A Magánbeszélgetés tökéletesen illeszkedik a 70-es évek paranoia thrillerei közé, azonban az író-rendező Francis Ford Coppola egy ember személyes drámáján/kudarcán keresztül mutatja meg, hogy a privát szféránk megvédésére esélyünk sincs. A főszereplő a lehallgatások szaktekintélye, aki hiába védi betegesen alig létező magánéletét, a rendszer ellen tehetetlennek bizonyul. A film komplett lélekrajzot ad Harry-ről, akit a visszafogottan is kiváló Gene Hackman alakít. Nagyszerű jeleneteken keresztül ismerjük meg magányát és személyes kapcsolatait is megfertőző bizalmatlanságát, közben pedig egy átlagosnak tűnő beszélgetésből Coppola szövevényes összeesküvést farag. A kép lassan áll össze, de az egésze annál hatásosabb. A történet végére még egy szájeltátó csavar is jutott, a lezárást betetőző utolsó felvétel pedig amilyen egyszerű, éppoly briliáns.
A Mirax kivételesen kitett magáért. A menü alatt ugyan a zene véleményem szerint túl hangos, de külsőre eltalálták. A képminőség is jobb a vártnál: éles, részletgazdag, és a színek is kellően teltek. Némi pixel azért helyenként bejátszik. A kiadó rá nem jellemző módon felkutatott egy régi, a színészek részéről igen nívós szinkront a filmhez. Hackman magyar hangja Haumann Péter, aki fantasztikusan hozza a karaktert, de a mellékszereplőkre se lehet panasz. Sajnálatos módon ez a szinkron egy vágott változathoz készült, melyben teljesen törölték Hackman barátnőjét (Teri Garr), sőt még a rá vonatkozó utalásokat is. A visszakerült, kb. 6-7 percnyi jelenethez bekapcsolható egy kiegészítő feliratozás, amiben akadnak hibák, de azért élvezhető. A szinkron hangminősége se a legjobb, az erősség pl. rendszeresen ingadozik, viszont hiányosságaival együtt is jó vele nézni a filmet.