben említett "öldöklés"-nek. De hát a vígjátékok már csak ilyenek: valós helyzetekben keresik az abszurdot.